A Facebook-on egy ismerősömnél talált szép kis óda a kerékpársporthoz, saját (mű)fordításomban, pár személyes élménnyel kicsinosítva"Miért pont a kerékpár? Miért nem foci vagy vizilabda? Vagy úszás, vagy kajak, kenu?
Sokan kérdezik, amikor szombat este éjfél előtt már hazamész, miközben a többiek bulizni indulnak:
- Te meg hova mész?
- Haza, holnap edzeni kell, holnap verseny van...
- Miért, mit sportolsz?
- Bicajozom, kerékpárversenyző vagyok..
A kérdező arcán pedig látható a válasz, egyesek csodálattal néznek rád, vannak, akik értetlenül bambulnak, mások pedig csak röhögnek egyet..
A kerékpár szinte mindenki életében szerepelt valamilyen formában - az első sporteszköz/játékszer gyerekkorban, közértbe járásra alkalmas jármű - de kevesen vannak azok, akik arra gondolnak, hogy "ez az a borzasztó kemény sport, ahol kiköpöd a tüdődet a hegyen miközben 220-szal ver a szíved, összeesel a 38 fokban a kimerültségtől, elszállsz az útról 90-nel lefelé..."
Annyira kemény sport, hogy szinte reménytelennek tűnik, hogy eredményes legyen benne az ember, rettentő sok türelmet, idő- és enegiaráfordítást igényel, hidegvért és nem csak lábakat, hanem fejet is - nem azért, hogy legyen, amire a sisakot felvesszük, hanem hogy meglássuk, mikor érdemes egy szökésben résztvenni, ami esetleg a célig kitart, látni az ellenfél gyenge pontjait, miközben 55-tel kanyarodsz.
Ez a sport egy életforma, itt elérheted, hogy büszke legyél saját magadra, itt csak a saját szenvedésed legyőzésével jutsz kilométerről-kilométerre. Minden egyes edzésen felülmúlhatod önmagadat, legyőzheted a korlátaidat, ahol naponta növelheted a terhelést és örömmel tölt el, hogy képes voltál megint keményebbet kibírni, mint azelőtt.
Egy sport, amelyben ragyoghatsz, a legmasabbra emelkedhetsz, Te egyedül, miközben sok csapatban nem vagy senki, hanem nem haladsz gyorsan, ha nem vagy klasszis, ha nem vagy bevállalós és nincs karaktered.
Mert ebben a sportban bizony tökösnek kell lenni, itt más fából kell, hogy legyél faragva, kerékpáros nem lehet akárki!
Senki nem kel fel vasárnap kora reggel és megy edzeni havazásban 100 km felett, vagy indul versenyezni egy olyan helyre, ahova fél nap az út otthonról és mikor elrajtolsz, előfordulhat, hogy elszakad a lánc.
A bukások, eséses életünk részei - a kulccsonttörés, sebvarrás és varratszedés, sebláz, horzsolások és húzódások legközelebbi hozzátartozóink, csak a kerékpározás iránti szeretetünk segít legyőzni, hogy miután szakadó esőben estél és koszos sebbel zuhanyozóba indulsz sajgó testtel, elviseld, ahogy a víz belefolyik a sebbe és csíp, megtaláld az a pozíciót, amiben el tudsz aludni, ahol nem nyomja az ágy egyetlen fájó testrészedet sem.
Ez a hatalmas áldozat felrepít a magasba, ahol megérintheted az eget, az Isten lábát, amikor 2000 méteres csúcsokra justz fel a saját erődből, olyan erdei utakon, amiket alig ismernek páran rajtad kívül, 21%-os emelkedőkkel, ahol egy autó alig bír felmenni, de az áldozat és a munka ha kemény vagy, meghozza a csümölcsét, és bár a halálba hajszolod magad, kibírod, bírod tovább, a hegy tetején 200-as pulzussal, maró tüdövel, dübörgő endorfinnal a szenvedés és a gyönyör egyszerre van jelen és azt mondod magadban, "kemény vagyok", "én vagyok a legjobb", "megcsinálom, legyőzhetetlen vagyok, gyerünk, gyerünk!"
Ez a sport mindenkit megérint, ha közelről éli át, amikor nyersz, amikor már szinte csak a görcs rángat, de elsőként érkezel meg a hegyi befutóra, amikor 60 felett haladnak át a legjobbak a célvonalon.
Amikor legyőzöd a legmeredekebb emelkedőket, amikor hazajössz az edzésből átfagyva és szédelegve, mert a vércukrod majdnem a kóma szintjéig leesett, amikor az otthonodtól több 1000 km-re versenyzel, amikor 5 napot versenyzel egy héten, amikor elesel, amikor megsérülsz, miközben más sportokban egy kis rándulás miatt 1 hónapot pihennek - itt leszakadt vállal is továbbmész.
Amikor a nézők üvöltve bíztatnak az út mentén, amikor törődnek veled, csodálattal tekintenek rád mert egy olyan bukás után, amit nézni is fájt, visszaülsz és befejezed a versenyt, miközben több sebből vérzel, amikor bátrabb vagy, mint a többiek, bevállalsz, 80-nal mész lefele a jégesőben, álmaid vannak és napról-napra úgy ülsz a kerékpárra, hogy egyre büszkébb vagy arra, amit addig elértél.
Megtanulod a sport iránti alázatot, megismered önmagadat, tisztábban látod a problémákat, mert kitisztul a fejed a szabadban.
Téged más fából faragtak, Te kerékpáros vagy! Elismerést kapsz, megjelensz a sajtóban, érmeket, díjakat a dicsőség mellé, neked csak az út kell, vagy a velodrom, pár barát és a kerékpárod.
Férfinak kell lenni a javából, hogy százzal merj menni lefelé, hogy ne állj ki a jégesőben, amikor jajgatnak a mezőnyben, és csak az előtted lévő hátsó kerekét látod a párás szemüvegen át és az úttal a kapcsolatod mindössze két kerék, centi vékony gumifelülettel.
Ezeket átélve nagyon büszkén hordod a megkülönböztetett mezt akármelyik versenyen, ahol osztanak ilyet, a Hazád vagy a régiód nemzeti színű mezét akármerre jársz.
Bármely kerékpáros, akár amatőr, akár profi, megérdemli a tiszteletet, mert ha felülsz a bringára és jön egy kemény emelkedő, sokszor inkább visszafordulnál, elgondolkozol, hogy "miért csinálom ezt, ez nem nekem való", "nem vagyok én elég kemény ehhez" - de ha akkor továbbmész és nem adod fel, akkor egyből kiderül, miből vagy.. van, aki bedobja a törölközőt, inkább hazamegy és lefekszik a kanapéra tévézni és van, aki továbbmegy, még akkor is, ha pulzusmérőn már ijesztő számokat lát és a fejéből az összes vér a lábaiba ment, de csak megy tovább, tovább, még rúg párat a pedálba és megcsinálja, amit kitűzött - de vajon miért...?
MERT KERÉKPÁROS VAGY -az egyetlen riválisod Te magad vagy, mert képes vagy utolsó vérig küzdeni, mert tetőtől-talpig sportember vagy, egy született szenvedő, kemény, bátor és tökös, és ezért megérdemled a tiszteletet, akármennyivel is halad a kerékpár!
************************************************************************************
Eredeti verzió / versión original:
Encontré estas lindas letras en un perfil de un ciclista en Facebook:
"Por que la bici y no la pelota? ¿Por que
ciclismo? ¿Por que la bici y no el fútbol? ¿Por que ciclismo?
Mucha gente me lo pregunta, cuando un sábado a las 12 de la
noche tienes que marcharte para casa mientras toda la gente
se va de fiesta y te preguntan: ¿Por que te vas? Mañana
entreno, mañana corro... ¿Y TU A QUE JUEGAS? ¿?¿?¿? Yo
juego a la bici, soy ciclista. Las respuestas se ven en la
cara del que pregunta, muchos expresan admiración, otros se
quedan de cruces, otros se ríen.
La bicicleta es ese cacharro que todo el mundo uso alguna
vez, por el que tenías predilección cuando eres pequeño, es
ese deporte tan duro y extenuante que te hace perder la
consciencia, capaz de ponerte el corazón a 220 pulsaciones,
capaz de hacerte vomitar sangre.
Un deporte tan duro, como desesperante, en el que hay que
ser paciente y tener sangre fría, además de tener cabeza, no
solo son piernas, donde la cabeza hace falta no solo para
aguantar el casco sino para hacerte ver una escapada que te
lleve al triunfo, la que te hace ver los bajones y
puntos débiles del contrario mientras doblas a 55 por
hora.
Un deporte que es un estilo de vida, una forma de vida, el
deporte de mas orgullo personal, donde solo y repito SOLO el
propio esfuerzo de tu cuerpo te hace ser capaz de recorrer
Km. y Km., donde cada entrenamiento es una superación
personal, donde cada día que subes cargas el saco con
una anécdota nueva, un deporte que te hace brillar, llegar a
lo mas alto, a ti solo, donde por mucho equipo que tengas no
eres nadie sino eres bueno, sino tienes clase, sino tienes
raza, sino tienes huevos.
Un deporte donde hay que echarle muchos huevos, donde hay
que ser de otra pasta, para ser ciclista no vale cualquiera.
Nadie se levanta un domingo nevando a las 8 de la mañana
para ir a una carrera a 400 Km. de tu casa, llegas a la
parrilla de salida y se te rompe la cadena.
Un deporte tan duro, que las caídas son parte de nuestro
oficio, donde las clavículas, puntos de sutura, rodazuras y
rodillas maltrechas son el pan de cada día, es el amor por
el deporte, por la bici, por el sacrificio y el sufrimiento
el que te hace caerte un domingo estando 3º y correr ese
mismo miércoles con la boca cosida. Es un sacrificio tal que
te hace tocar el cielo, con colinas de 1700 metros, con
caminos que solo 3 mas conocen, con pendientes del 21% en
las que ni un coche sube, pero un hombre y su sacrificio y
pundonor le hace aguantar y aguantar hasta el borde del
infarto, cuando el sabor a sangre llega a la boca, cuando
solo piensas "soy el mejor" "soy el
mejor" "Lo voy a lograr, vamos, vamos vamos".
Es ese deporte que hace emocionar a cualquiera, cuando
ganas una carrera, cuando subes el puesto mas alto, el
puesto mas duro, cuando entrenas con 0 grados y vuelves para
tu casa de noche y congelado entero, cuando te vas a 1000 Km.
de casa a competir, cuando corres 5 carreras en una semana,
cuando te caes, cuando te haces daño, cuando en otros
deportes una simple sobrecarga es 1 mes de baja y en el
ciclismo corres hasta con una luxación de hombro, cuando la
gente te grita, cuando das espectáculo, cuando te apoyan,
cuando te caes y te vuelves a levantar, cuando le echas
mas huevos que nadie, cuando tienes una ilusión, cuando
cada día que montas en bici mas orgulloso te sientes, cuando
te hace crecer como persona, cuando te hace madurar, la
bicicleta te lo ha dado todo, te ha echo ver los problemas y
solucionarlos de otra manera. Eres de otra pasta, eres
ciclista. Te da= el reconocimiento, la prensa, las medallas
y el dinero, tu solo quieres caminos, pista, un par de
amigos y nuestras bicicletas. Hay que ser muy hombre, para
bajar a 100 Km./h. por una carrera granizando, dejando de
lado que solo te separan de suelo 2 ruedas de 28 ' tan
estrechas como una moneda de 1 peso.
Por todo eso, porque te sientes orgulloso de llevar un
maillot con unos colores, de representar a tu región/país
allá por donde vas, porque todos aquel que osa a montarse en
una bicicleta, sea amateur, sea un domingo o sea
profesional, merece mi admiración, porque cuando montas en
bici y subes una cuesta ya te dan ganas de ir para casa,
porque ya piensas "esto no es para mi " "yo
para eso no valgo" ...pero ahí se ve quien vale y quien
no, quien tira la toalla y se va para casa al sofá o quien
aguanta, sufre y sigue y sigue y sigue aunque tu pulsometro
diga PARA tu sigues y sigues...porque???Porque eres
ciclista, porque el único rival eres tu mismo, porque lo
serás hasta la muerte, porque eres un deportista de los pies
a la cabeza, porque eres un sufridor nato y te mereces
un BRABO PORQUE TIENES HUEVOS¡¡¡¡¡¡. El que no
esta dentro no sabe lo que es, como se vive, como se
sufre..."
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése