2009. június 17., szerda

Balfékeskedés a Giant kupán


A tavalyi jó szereplésem után (életem első sikeres szökését ezen a versenyen hoztam össze, melyből végül hárman végeztünk a top 5-ben a csapatból) reménykedtem benne, hogy idén is sikerül dobogós helyezést elérni a Giant kupán. Az igen nagy létszámú mezőny ellenére néhány főt leszámítva őszintén szólva csak a saját csapattársaimtól tartottam :-) - mert ugye nincs mindig egyetértés.. Sajnos engem továbbra is ver az Isten keményen, hiába voltam jó formában, a rajtnál a több száz fős sor végére zavartak néhányunkat, akik be akartunk pofátlakodni az első sorba (véleményem szerint ez normális, tekintve hogy az élmezőnyhöz tartozunk), valamilyen regisztrációt emlegettek, ami hátul történik. Semmilyen regisztráció nem volt, viszont a több száz fős mezőny a rajt után már iszonyúan megnyúlt és ráadásul sikerült azt a hibát elkövetnem, hogy kistányéron indultam, noha tudtam, hogy problémák vannak az átdobómmal, mert ha túldobja a láncot, akkor az beszorul a hajtókar és a lánctányéron lévő bütyök közé, utána meg kell állni és ki kell rángatni, aztán ha sikerül pár perc múlva, akkor lehet olajos kézzel fogdosni a fehér kormányszalagot... Mondanom se kell, itt elszállt az egész verseny, mert mire a láncot felraktam (hiába sikerült egész gyorsan), a mezőny eleje már kb. 1 km-re volt tőlem, s mint később megtudtam, valami furgon segítségével alaposan belendült az eleje.. Ennek eredménye képpen majd egy órán keresztül nyélen mentem, amolyan egyéni időfutam stílusban, kb. 80 ember mellett mentem el, végül egy kisebb csoport beállt mögém, amely csoportból 1-2 fő hajlandó volt munkát végezni, így volt némi forgás. Mivel ez egy oda-vissza pálya, a fordítóhoz közeledve megláttam, hogy milyen messze van az eleje, az siralmas volt. Fordulás után pofaszeles rész, innen még 1-2x meghúztam a sorunkat, csak hogy azért edzzek még, aztán teljesen feladtam és végigmentem nyugalomban, sőt, még a végén kb. 15 km-rel a cél előtt, csak hogy még az ág is húzzon, lelukadtam hátul, szingós gumival, ami igen ritkán lyukad ki - ehhez képest múlt héten az első, most meg a hátsó..

folyt. köv

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése