owertappel és Zipp 808+404 párossal, végülis csak cirka $8000 retail - mint később kiderült, a gyerek szuperkedvezmények igénybevételével a 4500 dolláros mindenki álma vázat botrányosan olcsón 1100-ért vette... Azért volt még neki pótkereke ami szintén karbon tubular Zipp volt, Powertap azon is, hogy nézhesse a nevetséges 200 alatti wattokat, amiket lead...(szegény, pedig tök rendes). A pulton kb. 8 kulacs, mind Cervelo-s, akkurátusan feltöltve, mintha megint double century-re (200 mérföldes "verseny" - inkább teljesítménytúra) készülne... Ma már tudjuk, hogy szegény a leggyengébb kategoriában is utolsó lett, (na jó, voltak akik egyszerűen feladták), de ez volt élete első országúti versenye és olyan dolgok, mint pl. lósz és erősebb tempoban menés, eddig számára ismeretlenek voltak, hiszen inkább 1 napot ül a bicajon és a végén már 15-tel megy, meg hallucinál. Engem valahogy nem nyűgöz le ez az "ultrázás". Természetesen ott is a határait feszegeti az ember, és szép teljesitmény 2 óra alvással egész nap bicajozni, de valahogy olyan érzésem van, hogy ez is az értelmetlen rekordok közé kerülhetne be, egy kicsit hasonló, mint pl. törökülésben fejenállva rejszolni 2 napon át..
George a párnát a fejére nyomva fejhallgatóval aludt, mikor bementem, én pedig gyorsan elpakoltam magam az ágyba és kb. negyed 1-kor el is aldutam.
Nagyjából 5-ig tartott a normális alvás, aztán egy kis bóbisk, 5:50 felé pedig kinyitottam Miki mókatárát és igen meglepő módon nem éreztem magam túl szétvertnek, pedig ez az alvásmennyiség most leírva is szörnyűnek hangzik. Kapkodva összeraktam magam, 6:45 felé ott is voltam a rajtnál regisztrálni, 7kor pedig menetrendszerűen elindult a verseny. Hüvi volt, 10 fok körül, ami később 26-ra emelkedett, sivatag lévén. Az út szó szerint bement a semmibe, fotók a releváns albumban láthatóak. Az első óra halál laza volt, aztán feltűnt az emelkedő, ami pillanatok alatt elválasztotta a vizet a szartól, de sajnos már előtte bekövetkezett a világ legidegesítőbb dolga, amitől mélyen végig fostam: technikai málőr. (malheur) Kistányéron lazán megyek pörgetve, és látom hogy a lánc úgy lóg, mint a Kicsi tökei. Visszafele forgatva akad. Nagytányérra alig bírom felrakni, de ott jobb, de a hangja nem tiszta. Ma már tudom, hogy nem csak egy balfék rossz kerékberakás volt a lúdas (bár lehet, hogy kb. 80 km-en át a lánc rossz helyen futása sikeresen szétcseszte a csapágyat), hanem a pulley (a kis műanyag görgő a váltó kanalában alul) csapágya mozog, ezért kiesik a pályáról a lánc. Ennek eredménye képpen kénytelen voltam az emelkedőt nagytányéron végigcsinálni, és amikor sorra fingott ki mindenki én meg egyre jobb helyen voltam, akkor a tetőn úgy összefosta magát a rendszer, hogy semerre nem tudtam váltani, a bowden meg csak lifegett. Ekkor megrugdaltam hátul a furcsán álló bowdenházat, utána legalább tudtam menni tovább. Kőkemény harccal kb. 10 embert juttattam jobb helyezéshez, egy gyereket úgy felhúztam a legelejére, hogy az utolsó lendületnél ő felért én meg ottragadtam. Végigkepesztettem vagy 1 órát egyedül a hátszélben 53/12-n, haladtam rendesen, karnyújtásnyira előttem egy kis csoport, meg voltam győzödve róla, hogy felérek, ám egyszer csak látom hogy a távolban autók állnak, gyanús lett, hogy ez a cél lesz... és hoppsz, vége lett a versenynek.. meg se kottyant 2:50 körül lement az a 80 mérföld...
Hazafelé vígan bóbiskoltam a kocsiban, miközben egy homokvihar szétvert minket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése