Jól érzem magam és az év első versenye is megvolt

Jó néhány év és jó pár ki-be utazás kellett, mire rájöttem, hogy én tulajdonképpen szeretem Amerikát. Amikor a repülő már lassan megkezdte a léereszkedést, LA és környékén jártunk és a lehető legkevésbé ideális fényviszonyok között látható vált az amerikaság: a nagy autók, brutális forgalom, autópályák, szörnyűséges LA csatornarendszer, junctionök, parkolók, beton, papundekliházak, egyik sarkon walmart, másikon carl's jr, EZ lube, Arco kút, szemben Walgreens, Taco Bell és ezek variációi duplikálva - amit alapjában véve cikizünk, hogy egy nagy tanya az egész és ez igaz is, de mivel 1,5 éve nem voltam itt, örömmel láttam ezeket viszont. LA egy szemétdomb, ezt már többször tisztáztam, de nekem abban a szerencsében van részem, hogy sokkal "fejlettebb" és kifejezetten szép álomrégióban, Orange Countyban lakhatok, annak is a déli részén, San Diego megye határához közel, az óceánparton, ahol minden nap sirályszagban indulhatok tekerni, hazafelé pedig megnézhetem ahogyan a Catalina sziget mögött hatalmas izzó korong formájában lemegy a nap. Engem még mindig meg lehet etetni az ilyen giccsel. Továbbra is nagyon tudom értékelni azokat a dolgokat, ami már "megszokott" kellene, hogy legyen, végülis eltölttem már itt hosszab időt. Felfogom és átérzem, hogy milyen a házból kigurulni a Rézlámpás utcára, amiről azonnal az oceánra nyílik kilátás, tükörsima aszfalton haladni bármerre, ha akarok, a Pacific Coast Highway-en végig az oceán mellett, olyan helyek érintésével, mint Laguna Beach, Corona Del Mar, Newport Beach, Huntington Beach - de mehetek délre is, San Clemente felé, ahol pl. a héten új helyeket fedeztem fel, mert most nem a part mentén mentem, hanem úgy adodott, hogy kedden, 28 fokban, itt igen szokatlan, abszolút felhőtlen valódi kék éggel a fejem felett, felmentem San Clemente dombos oldalára, ahol emberek leírhatatlanul jó körülmények között élnek már megint csak - mint ahogy sok helyen itt a környéken - itt még rádobott egy lapáttal a domb tetejéről a kilátás az oceánra és északra egész messzire, meg a kellemes kis hispán nevű utcácskák, ahol egy lelket nem látni, csak azt, hogy a legnagyobb gondjuk szegényeknek az, hogy sajnos az SUV a drivewayen parkoljon, mert a garázsban az SL500 áll. Utazni kell. Látsz dolgokat, amiket pl. Europában sehol, pl hogy látsz kétcsöcsű helikoptert, ahogy viszi a cuccot az anyahajóra, látsz olyan táblát, hogy "Tank Crossing" meg Military Test Field (ugyanis a Camp Pendleton tengerészgyalogos bázis elég közel van hozzánk, sőt bejárok oda bicajozni is, mert azon visz át az út délre Oceanside felé), csörgőkígyó-veszély, pumaveszély, $241 büntetés, ha a Carpool-ban egyedül mész... Jól érzem magam, fel vagyok töltődve, elfelejtettem a szart, amit az ember az arcába kap nagy mennyiségben otthon folyamatosan. Tele vagyok energiával, erős vagyok, mint állat, küldöm magamba a nutrienseket, amiket fillérekért veszek az otthoni árakhoz hasonlítva, bármikor kipattinthatom kedvenc dobozos üdítőmet és ehetek hozzá Doritost vagy egy valódi hónaljízű Mission tostada-t. Történnek velem dolgok, amitől az életet "élet"-nek nevezünk, pontosabban, élményekkel gazdagszom, olyanokkal, amikre otthon légyfingnyi esély van. San Clemente felől edzésből hazatérve a minap csatlakoztam 2 bringáshoz, hátulról nézve láttam egy hatalmas darab embert egy Felt időfutam bicajon, mellette egy kisebb termető, de mezben amerikaiasan izmos ridert, barna szálkás lábbal, Cervelo SLC-SL-t hajtva. Nem kellett 1 perc, hogy hátraköszönjön az utóbbi, cimboráskodva, majd hamarosan az is kiderült, ami mindig hihetetlenül hangzik, amikor az ember otthonról 10 ezer kilométerre meghallja, pedig már többször hallottam, hogy magyar származású illetőről van szó. Megkérdezte, honnan jöttem, mondtam hogy Hungary. Erre ő: - "Budapest?" De S-sel. Mondom, - igen. "Ákkhor beszélsz magyharul.." - mondta amerikásmagyar akcentussal. - "Man I can't believe this, how the hell you know that?" - válaszoltam. (a társalgás angolul folytatódott) - elmondta, hogy ő magyar. - Mióta vagy itt, kérdeztem. -"56 óta" - A szüleid jöttek el akkor..? - Meg én is.. 4 éves voltam.. Tehát az arc, akit én ránézésre egy fitt, kemény 37-39 de még semmiképp sem 40 éves komának néztem, közölte, hogy "I'm 55." Ezen azért meglepődtem, de ez még semmi ahhoz képest, amit már csak elbúcsúzás után tudtam meg róla otthon. Eljött velem Dana Point-ra a kikötőben mentünk egy kört, aztán kontakt infot cseréltünk volna, ha lett volna tollam vagy nálam lett volna a mobil, de elmondta a könnyen megjegyezhető email címét, valamint bemutatkoztunk rendesen, ő tehát, "Kal", Kal Szkalak, magyarul pedig valaha Kálmán Szkalák volt, de az már nem érdekes, viszont az sokkal inkább, hogy Kal Szkalak egy igazi klasszikus bodybuilder, egy legenda!!! Abban az évben amikor én lerúgdaltam a héjat a fejemről, ő volt Mr. California, majd Mr. USA, Mr. America, stb stb.. Egy fórumon azt írták róla, hogy szó szerint a semmiből jött elő, ismeretlenként lenyomott mindenkit.. "He's the kind of guy who went to Venice with his van and 20 bucks in his pocket, and become famous..." Mostmár tudjuk, hogy itt Amerikában miért ismerik úgy a magyart, hogy ha egy forgóajtón utánad lép be, biztosan előtted jön ki.. Kal 35 évesen kezdett el bicajozni és jelenleg cat 2-ben versenyez, ami azt jelenti hogy igen gyors..Egy újabb példa, hogy sosem késő, ráadásul olyan sport után, ami nem sok előnyt jelent a kerékpározásnál.. Pár fotó a bajuszos bodybuilderről: http://www.bodybuilding-pics.com/Kal-Szkalak_31.html Tegnap az idei szezon első versenyén vettem részt, mégpedig nem is akárhol: Baker-ből a Death Valley-be. Igen, az a Baker, ahol a kutyák éjjel meghalnak, ahol az óriási hőmérő éjjel 1kor 110 fokot mutatott és forró szél fújt, a Mojave sivatagban, Vegas felé menet található pár benzinkútból és étteremből álló, 327 fős populációjú koszfészek. Előző este eindultunk Choosak barátommal, akit régótat ismerek a Food Park és Como street rideokról, és tőle hallottam erről a versenyről. indultunk rendes kis karak barátommal, aki thai származású, és nagyon rendes, a felesége Darleen, pedig egy kismalac, akiről először azt hittem hogy Dawn kóros (tűű) de aztán láttam, hogy csak simán kövér és kicsi, és szegény nagyon büdöset kakilt, amikor hazahoztak és bekéredzkedett egy szarásra. folyt. köv.