Hol van már a 4 napos vegasi pusztulás Aranyapáméknál. Két hét eltelt megint, már halványul az emléke, hogy itt volt a Józsi (Sanyi :-) és miután összepisálta magát, hogy mennyivel űberebb ez a vidék, mint Florida, nekivágtunk 3an egy Chevy Kobalt gépjárművel, hogy Aranyapáéknál 4 napon át lenullázzuk magunkat, reggel 5-6-kor való lefekvésekkel és elégtelen alvással és az elmaradhatatlan "vegasban mindig kirohadt fáradt az ember" effektussal.
Megérkezés után a már rituálisnak számító "szétevéssel" indítottunk, a jó öreg Mandalai Béla hotelében. A versenyben csak a Márk és én vettünk részt, mert a Józsi állítólag nem volt olyan éhes, viszont sikerült ingyen bejönnie, meg is evett egy tál lame tagliatellét..Mi viszont igen jól muzsikáltunk, és egy igen kemény rangadót bonyolítottunk le. Mindketten túl erősen kezdtünk be ráklábaból és scampiból, ezért úgy tűnt, hogy idejekorán kipusztulunk, de aztán főnixmadár szerűen feltámadtunk mindketten, és végül sikerült hihetetlen mennyiségűt zabálni, a hasam formáját meg is örökítettem, szép nagy fürdőkád lett.
Jó volt Aranyapámat újra látni, aki semmit nem változott, Izabella asszony lakásában laktunk, amin erősen látszott a frankofonománság. Sok fontos kérdést megbeszéltünk, reggelig tartó komoly eszmefuttattások mentek, melyek során eljutottunk a részecskefizikától olyan világot mozgató fontos kérdésekig, mint pl. hogy mennyi is lehet pontosan 1 akó??? Vajon miért nem SI mértékegység az akó, mikor még a szúnyog is, aki nagyobb volt egy lónál, és a zsírját kisütöttük, többet adott ki 1 akónál. Miért nem kérhetek a zöldségesnél 1 akó paradicsomot, és miért nem vehetek 1 hektár sört? Hektárosból még vissza sem tudnak adni.
Megint remekül mulattunk, de a legjobb este természetesen az volt, amikor cirkuszos rendezvényen vettünk részt. Melegítés képpen a Mirage hotel valamelyik nagyon-sokadik emeltén, egy kibérelt lakosztályban gyült össze a társaság.
folyt.köv
folyt.köv
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése