Vivir la vida Marplatense

Reggel 8:50-kor ébreszt a hircsatorna. Most, hogy a Pomar-család megkerült (mind meghaltak), épp a napi aktuális kodobálásos, kék tintával töltött vizágyúzós tüntetést mutatják Buenos Airesben a Congreso elott, amilyet szelidebb formában mi is láthattunk, mikor ott jártunk. Felhúzom a redonyt, vetek egy pillantást az óceánra, örömmel látom, hogy tüz a nap - kevésbé örülök viszont a konstans rohadék szélnek. Beküldök arcba egy kis reggelit budin, zabpehely, alfajor, dulce de leche, banán és hasonlók formájában és megiszom a mate-mat.
Felöltözöm "kerékpáros jelmezbe", befújom magam faktorral, mert sajnos már fosok a sugaraktól, meg lettem ijesztve. Lemegyek a duplaharmonikás sárkányliften és a Los Troncos nyugalmas utcáin keresztül elgurulok az Almafuerte és az Independencia sarkára a benzinkúthoz, ahol minden reggel 10-kor gyülekezik a csoport. Ma, hétfon, ketten voltak és csak egy laza kört mentek, mert hétvégén versenyeztek - igy én hamar elköszöntem és elindultam Miramar irányába, délre, végig az óceán partján. Rettenetes pofaszél, jó lassan tettem meg az 50 km-t Miramarig, úgyhogy igazán jól esett a 2 db empanada és a kóla, amit elfogyasztottam visszaút elott. Visszafelé repülés, veszett hátszélben, pillanatok alatt hazaértem, megvolt a mai 110 kili, végig az Atlanti-óceán partján, nyugalomban, napsütésben, de rohadt nagy szélben. Egyéb napokon nem kell egyedül szenvednem, általában 6-10 fo vesz részt a közös edzéseken és a nem túl izgalmas 266 úton teszünk meg 1 vagy 2 kört. A múlt héten megjelent az edzéseken Juan Curuchet, aki tavaly fejezte be igen eredményes pályafutását 43 évesen, 28 év versenyzés után, miután már nem volt mit megnyernie. A hab a tortán a pekingi aranyérem volt madisonban, Walter Perezzel - ez Argentina két db. aranya közül az egyik volt, ennek eredményeképpen az ember nemzeti hos, itt mindenki ismeri. Elmesélte, hogy hazaérkezésükkor 300.000 ember várta Mar del Plata utcáin. Láttam olyan Rapido Argentino buszokat, amikre ok voltak felfestve, "Bienvenidos campeones" felirattal. Szegény Bodrogit nálunk ki a tököm hivta meg akár egy talkshow-ba is, amikor ezüstöt nyert a világbajnokságon? Pár perces ismeretség után felvetette, hogy menjek januárban a Juaniékkal (a fia, akitol a kereket kaptam) San Juan-ba, mert ott van tisztességes kerékpáros élet és komoly versenyek - jelenleg nagyon úgy néz ki, hogy igy is fogok tenni. Ma olvastam, hogy minden bizonnyal Juan volt az utolsó ember, aki madison-ban aranyérmet nyert, ugyanis le fogják venni ezt a számot az olimpiáról. Az ember hatalmas karriert futott be, fél életét Európában töltötte, olasz bázissal, Mosertol Cipollini-ig, mindenkivel ment, többek közt az Amore Vita-ban. Pályaversenyzo létére évi 30.000 kili volt a programja, ennek eredménye az a hatalmas motor, amivel még mindig rendelkezik, ugyanis 44 évesen, már nem aktiv versenyzoként is kimegy a világból csukott szájjal, rezzenéstelen arccal, miközben én eléggé szenvedtem a szembeszélben a párjaként, amikor jó 20 perces vezetésünkre került a sor..
A héten elokerültek a karácsonyfák, van nálunk is lent a portán egy szép agyonpakolt darab. Ebben nincs újdonság, láttam már napsütésben Karácsonyt, nem is egyszer, azonban itt hivatalosan is nyár van (illetve még csak tavasz).
Szombaton délután a skippeltem a csicsikálást és lementem a strandra. Remek ido volt és 6-kor is melegen sütött a nap. Kezd egyre több ember lenni a parton. Esténként a csodás Güemes és a kevésbé csodás, de számomra mégis érdekes és barátságos centro utcáin sétálgatok. Bevásárlok a Toledo-ban vagy a Disco-ban, megveszem a turrónt, a Matarazzo
spaghettit, aminél finomabb tésztát még nem ettem és mindig tökéletesen al dente, és nagy mennyiségü alfajor-t, ami továbbra is a no.1 argentin termék számomra - ezt reggelizem, ezt eszem, ha nem akarok lemenni és nem akarok semmit elkésziteni. Megveszem a szemem elott sütött empanada-kat a Güemes pizzeriaban a Robert DeNiro-szerü gyereknél, lesétálok 1 blokkot a partig és ott fogyasztom el, melegen. Bemegyek a zöldségeshez, az utcán, nem egy tetves Tescoban, veszek egy kiló ciruela-t meg frutilla-t. Késobb betérek az Il Pebetto-ba a szodásüvegszemüvegü archoz, ahol a Jezabeussal eloször ettünk, aki a super milanesa-t 7 peso-ról 8-ra emelte, viszont már nem olyan lassú az
elkészités, mint annak idején, de azért a tüzogéppel való csomagolást még mindig megmosolygom magamban.
Ma elkészitettem életem első pizzáját, prepizza alapból persze, igazán finom lett! (lásd fotó.)
Nyugodtan, gondtalanul fütyörészve sétálgatok, ha kedvem tartja, veszek 5 dulce de leche-vel töltött churro-t 5 pesoért. Nézelodhetek, ameddig akarok. Nincs hajsza, nincs feszültség, nincs stressz, nincs anyázás, nincs veszekedés, nincs cigánykodás, nincs pofavágás, nincs beszólás, rosszindulat. Kösz, remekül érzem itt magam!

Származási hely: mardelplata

Származási hely: mardelplata

Származási hely: mardelplata

Származási hely: mardelplata

Az új kerékvágás

Jezamen hétfőn visszateleportált az öreg kontinensre és szerencsére sikerült látnia Mar del Plata azon negyedét, ami nélkül egy egészen más kép maradt volna benne a városról és hiába magyaráztam volna neki utólag, hogy márpedig ez milyen rohadt jó - ez pedig a Güemes, dél-kaliforniai jellegü, alacsony házas, helyenként chalet-kkel megtüzdelt szuperlakályos övezet, melynek szive maga a calle Güemes, mellette már a Los Troncos van, a hihetetlenül jó anglo-normand Biaritz-design házakkal, valódi kőből, nem karton, nem papundekli, mint az USA-ban. Ez a zóna van a legjobb helyen: közel a strand, közel a centro és közel vannak a tronco-k.
Múlt szombaton ellátogattunk a Sobremonte diszkókomplexumba, ahova nem volt túl nehéz vendéglistára kerülnünk - egy emailbe és egy telefonba került. Volt vagy 5 különböző helység, a techno-tól a reggaeton-ig. Láttunk pár olyan dolgot, amint még soha, mint pl. a helyi sztár élő fellépésén tomboló kiscsajok, akiket nem értjük, hogy engedtek be, hisz max. 15-nek néztek ki, meg betépett, furcsán táncoló lánykákat, de a hangulat hihetetlen jó volt az egész helyen. Összeismerkedtünk egy társasággal, akik lánybúcsút tartottak, azonban mikor reggel fél 7-kor (!!!) távoztunk, mert felkapcsolták a villanyt, elindultunk közösen reggelizni, pont a menyasszony tünt el és ebből elég heves perpatvar alakult ki - ekkor udvariasan elköszöntünk és hazasétáltunk a szép chalet-ket nézegetve.
Tegnap óta megtaláltam hosszabb távú lakhelyemet, amivel igen elégedett lehetek, noha az álmom, hogy egy chalet-ben lakjak, nem valósult meg (egyedül képtelenség kibérelni egyet, illete lehet, csak 5000 peso/15 nap a min. ár = 250 rugelló) legalább a másik álmom, hogy a boulevard maritimo-n legyek, igen - ez azt jelenti, hogy az óceánpart mellett vagyok, első fronton, 2 sarok a casino, 2 sarok Güemes, közel a centro - az öregéktől a Sutep-ből való átköltözésem 2 sarok legyaloglásába telt. Az erkélyről remek a kilátás, egész nap nézhetem a tengert és az óriási Quilmes neonreklámot, ha akarom, illetve a szomszédban lévő hatalmas, igen rettenetes, kb. 40 emeletes Havanna-házat. Az épületben 3 sárkánylift is üzemel (2 harmonikaajtót kell behúzni, argentin specialitás) valamint egy Jirasko szerü fekete kicsiló és tevékenykedik lent. Egyetlen probléma van, ami megoldásra vár, ez pedig az internetkapcsolat. Látok pár jelet a környékről, azonban mind kódoltak és egyébként is gyenge a jelerősség, remélem ezt sikerül megoldani, mert nagyon fontos - átmenetileg majd átjárok Don Omar-hoz netezni.
Végre megkezdődtek az edzések! Majd 1 hónap telt el bicaj nélkül, ezalatt jóformán 0 edzésmunkát végeztem, leszámitva 1 spinning órát, a napi 5-8 órás lótástfutásokat városokon át a túra alatt és a hegymászást - ehhez képest (vagy éppen ezért..) nagyon friss vagyok, a lábaim pillekönnyüek és az elmúlt három nap edzései után minimális fáradtsággal tértem haza, pedig a mai 100 kili azért már erősebb volt.
A bicaj téma szezon vége óta hanyagolva volt, most azonban van miről mesélni: minden bizonnyal a legjobb helyre kerültem az országon belül! Pillanatnyilag majd' az egész argentin válogatott itt edz, mivel az ország legjobb velodromja itt van Mar del Plata-n sőt, mint azt már meséltem a Szövetség is itt székel. Hála az elnökúrnak és Sra. Mirtha-nak, a bicajom megőrzés alatt volt, amig kirándultunk, múlt hétvégén raktam össze. A hátsó kerekembe a csapágyat nem sikerült beszerezni, azonban Juani, az olimpiai bajnok papa nagy reménység fiacskája, 5 perc ismeretség után azonnal felajánlott egy MOST kereket, gumival, racsnival, anélkül, hogy megkérdezte volna, meddig maradok, mit csinálok, tudok-e bicajozni, mikor adom vissza, stb. - otthon ugyanezt a saját csapattársaimtól is csak esetleg immel-ámmal kapnám meg. Ha már itt tartunk, pár szó arról, hogy milyen "JÓ A HANGULAT" (Fradi belső-humor) és hogy néz ki az a közös edzés, ami minden nap reggel 10-kor az Almafuerte és az Independencia sarkáról indul: most, hogy itt edzenek a nagyok, kb. 20-an vagyunk, ez állitólag normális esetben 10 fő szokott lenni. Köszönnek a "magyarnak", mert el lett hintve, hogy jön velük majd edzeni a "magyar". Mindenki bemutatkozik, kezetfog, nem arcoskodik, nem szól be, hogy ki ez az amatőr és mit keres itt - ráadásul szőrös is a lábam, ami nagyon kaskalán néz ki. Előre köszön, megvereget Bongiorno, aki a CSF-Navigare-ban teker, Giro-t ment, Petacchi-t kihivni képes sprinter - ma elszakadt a lánca, akkor már csak 5-en voltunk, mind megálltunk, gyorsan megszerelte, markolt egy kis koszt a járda sarkáról, ledörzsölte az olajat, nyomtunk neki vizet kulacsból és mentünk tovább. Itt van az edzésen Walter Perez, aki Juani papájával, Juan Curuchet-tel aranyat nyert Pekingben madison-ban, illetve a jelenlegi párja Fernandez, ők is köszönnek, bár Walter kicsit savanyú arc. A többiek között egy rakás U23-as illetve még egy arc, aki pályán valami világklasszis. Mindenkinek fekete a racsnija és koszos a lánca, mégsem kaskalázzák le egymást. Tegnap lelukadtam és nem volt belsőm, azonnal kaptam egyet. Nem győzöm hangsúlyozni, amit már százszor probáltam elmagyarázni otthon a "nagyoknak", hogy minél nagyobb valaki, annál jobban visszavesz arcból.
Ezekhez az emberekhez képest azok, akik otthon kiméletlenül osztanak mindenkit (itt nem a humorra gondolok, hanem a rosszindulatra) képesek a kedvét is elvenni annak, aki szeretne kerékpározni és frissen csöppen egy közös edzésre - valójában csak lökijóskák. Az első lépés ahhoz, hogy otthon több versenyző legyen, illetve legyen utánpótlás, az, hogy például ezen változtatunk - ez a magatartás egyébként a magyar társadalom nagy részére igaz sajnos, de ezen változtatni igen nehéz lenne.
Az edzések egyébként eléggé lightosak, egy kicsit tempósabb, mint egy Flórián tér, mert rettenetes nagy szél van és ezért muszáj löketni. Mindenki rettenetes nagy fordulaton teker. A válogatott úgy tudom a Kolumbiában tartandó pálya-világbajnokságra készül (ennek utána kell nézni, itt hajlamosak pánamerikai dolgokat "mundial"-nak nevezni), ezért ők a délelőtti 70 kilis kör után majd délután végeznek komoly edzésmunkát, gondolom én
- ez lehet az oka annak, hogy amikor fordultunk a második körre, akkor 5-en maradtunk, innentől löketősebb volt, elég jól haladtunk a szélben, főleg Bongiorno verette elől, ez igy 100 kili volt. A vidék, amerre haladunk, abszolút nem irigylésreméltó, sőt, eléggé pukkanat. Miután kijutottunk a városból az ócska betonlapos burkolaton, befordulunk egy
nyugolmas sokadrangú útra, ahol szinte egy autó sincs, majd kimegyünk egy másodrangúra, ahol orditó áthuzottbicajos táblák vannak - ezen egyszercsak megfordulunk és a városhoz visszaérve lehet menni mégegy kört. Őszintén szólva már most unom ezt az útvonalat, de nagyon örülök, hogy minden nap tudok menni erre az edzésre, ugyanis bztos, hogy
megőrülnék ebben a szélben egyedül, szivem szerint az Atlanti-parton mennék, ami csodaszép, nem értem, miért nem mennek arra - azt mondják veszélyes. Mivel már du. 4 óra van, most ledőlök egy kicsit. Mások már rég alszanak ilyenkor, minden zárva van. :-)

Két nap betondzsungel után újra az atlanti parton

Kedden éjfélkor visszatértünk a betondzsungelbe. Odáig jutottunk, hogy Buenos Airestol - ami eredetileg a tervezett habitátom lett volna - már feszült vagyok. Zajos, koszos és nagy. Értékelni kell különlegességét, hatalmasságát, az egyes negyedek egyediségét és különbözoségét, azonban én már nem akarok forgalmas utcákban a zajban, buszokból kiömlo koromfelhoben mászkálni, foleg nem azután, amiket az elmúlt napokban láttunk. Az érzés valamivel rosszabb volt, mint amikor annak idején a nagyobbacska west USA túra után visszatértünk az agyonmotorizált Dél-Kaliforniába. Éjfél elott nem sokkal ültünk be a reptér elotti taxiba, amivel kapcsolatban nem volt sok eloitéletünk, tekintve hogy az Aeroparque Newbery-re belföldi járatok érkeznek, gondoltuk itt annyira nem megy a hiénáskodás - hát tévedtünk. Beszoptuk az elso igazán kellemetlen lehúzós projektet (magyar mércével mérve persze nem volt nagy érvágás a kb. ezer forint, de ha azt mondjuk dupla tarifa, az már aljasabban hangzik). Hatalmas forgalom éjfélkor, hosszú sor a taxiknál, gyorsbeültetés, csomagtartóban gáztartály, mint mindig, ezért a csomagok egy része az utastérbe. Eldindultunk, majd kezdett gyanúsan hosszú lenni az utazás. Mivel tudtuk, hogy a reptér nem sokkal a Retiro mögött van, nem értettük, mit keresünk Palermo parkos részei mellett, miközben kb. nyolcvannal külpöli neki és bekezdi az elbeszélgetést, hogy milyen volt délen, hátha elbambulunk. Amikor kb. 10 perc utazás után újra megláttam a repteret mellettünk és baromira szaladt a taxióra, elborult az agyam és elkezdtem lökni a szöveget a taxisnak, hogy mi a radait keresünk már megint itt, miért nem a Retiro felé megyünk, nem vagyunk mi gringók, hogy hülyének nézzen, stb. Hebegett-habogott, hogy a Retiro este le van zárva, aztán pedig azt magyarázta, hogy arra veszélyes és o nem kockáztatja az életét 20 vagy 40 pesoért. Eközben a taxióra lelassitott, de igy is 40 peso lett a vége az utazásnak kb. 15 helyett. Beparáztattam a csávót, lefotótuk a taxiját, mire próbált enyhiteni, a 42 pesos végösszegre "csak" 40-et kért, vállon veregetett, megköszönte szépen, majd a leheto leggyorsabban elhúzott. Akármekkora szám volt, igy is kifizettük, egye fene. Jelenleg a lehúzási mérleg ezzel billent csak ki, hiszen eddig nem volt túl jelentos a bukták száma: beszélhetünk itt a dupla buszjegy rátáról Bariloche-ban (6 peso bukta = 300 Ft), az öregasszony taxis gyanúsan szaladó taxiórája a Glaciar Martialról lefelé (kb. 5 peso-val több a normális tarifánál = 250 Ft) illetve néhány nem pontosan ellenorizheto, de hektikusan alakuló italár a mardelplát bárokban. Az ország müködésébe rendszeresen és hivatalosan beépülo meglepo lehúzásokról, mint pl. a cubierta, reptéradó, kikötoadó, stb majd késobb részletesen irok.
A kellemetlen taxiút a Hotel Concorde-ba vitt minket az calle 25 de mayo-n, ami egy igazi kegyetlen, keskeny, magas, sötét, de igen forgalmas tipikus Bsas-i utca, amik a nagy avenidákat szelik keresztbe. Hivatalosan 3 csillagos hotel létére ez volt eddig legborzasztóbb szállásunk, 4 csillagos árban, olyan alvást lehetetlenné tévo finomságokkal, mint zúgó ki-be kapcsolgató klima 2 centire a fejemtol, sipoló, tüsszögo ezerrel tépo buszok, tüntetés, ahol dobot vernek, petárdáznak, dudaszó, miazmás. Ezért a borzalomért szerencsére kárpótolt minket az a remek luxuskategóriás szállás, amit ennél kicsit olcsóbban foglaltunk a következo éjszakára, a legkiemelkedobb helyszinen, az obeliszk mellet, a plaza republica-n. A recepciós ugyan faszfej volt, ami Argentinában nem divat (nem gyozom hangsúlyozni, hogy milyen soha nem látott segitokészség és kedvesség dol itt mindenkibol) de a tomkrúz-gorkagyerek-szerü maletero rendes volt, megmutatta a szobát, amit a 330 peso-s ráta helyett 250-ért vettünk ki a hotel lobbyjából létesitett internetkapcsolaton keresztül. A kilátásunk top notch volt, az balkonról készitett csodás fotográfiák megtekinthetok az Ushuaia galériában. Nem mindennapi látvány volt a 30 fokos városi levegot 2 fokkal lehüto eso és a brutál pára után megjeleno dupla szivárvány az acélszürke égbolton.

Származási hely: ushuaia

Meglátogattuk a hotel spa-ját is, ahol szaunázás, jacuzzi és egyéb programok vártak ránk - a liftben reklámozott "vendégek számára ingyenes" lehetoség a valóságban 15 peso volt fejenként, "ez nem belépo, csak a törölközo dija" magyarázattal, saját törölközot vinni nem lehet kitétellel. Nem hagyhattam ki, hogy ne emlitsem ezt meg nekik, remekül szórakozom, mikor ezeken a megjegyzéseken kicsit elpirulnak, minden bizonnyal egy turista sem szokott reklamálni - jómagam nem kedvelem a hazudozást, becsapást (magyarul: cigánykodást) akkor sem, ha 500 forintról van szó.
Remélem nem adtam azt a hamis benyomást, hogy ez az ország ilyen. A kiokositott, trükközös nagyvárosi esetleg ilyen - mint szinte mindenhol. Az ország déli részét keresztbe-kasul átszelegettük és sehol nem találkoztunk ezzel a jelenséggel, mindelhol korrekt volt mindenki, segitokész és - foleg egy magyarnak - meglepoen kedves.
Egy kis esti pihegés után elindultunk, hogy körülnézzünk szerdán, egy nem kifejezetten bulinapon a bsas-i éjszakában - legalábbis az elérheto részén. Elmentünk San Telmo-ba, ahol a hires utcán tangózás zajlik - ennek esetleges megtekintése minket amúgy sem hozott igazán lázba, igy nem halunk bele, hogy ezúttal nem sikerült látnunk. A legmozgalmasabb plazoletán a nyomulás szintje kb. egy szezoneleji zsenge lisztferivel vetheto össze, magyarul ergyafon. Átlökettük magunkat a Puerto Madero-ra, amit egyébként sem láttunk eddig, pedig egy nagyon állat londoni docklands szerü kiköto, dizájnosan bevilágitott régi hajódarukkal és egy modern ciber hiddal, illetve mindkét oldalon éttermekkel, bárokkal. Minden bizonnyal nagymeno ardzsentájn emberek apartmanjai vannak itt a parton, mögöttük pedig a Sun, Claro stb székházai ágaskodnak szerény 80 emeletekkel. A mulatság itt is gyengusz volt, bár minden étteremben ültek jó egzisztenciával rendelkezo urak és hölgyek, mi nem erre voltunk igazán kiváncsiak. Az egyetlen klub-szerüségbe, aminek nagyon hülye neve volt (Asia de Cuba), nem mentünk be palimadár módjára 50 pesoért, mivel eléggé kongott, az esetleges hajnali 3 órási beindulást pedig nem volt lehetoségünk kivárni.
Jezabeus dobta a Rio de Janeiro-i látogatást, helyette a hátralévo szabadságát Mar del Platan fogja tölteni velem, ennek felettébb örültem, igy 11.30-kor a Rapido Argentino buszával lezúztunk Mardel-ba.

Származási hely: ushuaia

Búcsú Tüzföldtől, Patagóniától és a világ legdélebbi Keravill áruházától

Hétfön miután sikerült videokazettát vennünk, dél körül a napi talpalási adagunk fedezése érdekében kivitettük magunkat a városközponttól kb. 7 km-re kezdodo nemzeti parkhoz, ahova azonban nem mentünk be, viszont a bejárattól a szállásig kb. 1 óra talpalással nem túl érdekes, de legalább csúnya homokbányákkal körülvett ripio-n a port nyelve visszrohantunk a szállásra.

Minden bizonnyal elbuktunk pár szép dolgot a nemzeti parkban, tavakat, hegyeket, de miután a bejáratnál alaposan felmértük a térképet, rájöttünk, hogy semmi értelme 100 peso-t becsengetni, hogyha este 7-re lent kell lennünk a kikötoben a hajóútra, illetve a legkisebb túra is kb. 3 órát venne igénybe. Majd egy másik alkalommal, ha erre járunk. Az ido annyira elment, hogy 1 óránk sem maradt ledoni és már mehettünk is le a kikötobe. Az elozo napi meghiúsult du. 3-ra tervezett túra helyett megirzikóztuk az este 7 órásit, ami azonban csak akkor indul, ha összejön elég utás (kb. 5, ha jól emlékszem). Lementünk, szép ido volt és konfirmálták a hétórási kihajózást, maradtunt a tegnapi társulatnál, akik szimpatikusnak tüntek, kis hajóval operáltak, olcsóbbak voltak a tömegeket mozgató óriás katamaránoknál, ráadásul egy helyszinnel több volt a menüben mint máshol. A menü egyébként minden cégnél szinte ugyanaz volt: El Faro (világvége világitótorony) Isla de los lobos (tengeri elefántok szigete, olyan mint a fóka, csak belso füle van és 4 lábbal nyomul ketto helyett) Isla de los pajaros (kormorán-sziget) (egyik utastársunk, az Atlantában élo angol Kev' szerint ezek nem hivatalos nevek, csak a turisták részére lett leegyszerüsitve - ez valószinünek hangzik az együgyü neveket alapján) Ezek mellé extraként ez a társulat bedobta a Beagle-szigetet, ami ennek az egész csatornának - pontosabban fjordnak, ugyanis ez egy jég által kivályt fjord - a neve. Utólag elmondhatjuk, hogy jó választás volt a csapat, szuper laza fiatalok, enyhén piás reszelos hangú kapitány, semmi cirkusz meg parázás a hajó szabályzatáról, mint pl. a bálnanézésnél, sot, olyan "argentino-s" lazaság (ezt mostmár igy hivjuk, mivel lépten-nyomon látjuk a jelenséget), amin még mindig meglepodünk: a kb. 30 lábsa kishajón, ami a szokásos nem túl magas korláttal rendelkezik és igen keskeny hellyel a kabin és a korlát között, magyarul az ügyetlenebb simán beeshet, semmiféle paráztatás vagy elovigyázatossági intézkedés nem hangzott el, csak annyi, hogy "itt lehet eloremenni a hajóorrba, ha akarsz". A viz szinte tükörsima volt, szél alig és az eléggé általános paplanfelho-takaró is meg volt szakadozva az égen, igy sikerült pár remek képet készitenünk. Nem sokkal azután, hogy befizettük a "kikötoi adót" (6 peso fejenként, azaz 300 forint), ami nem nagy összeg, de megintcsak egy sunyi kis lehúzás, szépen felsorakoztunk a kiköto bejáratánál, ahol orditó nagy control de pasajeros felirat vetitett, gondoltuk majd a prefectura embere alaposan megnézi mindenkinek az okmányait, azonban épp nem volt ott senki, úgyhogy az egész társaság (kb. tizen) "na jó, menjünk" alapon bement a kikötobe és felszállt a hajóra. (ez a jelenet egyébként felkerült a hatósági intézkedési toplistára, olyanok mellé, mint a reptéri vámon a scannerkezelonél a "Berakjuk a csomagot a scannerbe? Áh, menjetek" illetve az ushuaiai reptéren visszautunknál a besipoló fémkapu, ami után kiskatona módjára megmerevedve vártuk, hogy mikor jönnek motozni, azonban senki nem hederitett ránk) Kihajózás után nem sokkal megkezdték a "snack on board" felszolgálását, azaz körbeadtak tálcán egy 3 peso értékü budin-t (gyümölcskenyér-szerüség) illetve lehetett más büdös szája után szivogatni bombillan keresztül a mate-t, melynek nagyszerüségét még egyelore nem sikerült felismernünk, bár valamit biztosan tudhat, ha egy egész kontinens termoszokkal jár és ezt szivogatja.
Körbejártuk a három kis szigetet, amelyeken a világitótorony, a fókák és a kormoránok voltak, szétfotóztuk és szétvideóztuk a helyszint, megállapitottuk, hogy ez a túra már megérte, véleményem szerint ezerszer jobb volt, mint a bálnanézés, amiről én előre tudtam, hogy gagyi lesz. A hangulat remek volt a hajón, még a féleszü olasz társaság sem tudott minket felidegesiteni, akik percenként gyújtottak rá a cigire (egyébként szinte mindenki dohányzott mint az állat), azonban utólag mesélte a Jezabeusm hogy azt vélte hallani, amint csúfolódnak a magyar beszédben található sok e-betün és mekegtek egymásnak. Eltakarodnak az anyjukba ezek a kis senkiházi szaroslajos (luigi di merda) digók. Ez csak rátett egy lapáttal arra, hogy a "Világ barmai" c. cikksorozatom első részében róluk irjak,
Az olaszok mellett volt egy szörnyú argentin párocska a hajón, a csávesz úgy nézett ki, mint maga a halál, fekete-fehér adidas tréningben és egy gagyi taxis aviatorszemüvegben nyomta végig az utat, amit természetesen sötétedéskor sem vett le, a kövér csaja pedig ki nem mozdult a kajütből és végig a mate-t szopogatta.
Az utolsó állomás a Beagle sziget volt, ahol ki is szálltunk és egy kis túrát tettünk meg, miközben megismertük azt a nagy moha-szerü párnapuháságú fura növényt, aminek a nevére nem emlékszem már, de ennek a gyülömcse maga a calafate is.
A kirándulás összesen több volt, mint 3 óra, sötétedés után értünk vissza a kikötőbe, volt szerencsénk látni Ushuaia fényeit a tenger felől, ami egy újabb felejthetetlen látvány - sajnos a fotót a fent ismertetett balfasz napszemüvegben este fél 11 után nem volt képes szépen megcsinálni, ezért a valóságot csak részben közeliti meg. Talán majd a videó.
A napot a Marco Polo étteremben fejeztük be egy jó bife de chorizo és egy lomo grille kivégzésével.
Kedden, utolsó napunkon már nem volt tervezett program, ezért csak kolbászoltunk Ushuaia-ban, aztán a Jeza kapott egy emailt, miszerint még nincs konfirmálva a visszaútunk a légitársaság által - ez természetesen triggerelt egy programot - sorbaállás és ügyintézés egy Aerolineas Argentinas irodában. Valamivel ezelőtt, kb. délben csatlakozott hozzánk Lobo II. alias "Churro", második kutyabarátunk, ekkor még nem sejtettük, hogy több, mint 6 órát fog velünk eltölteni és hogy a szivünk fog megszakadni, amikor elválunk. Én nem tudom megmondani, hogy milyen kutya volt, de nem nézett ki utcakutyának, nyirva volt a szőre, szállásadónk szerint fajkutya volt. Kommentekben várjuk a megfejtést, a kép az Ushuaia albumban látható. Hatalmas kört tett meg velünk, megvárt minket az iroda előtt, megvárta, amig ebédeltünk (ekkor kapott egy minimális kaját), egyszer majdnem eltünt, amikor bementünk egy üzletbe, egyszer csak az utca túloldaláról észrevett és felismert minket, majd örömmel jött megint utánunk.
Feljött velünk a szállásig, megvárta a kertben, mig összepakolunk, stb. majd jött velünk le, egészen a taxiig.
Itt fájdalmas búcsút vettünk tőle és majd megszakadt a szivünk, amikor a piros lámpánál a járdáról szomorúan nézett be az ablakon. Sosem tudjuk meg, mi lett vele, de reméljük, hazatalált, mert valószinüleg valakié volt és elveszett.
Negyed óra alatt kiértünk a jókedélyü metálos taxissal a finn stilusú, szaunaépület-szerü jópofa Ushuaia-i reptérre, majd nagyjából időben, este 8-kor, fantasztikus látvánnyal az Andok felett elindultunk BsAs felé, ahova 3,5 óra volt az út.
Egy dolgot még Ushuaia-ról: a fő téma itt a világvégézés, meg a világ legdélebbi ezmegaz-jai, erről rengeteg bőr van lehúzva (lo....más austral del mundo), ezért összegyüjtöttünk pár érdekes dolgot, amiből láttuk a legdélebbit:
- a világ legdélebbi Telefunken szakszervize
- a világ legdélebbi 2107-es kockaladája
- a világ legdélebbi golfpályája
- a világ legdélebbi Dácia TLX-e
- a világ legdélebbi Commodore 64 szakszervize
- a világ legdélebbi Temaforg kereskedése
- a világ legdélebbi Röltex-e
- a világ legdélebbi Alkalmi Áruháza
- a világ legdélebbi Nádor utca lakosai
- a világ legdélebbi Wunderbaumja
- a világ legdélebbi Skála áruháza
- a világ legdélebbi pirosszimfi doboza
..és még sorolhatnánk.

Származási hely: ushuaia

Származási hely: ushuaia

Hegymászás Ushuaiaban

Képzeld el, hogy a világ végén vagy..nos, mi most ott vagyunk. Ushuaia a világ legdélebbi városa, innen a Antarktisz csak ezernéhány kili, 8-10 napos hajóút, 2000 dollár körül el is lehet ugrani egy 10 napos last minute utazásra..
Alig több, mint egy hét és kb. 6000 km megtétele után (szárazföldön) jutottunk el idáig. Voltunk egy megapolisz fővárosban, ami felfoghatatlan méretü, láttuk a legmenőbb tengerparti nyaralóhelyet, keresztül mentünk a Pampákon Argentina legjobb sielőhelyéig, háromszor mentünk oda-vissza az Andok és az Atlanti-part között, amig olyan keskeny nem lett a kontinens, hogy a 18 órás átszelési idő pár órára redukálódott. Utaztunk bérautóval, taxival, busszal, sétahajóval és komppal keltünk át a Magellán-szoroson. Ezt a hatalmas távolságot visszafelé repülővel fogjuk megtenni, Buenos Aires-ig, kb. 4-5 óra alatt.
Félbehagytam, hogy hogyan jutottunk ide Rio Gallegosból: a rácsozott ablakú busz fedélzetén majdnem végig a nagy semmiben mentünk, ahol birkák legelésztek és nem volt érdekes a táj. A látvány az út utolsó óráiban vadult meg teljesen, ekkor azonban olyan volt, mintha egy több 100 km-es nemzeti parkban mennénk, hegyi szerpentineken, fél méterre a szakadéktól. Különösen a Garibaldi-hágó volt súlyos a Lago Escondido felett, ezt majd a filmen lehet látni, ugyanis utolsó percig elfogyott a film az úton, a fényképező pedig nem igazán használható buszablak megett.
Az út mentén rettenetes mennyiségü halott fa volt, ami nagyrészt az elszaparodott hódoknak köszönhető, ettől függetlenül fantasztikus "másik világi" élmény. Jezabeussal megint megállapitottuk, hogy épithet akármit az ember, lehet városokat nézegetni, de az a show. amit a természet nyomat, überelhetetlen - Patagóniában pedig a lehető legközelebb kerültünk hozzá.
A chileiek valahogy kipasszirozták maguknak ezt a teljesen felesleges területet, hogy ne lehessen nyugodtan Tüzföldre eljutni, ez számunkra kb. 2 olyan órát jelentett, ami nagyon harmadik világ-beli határon kilépéses-belépéses mókával telt. Ezalatt gyüjtöttünk 4 új pecsétet az útlevélbe, és újraindult a 90 nap turista-tartózkodási idő is.
Ma vasárnap volt és az amúgy is igen csendes Ushuaia teljesen üres volt. Reggel inditottunk egy kis kolbászolással, majd körülnéztünk a kikötőben hajózási programok ügyében, ugyanis itt be lehet iratkozni olyan mókákra mint világvége világitótorony-sziget, fókanézés, pingvinek közt sétálás, kormoránozás, stb.
A du. 3-ra tervezett hajós kaland meghiúsult nagy szél miatt, ugyanis a kis hajót, akikkel mentünk volna, nem engedték ki a vizre, ezért más program után kellett néznünk. Bejött a képbe a legkönnyebben elérhető gleccser, ami nem messze a szállásunktól kezdődik, Ushuaia nyugati részén. Miután már tegnap óta viccelünk azzal, hogy felfutunk a hegyre, ami itt van Ushuaia mögött, ma természetesen valódi elmebetegek módjára meg is történt.

Divatáruban, tornacipőben, farmerban nekiálltunk, hogy felszaladunk egy hóval fedett gleccseren és meg is csináltuk.
A közel 3 órás erőfeszitésért cserébe olyan élményben volt részünk, amilyenben még soha. Valamivel hamarabb felértem a hegytetőre a Jezabeus előtt, teljesen egyedül egy havas 1000 méter feletti csúcsra, ahonnan hirtelen sok egyéb környező hegy vált láthatóva és ez nagy mennyiségü endorfint szabaditott fel bennem, nevettem-sirtam, olyan gyönyörü volt (a képek között látható). Ez nem olyan, mint amikor az ember felmegy silifttel a hegytetőre és körülnéz - bár a látvány olyan, az élmény, hogy saját erőből jutottál oda, kiépitett út nélkül, ráadásul egyedül vagy, páratlan.

Származási hely: ushuaia

Tulajdonképpen ez volt az első hegymászásnak mondható élményem, amikor elég vad állapotok között egy igazi hegy oldalában, ráadásul egy hóval fedett gleccseren felmásztam. Biztosan fogja még követni még több is..
Mondanom sem kell, hogy az esetleges próbálkozók félúton visszafordultak, komoly ruházattal, fokosokkal - mi, az abszolút alkalmatlan ruházatunkkal igazi őrülteknek nézhettünk ki..
Rendesen elfáradtunk, az esti program egy házi készitésü choripan volt chimichurrival, illetve a blog megirása..Nem gondoltam volna, hogy már megint éjfélig itt fogok szórakozni, már rég le akartam feküdni. Hogy a radai...!

Megérkeztünk a világ végére - Ushuaia, Tüzföld

Reggel 8.30-kor indultunk Rio Gallegosból a Tecni Austral rohamkocsi-kinézetü, rácsozott szélvédőjü buszával, hogy az utolsó komoly szárazföldi etapunkat megtegyük a világ legdélibb városa, Ushuaia felé. Mivel ez is igen hosszúra sikeredett,(amiben oroszlánrésze volt a Chile-be való be- és kilépésnek a Magellán-szoros előtt és után, illetve a chilei szakaszon a fantasztikus, számunkra már ismert "ripio" útszakasznak, ami után a szélvédőketrec miértje világossá vált) mostanra, este fél 12-re, a kiváló kétszintes cabana-nkban összesen arra lesz erőm, hogy ezt a pár sort leirjam és feltöltsek pár atom képet az elmúlt napokból.

Világ közértjei - I. kötet különkiadás

Kedves Olvasóink!

Szeretnénk Önöket megajándékozni egy remek lehetőséggel, amiért ilyen kitartóak voltak mostanáig.

A Mendoza-fivérek hamarosan megjelenő "Világ közértjei - első kötet" golden special edition változatát 20%-os diszkonttal vehetik meg, amennyiben kiprintelik és kivágják az itt taláható kupont.
Rövid izelitő az első kötetből:
- Argentin közért ranglista (Toledo, Disco, Uno, Anonima, stb.) és alfajor, garrapinada, kilós yerba mate összehasonlitó árlista
- Bónusz nemzetközi barkácsáruház párbaj: Mr. Bricolage (Franciao.) vs Hiper Tehuelche (Patagonia austral, Argentina)

El Calafate - Perito Moreno jéggleccser

Röviden, előzetesben annyit, hogy a mai napot egy elég rövid alvás után a Perito Moreno gleccser társaságában töltöttük, majdnem végig szakadt a hó, de hálát adhatunk azért, hogy egyáltalán láttunk valamit, ugyanis akik délután érkeztek, egy nagy fátyolos fehér valamit láthattak csak. A mai napon eszméletlen súlyos képek készültek, hamarosan fel lesznek töltve.
Hajnali 3-kor indulunk vissza Rio Gallegos-ba, ahonnan 8:30-kor megindulunk az utolsó nagy etapra a világ vége felé, Tüzföldre, Ushuaia-ba.
4.5 kemény elütni való óránk maradt.

Que putada: a lélekvesztő Valdes-félszigettől Rio Gallegos-i

A tegnapi nap és az azt követő utazás semmiképpen nem sorolható a felhőtlen nyaralás kategóriába, a Valdes-félszigeti szivás és az azt követő 20 órás utazás után, az eseményekről El Calafate-be való érkezésünk után irok bővebben. Jelenleg Rio Gallegos pályaudvarán ülünk egy csehóban és várjuk a 18 órakor induló buszunkat, ami este 10-re juttat minket El Calafate-be, a szállást ebben a pillanatban foglaljuk a neten a bárpultnál ülve.

..Puerto Madryn-ba érkezve tehát kisétáltunk az Atlanti part mellett futó Avenida Roca-ra, ahol az összes bérautós cég sorakozott. Hamar kiderült, hogy autó szinte egyiknél sincs, végül a félgyanús Patogonia rent a car névre hallgató cég 3 ajtós Corsa-ját vettük ki, 400 km-es napi limittel, ami állapotát tekintve úgy nézett ki, mint a fémező cigók piros ezerkettes zsigulijai, amiket megdobálnak kőzettel, amikor menekülnek a kertedből egy I-gerenda kifémezése után - hamarosan meg is értettük, hogyan nézhet ki igy egy autó, amiben elvileg 14000 kili van, és 8 helyen van betörve a szélvédője.. 100 km-t tettünk meg a semmiben, mire beléptünk a Valdes-félsziget nemzeti parkba, innen kb. 30 kilire megkezdődtek a "camino de ripio"-k, ezek a remek úttalan utak, kaviccsal felszórt földút, max 50 km/h engedélyezve. Legurultunk Puerto Piramides-be, ahol az ominózus bálnanézés lehetséges, mert erre a Jezabeus nagyon be volt zsongva, ugyanis ide járnak pujázni a bálnák északról és élnek szabadon. Itt már minden ár turistáknak van megszabva, 45 peso a belépő a parkba, 120 peso a bálnanézés kishajóval. Természetesen a bálnanézés idevonzotta a klasszikus majom turistákat, akik ide-oda rohangáltak a hajó egyik oldaláról a másikra, hogy gagyi képeket készithessenek. A fények jó bénák voltak ezen a napon, ettől függetlenül sikerült pár képet lőnöm a bálnáról, ahogy kidugta a fejét 2 méterre tőlünk, illetve klasszikus farokkidugós is sikerült, de sajnos egyik sem lesz képeslap kaliber, ahhoz ennél sokkal giccsesebb felhők kellettek volna.
A problémák csak ezután kezdődtek. Kivettünk egy autót igen drágán azért, hogy bejárjuk ezt az elvileg csodálatos félszigetet, ahol a bálnától a tengeri elefánton keresztül a magellán pingvinig minden látható, sőt a lámák is előtted mászkálnak az úton - a valóság egy ronda, kopár terület volt, ami ugyan érdekes, mert más, mint amit megszoktunk, de a béna fények és a rettenetes Dakar rallyzás a Corsa-val alaposan tönkretették a programot. A bálnanézést bejefejezve "menjünk még el a Punta Delgada-ig, csak 35 kilire van" következett. Újabb idegörlő vezetés a kavicsban, 40 perc után se akart jönni az a tetves Soványpont, pedig már ekkor is 80-90-nnel lökettem. Kezdtek pattanásig feszülni az idegeim, ráadásul kiderült, hogy esetleges benzinciki van. A helyzet üvöltözést szült, eközben megérkeztünk a magellán-pingvin-néző helyhez, ahol kajábálás közepette lőttünk pár képet, aztán gyorsan mentünk tovább.Nagy nehezen végre elértük azt az utat, amin már "csak" 75 km-t kellett megtenni, hogy kijussunk a félszigetről, ahonnan már csak kb. 100 visszajutni Puerto Madryn-ig. Jómagam a benzin miatt még nem aggódtam egészen addig, mivel a Jezabeus el nem kezdte, hogy gond lehet, mert csak azt láttam, hogy alig vagyunk fél tank alatt. Az idegeimen azért táncoltak, mert rohadtul elegem volt már a semmiben a köves úton vezetni, ahol mostantól már a maximum vezethető sebességgel, 110-zel haladtunk - ennek a borzasztóságát szavakkal nem igazán tudom leirni (majd a videofilm elmeséli) de kb. úgy kell elképzelni, minta egy kavicsokkal telerakott mosógépben ültünk volna, ami ezerrel forog. Azt hittem darabokra szakad ez a fos kis autó, néha akkora kövek pattantak fel hátul a sárvédőre, illetve néha a keréknyomok közti sáv felért az alvázig és akkor belesöpörtünk egy kicsit, ez kissé megdobta az autót, ezeket kontrollálni plusz feszültség volt. Nagyot fújtam, amikor kiértünk az aszfaltozott részre, de a megkönnyebbülés nem tartott sokáig, mert a kemény külpölés következtében erősen beszaladtunk a piros zónába. Emlékeztünk, hogy Puerto Madryn-ig nem volt kút, csak a nagy semmi, tehát jó 100 kili, a piros zóna alja felé közelitve. A park dijbeszedő kapujához érve már villogásra váltott a sárga benzinkút-ikon, ilyet még nem igazán láttam, ez már erősen ciki volt. Megkérdeztem a kapunál, tudnak-e segiteni, de csak gázolajuk volt, azt tanácsolták, hivjam fel a kölcsönzőt...vagy vágjak neki, talán elérek a kútig.. A buszunk indulásáig eközben már csak T-2 óra volt, hatalmas bukta volt a levegőben, de természetesen eszembe nem jutott, hogy tényleg megszivjuk. Visszaültem a kocsiba, 90 körül mentünk, a lehető legalacsonyabb fordulaton, ahol lehet, vitorlázva. Egyikünk sem szólt egy szót sem. Egy csodás pillanatban feltünt jobbra egy kis szerviz szerü pajta, ami körül arcok mozgolódtak. Mivel nem volt más választásunk, befordultunk, mint az állat. Először egy szigorú tekintetü, barázdált arcú öreg jött elő overállban, elmondtam röviden, hogy nafta kéne, majd jött egy másik arc, akinek szintén vázoltam a szitut. Ugyan azzal inditott, hogy kevés van, de van, mégis ebben a pillanatban megmenekültünk - kb. 2 litert belecsurgattunk a kocsiba egy kannából, ezzel vigan eljutottunk a kútig. Fél órával buszindulás előtt egy Carrefour-ba beugrással együtt megérkeztünk a buszpályaudvarra - a sietség felesleges volt, ugyanis 1 órás késéssel indultunk meg a húgyszagú, bepállott Andesmar busz fedélzetén Rio Gallegos felé és ebben a pillanatban megondtam a Jezabeusnak, hogy ez lesz az eddigi legkeservesebb utunk.

Tovább dél-kelet felé: Puerto Madryn

Egy gyorstalpaló látogatás Villa La Angostura-ban és egy kis félkör után a Nahuel Huapi tó körül újabb 1000 km megtétele után Puerto Madryn-ba érkeztünk. Amennyit eddig láttunk belőle, az alapján elmondhatjuk, hogy kedves kis koszfészek, azonban itt van a Valdes-félsziget, ahol a bálnák kölköket löketnek ki éppen, illetve itt van 1 millió pingvin egy rakáson, mielőtt lekavilálnak a déli sarkra. Az út alatt teljesen hihetetlen helyeken jártunk, jó darabig az Andokban, magasan, majdnem a felhők között, majd sivatagban, Dakar helyszineken. Patagónián belül már Chubut-ban vagyunk, itt zajlott a Dakar. Ma sikerült egy félelmetesen szép napfelkeltét is látnom. Hamarosan jelentkezünk, csak előbb meg kell szervezni továbbutunkat El Calafate felé, ahol az óriási jégtömböket fogjuk megfigyelni innen mintegy 18 órányira...

Hola Patagonia

Vasárnap reggel visszaautóztunk BsAs-be, majd du. 4-kor az El Rapido Argentino luxusbusz fedélzetén, a vártnál sokkal jobb körülmények között utazva, 1500 km megtétele után a Pampákon keresztül megérkeztünk az óriások földjére, Patagóniába. Ezzel az országot a keskeny részén keresztben már majdnem átkeltük - az Andok-ot leszámitva. San Carlos de Bariloche-ben vagyunk a Nahuel Huapi tó partján, az Andok lábánál, egy aranyos kis cabana-ban - szuper lakályos. A szomszédban van spa, csapatási lehetőséggel, szaunával, sőt, tegnap este 9-kor spinning órán is részt vettem (azon magyar állampolgárok között, akik fotóval igazolják, hogy Bariloche-ben spinning órán vettek már részt, dijakat osztunk szét, jelentkezni emailben!)
Sajnos az idő elég rohadék, ettől függetlenül itt már egyre inkább kezdünk soha nem látott félelmetes természeti szépségeket látni - pl. a Cerro Campanario-ról a látvány...lélegzetelállitó. Sajnos nem maradunk itt sokáig, mert több 1000 km van még hátra, hogy eljussunk a világ végéig: Ushuaia-ba. Egy azonban biztos: ezt a helyet felirtam az "ide vissza kell még jönni egy jó nővel pár hetet eltölteni egy cabana-ban" listára.
További fejlemények, nagyrészt a buszos utazás eredményei: megtaláltuk az ultimate bakochba feladványt: "Radai rosseb" (Papi, nem is gondolnád, hogy amióta a Nagyinál kimondtad a múltkor azt a jól időzitett "az meg mi a radai"-t, azóta a kifejezés nálunk újra aranykorát éri, olyannyira, hogy spanyol átiratban is használjuk már: "ay, que radai", "que radai en el cielo", stb.), továbbá ha fiú gyermeketek neve esetleg Maflo lenne, akkor a lány ne legyen Mafla, mert cikizni fogják a napköziben. Végül a buszutazás végeredménye: Bepállottemberszag-Jezabeus: 1:0, második félidőben 1:1, mosás és kelvinálás után Jezabeus egyenlitett.
A képrögzitési eszközökkel továbbra is csodálatosan dolgozunk, fantasztikus fotográfiáimat hamarosan feltöltöm!

Kikötői délután

Csodálatos helyen voltunk ma: a punnyadt-fókaseggszagú mar del plata-i kikötőben, az elsüllyedt hajóroncsok és egyéb lerobbant gépek között, a piros szivü bádogjézussal a móló végén. Kedvencem és nagyon hálás fotótéma egyben a pusztulat, ma fantasztikus képek születtek, nézzétek.

Származási hely: mardelplata_puerto

Származási hely: mardelplata_puerto

Származási hely: mardelplata_puerto

Származási hely: mardelplata_puerto

Származási hely: mardelplata_puerto

Származási hely: mardelplata_puerto

A többi itt:

Costa Atlantica

Tegnap észak felé mentünk és megnéztük Santa Clara-t, Mar del Cobo-t, Mar chiquita-t, meg a köztes helyeket. Mar del Platatól délre szép idő volt, itt viszont volt egy kis trópusi felhőszakadás, ennek következtében sikerült remek fotó- és videóanyagot rögziteni. Sajnos a fényezőgép idő előtt lemerült, ezért képből nem sok készült, de ami hiányzik megvan HD minőségben videón.
Felfedeztük Mar del Plata legérdekesebb részét, a Los Troncos negyedet, ahol félelmetesen jó biarritzos kőházak vannak. Az egész kicsit Kalifornia-szerü is egyben, csak itt valóban kőből vannak a házak, nagyrészük üres, feltehetően a gazdag tulajdonosok csak szezonban jönnek majd le ide. Az útburkolat és az autók gagyisága emlékeztet csak arra, hogy nem a világ legdrágább lakóhelyén vagyunk, mert ami a környezetet illeti, az nagyon atom.
Leadtam tegnap a kerékpáromat megőrzésre a hihetetlenül rendes argentin kerékpáros szövetségi titkárnál, aki véletlenül épp a Mar del Plata-i velodromban székel. Kalandozásaink alatt a gép itt fog pihenni, hogy ne kelljen a hatalmas szatyrot magammal cipelni. Egész véletlenül találkoztunk Walter Perezzel a velodromban, aki Pekingben aranyérmet nyert madison-ban Juan Curuchet-tel - épp itt stéherezett a hirtelen nagyon kicsinek tünő 250 méteres velodromban és mellesleg ő az, akit letartóztattak Buenos Airesben autópályán edzésért, ebből csattant ki egy kisebb botrány, hogy mennyire nincs lehetőség BsAs-ben edzeni.. :-)

Belátogattunk a mar del plata-i éjszaka egyik felébe, a kocsmás-disco pubos részre, miután az utcán napközben egy kedves fiatalember elmondta nekünk, hogy mi-merre. Az élet 1 óra körül kezdődött és egyelőre azt kell mondjam, elég ergya. A csajok minőségét tekintve eléggé el vagyok keseredve, bár tegnap felcsillant az első reménysugár, mert láttunk végre jó alapanyagot :-)
A Mr. Jones nevü helyen inditottunk, ahol a Vox (?) együttes enyhén elmebajos, de nagyon szórakoztató popzene megamixet adott elő, rockos átdolgozásban, csinos és felettébb jópofa énekesnővel, jól szórakoztunk.
Holnap vissza BsAs-be, bérautó lead, majd irány az Andok és a durva tájak, gleccserek.

Származási hely: Costa Atlantica

Mar del Plata

Tegnap elhagytuk Buenos Airest egy rövid időre, egy bérelt Chevrolet Corsa sedan útra kéltünk dél felé. 500 km teljesen sik pusztában való löketés után megérkeztünk az Atlanti-partra, az ezüsttenger-városhoz. Az "autópálya" - ha lehet igy nevezni - igen érdekes volt, urbanizációs zónákkal megtüzdelve, ahol 60-ra kellett lassitani, sok fakabáttal, kis mehikói jellegü lepukkant autószervizzel, de azért kb. 4 fizetőkapuval, helyenként meglepően gyönyörüen lenyirt füvel és közvilágitással. Továbbra is Buenos Aires tartományban vagyunk, sőt, annak még a feléig sem jutottunk le délre 500 kili után, ettől miután lepakoltunk a hotelben, továbbmentünk körülnézni délre Miramar irányába és ezen az úton teljesen világvége feelinget éreztünk. Soha nem láttam még ilyen utat: kicsit olyan, mint a Pacific Coast Highway, azonban összesen 2 sáv, gyér forgalommal, kb. 50 méterre az óceántól, egy sor növényzettel az út és az óceán között. Videógráfiás rögzitéssel itt remek képsorokat sikerült készitenünk.
A hotelt alaposan megszivtuk: tegnap ugyan még nagyon örültem annak, hogy életemben ilyen gyorsan szállást még nem szereztem, ma reggelre szétvert fejjel ébredve már nem vagyok olyan boldog: noha az 55 peso pro kopf deal ugyan (amiről az autópálya fizetőkapujánál szerzett kuponfüzetből értesültünk) óriásinak hangzott az üresen kongó "Gran hotel Mar del Plata" nevü hotelben, ahol azt hittük, mi vagyunk az összes vendég, illetve jót mosolyogtunk a sárkányvasút liften is, ahol két harmonikaajtót kell kézzel behúzni, fent pedig egy lakásajtót kell kinyitni, hogy kiszállhassunk, azonban a büdös besavanyodott uruguay-i lány hokicsapat hirtelen érkezése felboritotta a rendet és pokollá tette a pihenésünket a kimeritő nap után a reggel 6-kor kezdődő ajtócsapkodó, sárkányliftajtó-huzogató és folyosónrohangáló paláverjével.
A szomorú tényt, miszerint a szobában már nincs wifi, talán fürdőskurvaság lenne megemliteni, ezért sajnos itt az étteremben, reggeli közben, medialuna és mate fogyasztása közben kell blogot irni - az mindenesetre elég valószinü, hogy ez a hotel valamilyen loteria-n nyerte a 3 csillagját.
Mar del Plataról röviden egyelőre annyit, hogy ez egy Biarritz-másolatként kezdte a pályafutását, ezt középen illetve néhány házon remekül látni, aztán megvaditották egy kis spanyolos betonrengetegesdivel a la Benidorm, amiért nagy kár volt, ettől függetlenül egyelőre tetszik.

Még BsAs, de hogyan tovább?

Származási hely: Buenos Aires 2

Sikerült megoldani átmenetileg a "konfrontációt", ezért ma a Subte újra müködött, sőt, egyes állomásokon ingyen lehetett felszállni - ebből profitáltunk is, ha nem is ingyen, de vettünk pár jegyet 1.10 peso/db áron és végre megtapasztaltunk a subte-zés érzését ebben a nagyon érdekes megapoliszban, ahol a metro úgy néz ki, mint nálunk az ős-földalatti, amit a Deák téri múzeumban lehet megnézni.
A lábunkat ma csak a nap feléig tudtuk lejárni, miközben egy mega-tüntetésbe keveredtünk, ahol végeláthatatlan mennyiségü szerencsétlen bennszülöttarcú sötétszinü ember masirozott, dobolva, transzparensekkel BsAs utcáin - mindössze munkát szerettek volna.
A nap felét a hotelben töltöttük, hogy kitaláljuk, holnaptól mi a bánatot fogunk csinálni: lemegyünk a playa-k világába, Mar del Plata környékére, ami feltételezhetően hosszabb távú lakóhelyként is funkcionálhat..

MAI FOTÓK, amik megint nagyon jók..

Talpalás Buenos Airesben

Származási hely: Buenos Aires

A mai napon megint lejártuk a lábunkat Buenos Airesben. A "Subte" (metro) nem müködött, miután 3 lezárt megállót láttunk egymás után 3 külön vonalon, egy járókelőtől kérdeztem meg, mi az ábra, aki azt válaszolta, hogy "ma nem megy, problémák vannak, ebben az országban.. talán holnap már menni fog, de nem tudni.." - szóval a subte sajnos pihent, pedig nagyon vágytunk rá, hogy kipróbáljuk.

Bőséges reggeli után a Gran Hotel Argentino-ban megindultunk a calle Floridán, ami egy rettentően nyüzsgő bevásárló-sétálóutca. Vettünk SIM kártyát 25 pesoért, majd megindultunk az 1. számú célpont, San Telmo negyed felé. Pár koszos utca után meg is érkeztünk ebbe a macskaköves, villamos sin maradványokat tartalmazó, remek épitészettel ellátott negyedbe, amin látszik, hogy szebb napokat is megélt. Ezek után már megint csak azt tudom mondani, hogy hihetetlen ez a város, sosem láttam még ehhez foghatót. Iszonyatosan nagy, grandiózus és brutális, koszos és fejedelmi, rettenetes mennyiségü ember és forgalom akárhol, eső és napsütés, korom, piszok és zöld parkok. Recoleta, Centro, San Telmo, Palermo, mind-mind akkora negyedek, mint egy nagyobb europai város belvárosa és mindegyik teljesen más,
Ez volt itt a második napunk, azt azonban továbbra sem tudtuk megfejteni, hogy mi történik itt, miért és hogyan: mit csinál itt ez a kirohadt sok ember, miért vannak 15 millióan BsAs környékén, mikor rajta ülnek majd' egy egész kontinensen, mit dolgoznak, amikor egész álló nap az üzletekben és a környékükön sündörögnek, mi a produktum, amit eladnak, miért nézegetnek 250 pesos sportcipőket megvétel céljából és hogyan laknak Recoletában fejedelmi körülmények között olyan házakban, ahol mindegyikben NY kaliberü bejárat,háziportás, edzőterem és medence van, ha ennyire szar a helyzet?
A subte ma nem ment, lehet, hogy holnap is pihen. Sávok nem nagyon vannak, a forgalom iszonyatosan gyors. Soha nem látott autóáradat és korom a levegőben, a pirosban álláson kivül azonban beállt forgalom nincs. Életveszélyes kinézetü közlekedés ellenére balesetet vagy anyázást még egyet sem láttunk. A busz csak leintésre áll meg, akkor sem mindig, felszálláskor egyszer csak féltelt állapotban bezárulnak az ajtók és majd jön a következő.. van pár dolog, amit még nem értünk..mindenesetre tátott szájjal járunk.

FRISS FOTÓK

Leraktuk a patánkat Argentinában

(mától hiányzik néhány magyar ékézet, mert laptop keyboard. Nem azért, mert nem tudok irni)
Ott hagytuk abba, hogy a Madrid-Barajas reptér felé tartunk. Elbúcsúztunk a Tomiéktól, Rékától, Manótól és a kis Sárikától (akiknek nagyon köszönjük a szivélyes vendéglátást, nagyon jól éreztük magunkat, jómagam pedig teljesen másképp látom már Madridot igy másodikra - k. jó város!)
Az Air Comet check-in pultját nem volt nehéz megtalálni, egyből ott volt ahol leparkoltunk, illetve még egy jellegzetessége volt: itt álltak sorban sokan azért, hogy reklamálhassanak, hamar meg is tudtuk, hogy miért. Miután az induló gépek között 22:30-kor nyoma nem volt buenos aires-i járatnak, kicsit aggódva álltunk be a becsekkolási sorba, majd sorrakerülvén az egyébként felettébb kedves hölgy, aki azok után, hogy az én nevemet nem találta, Jezabeus jegye pedig felfüggesztett státusban volt, közölte, hogy annyi a probléma, hogy a gép nem léphet brazil légtérbe, ezért kénytelen Limában (Peru) leszállni, ott állni egy órát, majd továbbmenni, igy kb. 5 órával lesz hosszabb az amúgy közel 12 órás utazás. A kellemetlenségek enyhitése képpen a következő jegyből (ki a lópéló akar veletek utazni ezek után???) 25% diszkontot adnak, A sztori meghallgatása után ha már lehet, mi is kitöltöttünk azonnal egy panaszt. A gép mindössze 15 perc késéssel fel is szállt, majd rövidesen megismerkedtünk az Air Comet-es utazás összes jellegzeteségével: csinos kosztümben dolgozó, egyet leszámitva nem túl lelkes légikisérő-kisasszonyok, 16 óra utazás alatt mindössze KETTŐ zabálás, mindkettő igen fos, szintetikus izü ás kevés kajával, kevés üditő, stb és ami a legfelháboritóbb: az on board entertainment system, 16 fos, régi filmmel, melyek MINDEGYIKE FIZETŐS, szintúgy a játékok illetve bármi, ami időtöltésre jó lenne - ingyen voltak viszont a valamilyen érdekes technológiával legyakott minőségü, nem friss zenei CD-k (pl. Rihanna - Good girl gone bad)
Olcsó szarnak hig a leve - ez egy long haul fapados, akik mindenen spórolnak és azt hiszik, büntetlenül szivathatnak. NE utazz Air Comet-tel.
Helyi idő szerint hajnali 5-kor szálltunk le Limában, épp pitymallott a Jorge Chavez reptéren. Az Andokból láttunk valamennyit felszállás után, ezt sikerült videóra venni.
Ma estére kideritettük, mennyi az idő Argentinában - nem volt egyszerü, ugyanis a kompúter, az Iphone, stb 1 órával többet mutat a valóságnál - csakhogy az argentinok kiszálltak a nyári időszámitásból idén, DE VIDÉKEN MÉG ÉRVÉNYES. BsAs-ben az idő GMT -3, vidéken -2. Jópofa.
Miután a taxis behozott minket a hotelbe, nyakunkba vettük a várost, ami kirohadt nagy és iszonyat a nyüzsgés - LA kaliberü megapolisz, ahol kb. 15 millióan vannak úgy, hogy az egész ország lakosságának ez több, mint a fele, ha jól emlékszem (márpedig nem kis ország)
Bejártuk a cento-t, Tucumant, Recoletat, Palermot, leszakadt lábbal és szétvert állapotban értünk haza este 9-re, mindezt úgy, hogy bár a Jezabeus egész jól aludt a gépen, nekem fél óránként leszakadt a nyakam.
Most dolgozunk a programozással, el kell döntenünk, mikor, hova megyünk, illetve a legfontosabb, hogy hol fogunk lakni. Egy dolog aggaszt erősen: hol a bánatba' fogok itt bicajozni? A város túl nagy, a forgalom durva és igen para.
Hamarosan jelentkezem, addig pedig elmajszolok egy Alfajor-t (a nevét nagyon nehezen jegyzem meg, az ALFA HOLDBÁZIS segit) és iszom hozzá zumo de pomelo-t. Hasta luego

Adios Madrid, hola America Latina

Származási hely: Madrid

Szuper volt a mai nap, ami azután kezdődött, hogy dél körül felkeltünk a hajnali 6-ig tartó mulatozást (részben) kipihenvén. Ellátogattunk a valle des caidos-ba, Franco bácsi sirjához. Nagyon brutál és gigantikus helyszin, a 150 méter magas kőkereszttel elég sokat szemeztünk, mert nem akartuk elhinni, hogy valóban akkora. A templom is félelmetes volt. Ezután átmentünk a Madrid szomszédságában található laza kis 2000 méter magas púpocskára, a Navacerradara, ahol igen czudar, hanyistókos idő fogadott minket (1 fok) ezért gyorsan benyomtunk egy chocolate con churro-t oszt legurultunk. Fél óra múlva indulunk Barajasra, elköszönünk Madridtól és megkezdjük utunkat Latin Amerika felé....

Fotók

Parada 1 en Madrid

Átteleportálódtunk Madridba. Remek város. Ma a Retriro-tól az El Prado őrült Goya pinturas negras-ain keresztül az Alcampo-ig sok mindent láttunk. Este jamón iberico, chorizo, gambas majd mulatság, ami itt hajnali 4 után kezdődik..

T-1 nap - utazás az ismeretlenbe

Holnap este repülünk egy számomra eddig ismeretlen világba (hú, de misztikus!)... lassan elkezdek készülődni, még meg kell oldanom a kerék-problémát (edzőkerék) illetve be kellene fejeznem egy mixet, ugyanis nagyon úgy néz ki, hogy a BONZAI-nál fog megjelenni az After BCN. Ez igazán remek, de kértek még remixeket és van is egy ami majdnem kész, de persze van vele még PEPEcs..

Lance Armstrong edzésprogramja 16 évesen

Az alábbiakban egy remek cikk a 16 éves Lance Armstrongról amikor "Junior" 79.5 vo2max-szal (hopsz!) heti 25 óra edzéssel triatlonosként tengette napjait Texasban...

Best of us challenge

A Best of Us Challenge arról szól, hogy olimpikonok nem saját műsorszámukban produkálnak valamit, így az átlagember is versenyezhet velük. Láthatjuk, nem béna egyik sem, de nekem a legjobban Lolo Jones amerikai gátfutónő tetszett, aki nem csak igen kemény csajszi, de még helyes is.. ("ilyen asszony kell nekem") 33 tapsos fekvőtámasz fél perc alatt.. Lehet próbálkozni!
Az összes klip itt látható: http://www.youtube.com/thebestofuschallenge

Muzak: Adept "történelem" - Yangchin - Live @Sziget 2000

Felraktam a Myspace oldalamra ezt a különleges darabot 2000-ből, az ominózus Adept koncertről és írtam hozzá egy kis vakert is angolul, amit most nem szeretnék újból leírni, de gondolom nem lesz probléma az interpretálásval!

Meghallgatható a www.myspace.com/adeptmuz címen!

History: "Yangchin" from Sziget Live act in 2000

I would like to share a special piece with everyone, which was recorded at our very special live act at the Sziget festival in 2000, one of the very few Adept Live performances.
Please keep in mind when you are listening this song, that it incorporates the whole amazing setup that we had on stage back in 2000 - Nord Modular, Korg Poly 800, EMAX II, Emu Orbit, Nord micro modular, Oberheim matrix 1000, Korg Kaoss Pad + Electribe, EMU Esi 2000 - just to name a few, so make no big deal about the not-perfect-machine-quantized grooves, that are a bit all over the place and the slightly detuned analog pads :-)
This track has a great groove and the special chinese instrumental lead makes it sound unique - I hope you will enjoy it!

Ergomo wattmérő/teljesítménymérő karbon hajtókarral ELADÓ

Eladom az Ergomo wattmérő rendszeremet, mert jövőre valami más, lehetőleg ANT+ kompatibilis rendszert szeretnék venni.
A lehető legolcsóbb belépő a wattmérés világába, ára 72.000 Ft, FSA karbon hajtókarral és minden tartozékkal. A kompúter önmagában majdnem ennyibe kerül.
Érdeklődni emailben: adam_pepe@werderits.com
"Ergomo Pro wattmérő rendszer,angolmenetes, négszögtengelyes középrésszel,FSA pro carbon (Ergomo-logós)hajtókarral,FSA super lánctányérral,CD-vel,adatkábellel,töltővel.Teljesítménymérés,fordulatszám,polar kompatibilis pulzus,szintkülönbség,sebesség,fordulat,stb.Watt,TSS,NP és IF adatok.CD,edzőszoftver,eredeti akkuk nagyobb teljesítményűre cserélve.A rendszer 15000 km-t futott,kivéve a lánctányérokat,ami 2000 km-t. Sokszor előfordul, hogy edzés közben újra kell kalibrálni,főleg,ha nagy hőmérsékletingadozás van."

Muzak: LSG - the unreleased album

Oliver Lieb számomra az egyik legnagyobb név az elektronikus zenében, közvetlenül valahova a Kraftwerk után helyezném el nagyságrendben - míg a Kraftwerk az egész alapját képezte, addig számomra Oliver Lieb volt az, aki a '90-es évek modernizált elektornikus zenei hangzását definiálta - pontosabban az akkoriban "trance" névvel ellátott (mára sajnos egy nagyon negatív hangzású, zizegős greznárdodzsemes vurstlizenét jelentő) műfajt.
A mester nagyjából 1990 óta folyamatosan produkál különböző műfajokban és az általam ismert legtöbb alias-szal rendelkező művész, híresebb projektjei pl. az LSG, SOL, Paragliders, Spicelab, The Ambush, Arte Bionico, Mirage, Econo, Solieb stb. illetve a saját nevén kiadott zenék, mint a zseniális Constellations album 1993-ból.
Ez az ember egy megszállott, munkamániás, iszonyat mennyiségű tracket nyomott ki, remixelt a Snap-től Moby-ig mindenkit, közben lökette a saját projektjeit, amelyekben minden alias egy más műfajt jelölt. Az LSG és a Paragliders volt az eredeti klasszikus trance, míg a Spicelab érdekes pszichedelikus, ős-techno volt, az Ambush pl. pedig downtempo ambient tribal ritmusokkal.

A LSG 2. album volt az egyik legelső CD a gyűjteményemben, az elsőt, a "Rendezvous in outer space"-et csak később szereztük meg, amikor már a baráti körömben a zeneértők LSG rajongók lettek. Ez a két album olyannyira befolyásolta az izlésemet, hogy sokak szerint erősen visszahallani az Adept-művek 4/4-es darabjaiban - ezalól így utólag hallgatva az új zeném, az After BCN 2009-es átdolgozása sem kivétel, ez engem a "She can"-re emlékeztet, a sima 4/4-et enyhén megbontő tribal ritmusával.

2000-ben készült az "Into Deep", amely album számomra a non plus ultra, soha egy albumot nem hallottam még ennyiszer (több mint 100 végighallgatás) - egy igazi mestermű, ami amennyire "ismeretlen", annyira meghatározta a downtempo/ambient zenék alakulását az elkövetkezendő években - nem csak nagy drone-ok és üres űr, mint a hagyományos ambientben, hanem csodálatos égi harmóniák, kozmikus sweep-ek és mindezek alá technikásan, finoman torzított, darabolt groove-ok, nem minimál ritmusszekció pár pitty-putty perkával és analóg dobokkal. Ebben a műfajban, aminek a nevét nem is tudom (mert a "downtempo" elég sovány megnevezés lenne), de nem is fontos, igazából sok album, pláne olyan, ami ezzel egyáltalán egy lapon említhető, nem készült soha - megemlítést szinte csak a Sasha - Airdrawndagger illetve BT - This Binary Universe érdemel.

Sok éven át szorgalmasan követtem a friss Oliver Lieb termést, azonban az utóbbi években alábbhagyott a produktívitása a mesternek, illetve elment abba az irányba, több olyan "nagyöreggel" együtt, aki annak idején mérföldköveket tettek le az elektronikus tánczenébe (Speedy J, Pascal FEOS, Sven Vath) - nevezetesen a minimal techno világába.
A régi rajongók, köztük én is, siránkozunk, hogy miért nem születnek olyan zenék, mint akkoriban, miért kellett teljesen más irányba menni - még ha Olivernél már a Black Album-okon már érezhető is volt, hogy merre tart.
Az alábbiakban bemásolom Oliver Lieb blogjáról az írást, melyben saját szavaival pont ezt a kérdést taglalja és nagyjából valami olyasmit ír, amit én a múltkor itt a blogon megemlítettem a trance pejoratív jelzővé válásával kapcsolatban.
A bejegyzés apropója pedig egy kiadatlan LSG album 2002-ből, ami egy tisztelgés Olviertől az LSG-projekt rajongóinak - jómagam még nem hallottam, de ebben a pillanatban töltöm le. A linket a mester szigorú kérését betartva nem postázom fel, de aki szeretné, az üzenjen és megadom - vagy keresse meg a google segítéségével!

"Hi,
i decided to put online for free the "unreleased" LSG album. It created this in late 2002 for beeing released in late 2003. Then the distribution went down and the situation was unpredictable, so the decision was to start with the new distributor releasing a "best of LSG" album and see how things go...but this is a different story...

As i said this was done late in 2002 - so not in any way representing what i am doing right now. This is more a tribute and a big thank you to the fans of the LSG project and - at least for me now - a way to close the door to this project and focus even more on what i am doing now. Some people might say that the old stuff i have done was better than what i do right now. But please think about how things developed...
When i started the LSG project trance as a name for a style wasnt established and right now to me the word trance does have a really bad meaning and only stands for a certain commercial and non-developing style that i am glad finally managed to get less attention. I tried to stay ahead of times but in the big times of this project it was hard to always keep that in mind. So i can only ask to always keep your ears up for new styles and artists and dont block something new by just thinking that the best happend in the past already.
I personally think that at the moment the greatest thing about the music scene is that a lot is possible again like in the early days. The "we are cool - this is crap" way of thinking is not as big as it was some 5 to 8 years ago and all kind of different styles and influences can work on one label or even in one track again...
so like back then its just about good music.

Enough talking...just one more thing please:
Pleas dont stream the file...download it by right-clicking on the file name ;)"

Zene: Henry Saiz - Madre Noche EP

Nyakig vagyok a zenélésben, minden erről szól most, ezzel párhuzamosan ismerkedek az aktuális zenékkel és az olyan label-ekkel, akik számomra érdekesek lehetnek. Az alábbi track a példa arra, hogy még mindig csinálnak nagyon jó zenéket ebben a műfajban, amit már nem is tudom, hogy jelenleg hogy hívunk (a Beatporton ez a progressive house kategóriában van)
Ez a Henry egy spanyol csóka és nagyon jó mese-feelingű szép atmoszférikus zenéket csinál, nemrég jött ki a "Madre Noche" EP, amit már a Renaissance adott ki, erről a zseniális címadó dal alant hallható.

Szezon vége: kerékpár off, zene on

Már több hete véget ért számomra az idei kerékpáros szezon - de hogy meddig ért véget igazán, az csak hamarosan fog kiderülni, lehet, hogy ismét nagyon rövid lesz a pihenő, mert novembertől érdekes dolgok fognak velem történni.
Az alábbi írásban az idei szezont szeretném összegezni többféle szempontból, de inditanók először egy remek fotográfiával, ami a Szobával készült Bikemag interjúban is szerepel és nekem sem volt meg - egy 1994-ben készült képről van szó, aminek a címe számomra az is lehetne, hogy a "kezdet és vég" - azon az egri mountain bike versenyen készült, ami életem harmadik versenye volt, első dobogós helyezése (második hely) illetve nagyjából 10 évig az utolsó versenyem is volt egyben - ugyanis a Szoba bicajával együtt az enyémet is ellopták ezen a versenyen és nekem ez a véget jelentette. Remélem megrohadt a nyeregben az a tetű, aki akkor legurult a versenyről a bicajommal.
Íme a fotó, rajta a HSBC team, a "human shaped biking cyborgs" (a hülyeség már akkor magas szinten volt, ma már egyszerűen csak "cycling androids" lenne a név :-)
A képen szerepelnek (balról-jobbra): Szoba, Fejő, én (fejkendő és gyolcs a lábon, fontos), Marsi. A mezek előző nap készültek, akril-spray festéssel, nem túl mosástűrő technológiával, azonban kétségtelenül nagyon spektakuláris megjelenésünk volt akkoriban. Sokat gondolkozom (feleslegesen) különböző "mi lett volna, ha" verziókon az életem döntésein és csak igen kis mértékben bánom azt, hogy nem tettem fel a fiatalságomat a kerékpározásra. Minden bizonnyal elérhettem volna hazai mértékkel valami kiemelkedőt, jók voltak az adottságaim, akkoriban még nem nekem kellett hallgatni, hogy "mivan, nem halad a bicó?" és hasonlók, hanem én vártam a többiekre a hegytetőn, ettől függetlenül maximalizmusomból eredően től elszántan edzettem volna és mellette semmi mással nem tudtam volna foglalkozni, de legfőképpen azzal nem, hogy kialakítsam ezt az életformát, amit most élhetek. Nem lettek volna utazások, csodálatos spanyol nyarak, buli hegyek, napfény, tengerpart és persze kreatív karrier. Mi lett volna esetleg? Kétségés kimenetelű, nagyon nehéz sportolói élet, semmiképp nem Magyarországon, mivel már 19 évesen sem volt probléma számomra lelépni, ebből eredően nem kellett volna ínséges életet élni sportolóként ugyan, de akármennyire is szeretem a bicajt, egyéb érdeklődéseimet nem tudom feladni, márpedig úgy nem lehet az ember eredményes, hiszen nem lehet 5 dologra koncentrálni egyszerre. Nem véletlen, hogy a szezon alatt képtelen vagyok a zenével vagy bármilyen komolyabb kreatív feladattal megbírkózni, viszont ilyenkor, a nyálkás, sötét időben beindul a kuckózás és azonnal összehoztam egy zenét, amit az első kiadó, akinek elküldtem azonnal kiadna - azonban elküldöm még jó néhány helyre (erről később bővebben).
Térjük vissza a jelenbe, illetve a közelmúltba: az idei szezonom nagy csalódás volt. Ez volt a harmadik szezonom és talán túl nagy elvárásokkal indultam neki, tekintve hogy az első év belerázódás volt, amikor a top 10 is nagy szám volt, tavaly már volt több dobogó, de még mindig sokkal kevesebb, mint amennyit mások elvártak volna, illetve én is magamtól, idén viszont (jóllehet nagyrészt profi versenyeken indultam) eredményt tekintve igazából nagyon gyér és itt most a "relatív sikereket" említem meg: 1 db bronz és 3 db különdíjas részhajrá Amerikából (amatőr), egy 13. hely profiban szintén Amerikában, 27. hely Szerbiában profi versenyen, itthon pedig egy rakás top 10 hely (egyenlő szinte a nullával).
Tavaly ősszel rettentő motiváltan álltam neki a 2009-es szezonra való felkészülésnek, miután ősszel a Fülöp Tibinél készült terheléses tesztem meggyőzött arról, mennyi az annyi - kiderült, hogy nagyobb volt a teljesítményem, mint néhány versenytárs, , akik sok évet tudnak maguk mögött és igen eredményesek (leaglábbis akiknek ismerem a teszteredményeit).
Október végén 1 hetes pihenő után felvázoltam a felkészülési programot a megszerzett ismeretek alapján, illetve betábláztam a wattmérő vásárlását, ami hamarosan meg is érkezett. Fitnesz vesztése nélkül kezdtem el az "alapozást", heti 3-4 hosszabb edzéssel, hétvégéken mindkét nap 3,5-4 órás edzésekkel, melyek majdnem teljesen végig tempo zónában zajlottak, 250 TSS körül - amikor elkezdtem január körül járni az Esztergom körökre a Flórián térről, szombaton mindig mentem egyedül egy hosszút és többször a szombati edzésem több TSS-t eredményezett, mint másnap a közös edzés, ahol az utolsó harmincast általában versenytempó körül lökettük végig néhányan. Karácsonyra lett meg a szabadgörgőm, ezen 1-1.5 órás edzéseket végeztem, azokat azonban beszarásig, vo2max és küszöb intervalokkal, sőt, edzés közben edző DVD-ket nézve jónéhányszor végigcsináltam a Spinervals "Criterium" edzést, ami az egyik legbrutálisabb edzés, nagyon rövid pihenőkkel és végig savasodva. Mivel a görgőzés nagyon nagy szenvedés a hatalmas hőtermelés és rettenetes vízvesztés miatt, edzéseimet lépcsőfutással, hó esetén sífutással és úszással tartkítottam. Emlékszem arra a vasárnapra, amikor szakadt a hó, nem voltam hajlandó esztergomi körre menni, helyette elmentem a Sport uszodába és úsztam a nyitott 50 méteresben majdnem 3 órát a hóesésben, amikor már nagyon kihűltem, bementem egy kicsit szaunázni. Sokszor voltam spinningen is, ami izgalmasabb, mint itthon a görgő, mert legalább van társaság, meg hangos zene - csak a MOMba ne lenne olyan tetű nehéz átjutni!
Januártól vettem részt edzéseken a többiekkel: szombaton csapat edzés, majd vasárnap együtt a Flórián térről a Körre.
Ekkor még el sem kezdtem a küszöb résztávokat, pláne nem magasabb intenzitásokat, mégis olyan szolíd volt a formám, hogy a többieknek közük nem volt hozzám. Természetesen többen cinkeltek, meg ment a röhögcsélés, hogy "nézd, hogy nyomja neki januárban a hülye", ez azonban nem érdekelt, mert hiába bicajoznak 1000 éve, az edzéstudományról halvány f***juk sincs - még mindig az elavult hülyeségeket szajkózza mindenki, hogy "télen csak lassan és sokat" (ez mellesleg egy régen elavult tévhitből származik, miszerint amennyiben nagy intenzitású edzést végzünk, a fejlődö kapillárisok "szétrobbannak") - a valóságban azonban a felkészülés ezen fázisát tökéletesen csináltam: sok tempo és aerob-1, néha küszöb-közeli löketések, illetve közös edzéseken pár rövid vezetés vo2max-on - nem véletlen, hogy március közepén, a Tihany kupa hetében, mikor elutaztam, még mindig nagyon erős voltam. Elhangzottak persze olyan vélemények akkor, hogy csúcsformában vagyok éppen és ezt nem fogom tudni sokáig fenntartani - nos, tekintve hogy december eleje óta wattmérővel edzettem, tökéletesen láttam, hogyan megy a teljesítmény egyre feljebb és szépen, lassan fokozatosan júniusra kb. 25 wattot fejlődtem küszöbön, ezzel arányosan a vo2max teljesítmény, amit a legjobb 3 és 5 perces menések alapján figyeltem, szintén hatalmasat nőtt.
A nagy intezítású igazán kemény munka és egyben a versenyzés március közepén Amerikában kezdődött: a célom az volt, hogy maximális edzésmunka elvégzése mellett minden versenyen, amin lehet részt vegyek teljes erőbedobással - ráadásul már minden áron eredményt akartam. A kint eltöltött 5 hét alatt a sok görgőzés miatti alacsonyabb CTL (mivel 1-1.5 órás edzéssel, mégha magad alá fosol is, nehéz 80 TSS-nél többet összehozni görgőn, míg kint tempómenéssel 4 óra alatt 200 felett "lazán" összejön) 100 alatti értékről 122-re felment, köszönet az olyan napoknak, mint amikor délelőtt 2 óra löketés után este elmentem a keddi kritériumra, 1 óra erős bemelegítés után mentem 1 órát még nyélen. Minden héten kedd, szerda, csütörtök 3 napos blokk zajlott, 1 nap pihi és hétvégén mindkét nap verseny, vagy ha nem volt éppen, akkor közös edzés versenytempóban. Úgy gondoltam, nem pihengethetek rá semmire, mert itt munkát kell most végeznem. Ebben igazam volt - a hiba ott volt, hogy Amerika után nem pihentem. Hazaérkeztem egy keddi napon, pénteken jetlag-esen, fáradtan már Boszniában voltunk 3 napos versenyen - igaz az első egy kritérium volt, a második nap 150 kilis mezőnyverseny (itt máig nem értem, miért szakadtam le), harmadnapra viszont minden remekül ment, ma már egészen hihetetlennek tűnik, hogy egy olyan mezőnyben meg mertem csinálni azt, hogy a bolyból nekiálltam egyedül felérni az elmenésre - később sajnos elveszett az önbizalmam, beszarin álltam a rajthoz, újra izgultam, pedig Amerikában sikerült ezt levetkőzni és lazán beállni az első sorba, akár Colavita-s, Rock Racinges versenyzők közé is.

Mielőtt elfelejtem folytatni ezt a postot, szeretném leírni a legfontosabbat azon olvasók számára, akik a kerékpáros edzéssel kapcsolatos témák miatt olvassák a blogomat - az idei év eredményeiből és kudarcaiból levont konzekvenciákat, talán sokaknak segíthet, biztosan nem vagyok egyedül, aki szereti kipuhatolni maga a módszereket, amivel a legeredményesebb lehet - főleg ebben a témában, amiben mint tudjuk, nincs olyan, hogy OPTIMÁLIS, csak kísérleti módszerek vannak - az is lehetséges, hogy amiről ma úgy tudjuk, hogy a legtutibb, pár év múlva tudományosan hülyeségnek nyilvánul (történt ez a sok évtizedig fennálló tévhittel, miszerint a nagy intenzitású edzés hatására az új hajszálerek szétrobbannak, ezért csak lassan szabad menni télen)..
Az idei év volt a HARMADIK szezonom, egyben a harmadik kísérleti év is. Nézzük tehát:
HOGYAN ÉRJÜK EL, HOGY TELJESÍTMÉNYÜNK ROSSZABB LEGYEN SOK BEFEKTETETT MUNKA UTÁN avagy hogyan szakadjunk le a verseny elején 77-es vo2max-szal :-))) (gyengébbek kedvéért: jó eredményekért a pontok ellenkezőjét kell cselekedni)
1. AKARJ EGÉSZ ÉVBEN JÓ FORMÁBAN LENNI, minden szaros/fontos versenyen
2. Edzzél egyszerre VOLUMENt INTENZITÁSSAL
3. Tarts fent 120 feletti CTL-t 1,5 hónapig, ami sok, többnapos versenyhez is bőven elég, miközben 1 naposokhoz 90-nél sokkal frissebb vagy és a teljesítményed min. ugyanolyan, vagy jobb
4. Legyél túlbuzgó, készülj keményen télen, tinglitangli nélkül, aztán erősíts rá kora tavasszal és ne pihenj ki egy 5 hetes komoly terhelést, hanem ugorj fejest a szezonba
5. Vegyél be koffeintablettát a versenyek előtt, ha érzékeny vagy rá és remegős meg dekoncentrált leszel tőle
6. Tojd le a bemelegítést, mert mások se csinálják, még akkor is, ha neked a hirtelen versenyek nagyon nem mennek
7. Veszítsd el minden bizalmadat felkészülésedben, kondidban ha a mezőny szigorúan néz ki (nemzetközi versenyek) illetve ha valami nem úgy jön össze, ahogy szeretnéd
8. Helyezkedj úgy a mezőnyben, hogy sokszor kelljen felesleges extra munkát végezned, illetve ha egyébként jó erőben vagy, akkor is leszakadj az elejéről, mivel már előtted megszakították a sort és késő felérni (Gemenc első szakasz...)
9. SOHA ne menj lazán, mert kemény vagy, mindent kibírsz és neked nem kell pihenés
10. Ne tarts pihenőhetet, 3:1, 4:1 vagy akármilyen arányban. mert azt olvastad, hogy arra nincs szükség, ha rendesen csinálod a blokk edzést..de vajon rendesen csinálod?? (kipihented 1 nap alatt a 3 napos blokkot, hogy elkezdd az újabb 2 naposat?)
11. Ne foglalkozz a dolgok mentális oldalával. Stresszelj nyugodtan, az úgysem árt a fizikai teljesítőképességnek - há' hogy menne má' le a vo2max a stressztől?

"Lehet edzeni hosszúakat, lehet edzeni keményen - a kettő együtt csak szerekkel megy" (Greg Lemond)
...illetve lehet a kettőt együtt csinálni, egy darabig, azonban még igen strapabíró egyén estében is (tisztán) "toast" lesz belőled előbb-utóbb. .

folyt.köv