2009. november 9., hétfő

Leraktuk a patánkat Argentinában

(mától hiányzik néhány magyar ékézet, mert laptop keyboard. Nem azért, mert nem tudok irni)
Ott hagytuk abba, hogy a Madrid-Barajas reptér felé tartunk. Elbúcsúztunk a Tomiéktól, Rékától, Manótól és a kis Sárikától (akiknek nagyon köszönjük a szivélyes vendéglátást, nagyon jól éreztük magunkat, jómagam pedig teljesen másképp látom már Madridot igy másodikra - k. jó város!)
Az Air Comet check-in pultját nem volt nehéz megtalálni, egyből ott volt ahol leparkoltunk, illetve még egy jellegzetessége volt: itt álltak sorban sokan azért, hogy reklamálhassanak, hamar meg is tudtuk, hogy miért. Miután az induló gépek között 22:30-kor nyoma nem volt buenos aires-i járatnak, kicsit aggódva álltunk be a becsekkolási sorba, majd sorrakerülvén az egyébként felettébb kedves hölgy, aki azok után, hogy az én nevemet nem találta, Jezabeus jegye pedig felfüggesztett státusban volt, közölte, hogy annyi a probléma, hogy a gép nem léphet brazil légtérbe, ezért kénytelen Limában (Peru) leszállni, ott állni egy órát, majd továbbmenni, igy kb. 5 órával lesz hosszabb az amúgy közel 12 órás utazás. A kellemetlenségek enyhitése képpen a következő jegyből (ki a lópéló akar veletek utazni ezek után???) 25% diszkontot adnak, A sztori meghallgatása után ha már lehet, mi is kitöltöttünk azonnal egy panaszt. A gép mindössze 15 perc késéssel fel is szállt, majd rövidesen megismerkedtünk az Air Comet-es utazás összes jellegzeteségével: csinos kosztümben dolgozó, egyet leszámitva nem túl lelkes légikisérő-kisasszonyok, 16 óra utazás alatt mindössze KETTŐ zabálás, mindkettő igen fos, szintetikus izü ás kevés kajával, kevés üditő, stb és ami a legfelháboritóbb: az on board entertainment system, 16 fos, régi filmmel, melyek MINDEGYIKE FIZETŐS, szintúgy a játékok illetve bármi, ami időtöltésre jó lenne - ingyen voltak viszont a valamilyen érdekes technológiával legyakott minőségü, nem friss zenei CD-k (pl. Rihanna - Good girl gone bad)
Olcsó szarnak hig a leve - ez egy long haul fapados, akik mindenen spórolnak és azt hiszik, büntetlenül szivathatnak. NE utazz Air Comet-tel.
Helyi idő szerint hajnali 5-kor szálltunk le Limában, épp pitymallott a Jorge Chavez reptéren. Az Andokból láttunk valamennyit felszállás után, ezt sikerült videóra venni.
Ma estére kideritettük, mennyi az idő Argentinában - nem volt egyszerü, ugyanis a kompúter, az Iphone, stb 1 órával többet mutat a valóságnál - csakhogy az argentinok kiszálltak a nyári időszámitásból idén, DE VIDÉKEN MÉG ÉRVÉNYES. BsAs-ben az idő GMT -3, vidéken -2. Jópofa.
Miután a taxis behozott minket a hotelbe, nyakunkba vettük a várost, ami kirohadt nagy és iszonyat a nyüzsgés - LA kaliberü megapolisz, ahol kb. 15 millióan vannak úgy, hogy az egész ország lakosságának ez több, mint a fele, ha jól emlékszem (márpedig nem kis ország)
Bejártuk a cento-t, Tucumant, Recoletat, Palermot, leszakadt lábbal és szétvert állapotban értünk haza este 9-re, mindezt úgy, hogy bár a Jezabeus egész jól aludt a gépen, nekem fél óránként leszakadt a nyakam.
Most dolgozunk a programozással, el kell döntenünk, mikor, hova megyünk, illetve a legfontosabb, hogy hol fogunk lakni. Egy dolog aggaszt erősen: hol a bánatba' fogok itt bicajozni? A város túl nagy, a forgalom durva és igen para.
Hamarosan jelentkezem, addig pedig elmajszolok egy Alfajor-t (a nevét nagyon nehezen jegyzem meg, az ALFA HOLDBÁZIS segit) és iszom hozzá zumo de pomelo-t. Hasta luego

5 megjegyzés:

  1. Maki mér mentél Te oda? És mér pont oda? És mit fogsz ott csinálni? És én ezt miért nem tudtam. Nahát.

    VálaszTörlés
  2. Mér nem jelenik meg a fontos bejegyzésem, hogy Maki Te mit keresel Argentínában?

    VálaszTörlés
  3. MAKITA SAPKA! Látod, nem kerested a Makit, ezért nem tudod, mit csinál, hol van! Több, mint 10 éve tervezem, hogy eljövök ide, most végre itt vagyunk!

    VálaszTörlés
  4. Örülök akkor Makeszkám, hogy ha egy régi vágyad teljesült. Nyaralni mentél oda vagy most ott fogsz éldegélni? Karácsonyra hazajössz?
    Pont most akartam találkozni a Maki fejeddel, de akkor ezt most eltoljuk.

    VálaszTörlés
  5. Makaj ird meg az email cimedet, legalább néha levelezzünk! Karácsony nem túl valószinü.

    VálaszTörlés