Mivel megint elbambultam és azt hittem, hogy 2010-ben lesz legközelebb DM koncert itthon, hétfőn du. lettem figyelmeztetve, hogy kedden koncert - szomorú, de soha nem voltam még DM-en, mert mindig nyáron voltak itt és én nem voltam itthon - most azonban semmiképp nem akartam kihagyni, ugyanis a koncerteknél kevés jobb dolog van a világon, pláne ha olyan zenekar lép fel, ami ennyire fontos, így hétfőn meg is vettünk a Tesóval és a Mikivel 3 last minute jegyet, ugyan teljes áron, küzdőtérre.
Egész gyerekkoromat végigkísérte a DM, amikor általánosba jártam, a kultusz a tetőfokán volt, nálunk az osztályban még a zenekari tagok alteregi is megvoltak: Türkössy Zsolt volt Dave, Fehér Samu volt a Martin, Sibriczky Gyula (egyébként vezérrajongó) volt Alan, és a Fletch asszem Győrfi Jenő volt. Jómagam nem akartam beállni persze a sorba, és vállaltan mode-os lenni, mint mindenki más, de természetesen rohadtul tetszett a darkos synth zene, hiszen akkor (12 évesen) már a gépzene felé húztam a Commodore 64 miatt :-)
Házibulikon az Enjoy the silence-ra a Pinti hatalmas súlyemelő karjaival Dave-féle pörgést nyomatott, egyszer jól nyakonb*szott véletlenül egy szerencsétlen kiscsajt (jót röhögtem), az első komoly tapizós lassúzások pedig a Question of Lust-ra mentek.
Tegnap 35000 ember gyűlt össze esőgyanús-később függönyesőre forduló időben. Előzenekar a Zagar volt, akik nagyon nem szóltak jól. Egyrészt szerintem összesen két jó számuk van, az egyik a nemtudomacímét a Sziget klipp alatt szól, a másik pedig a közös együtténeklésre alkalmas Wings of Love. Az első számok új szerzemények voltak, mert nem ugrottak be az albumról és igen szarok voltak, túl tömény volt, rossz volt a keverés, "nem jött át". Ők játszottak a színpadon, a nézők pedig egy másik síkon hallgatták, de függöny volt közöttünk. Yonderboi-os '70-es évek Karel Svoboda francia filmzene-szerű riffek alatt általában jó groove-ok, rajta még gitárművészkedés, billentyűmunkálás és folyamatosan az iszonyú ciki scratch, néha pedig még ének is. SOK. Nagyon. A scratch-et pedig egyszerűen fel nem foghatom, minek erőltetni. '82-ben amikor a nigrók scratch versenyeket rendeztek, biztosan nagy poén volt, de 2009-ben beleerőltetni a zenébe az idegesitő csikorgást gáz. Ki a szar mondja azt, hogy "hú, de jó ez a scratchelés, milyen ügyesen csinálja és milyen jól szól!"?
Utolsó szám természetesen a Wings of Love volt, ha lehet még bénábban szólt, mint az albumon, és nagyon nem húzott a groove az elején, aztán amikor vokállal betöményedett, egy kicsit jobb lett, de ez sem jött át teljesen.
Ennyit Zságerről, térjünk át a DM-re. Minimál színpad, Kraftwerk-vonal, 4 fekete noname custom dupla szinyóállvány, tekintélyes dobszett. Hátul óriásprojektor és 2 oldalt 1-1 kisebb. A számok alatt mentek a vizuálok, keverve színpadképekkel, amik helyenként iszonyú jól néztek ki, amolyan DM-es kontrasztos fekete-fehér Anton Corbijn művészfotó stílusban.
Szegény Dave és Martin nagyon rosszul néznek ki, mindkettő olyan volt, mintha rosszul is lenne. Dave nemrég műtéten esett át, tehát érthető, de kicsit szomorú volt nézni, milyen erőtlenül mozgott, az álvánnyal pörgés már nagyon messze volt a régitől. Vicces rossz buzi bemozgásokat is csinált, az poén volt. Martin végig nagyon keserves arcokat vágott, Fletchről pedig egyértelműen kimondtuk a Tesóval, hogy az egy lame dude - ő a szigorút adta végig, laboratóriumi mérnök külső okosszemüveggel, terpeszállás, néha egy- vagy két kéz az égbe lendül. Rajtuk kívül volt még a dobos, illetve egy kakukktojás, egy göndör, nagyon nem spektakuláris ember, akit azonnal elneveztünk "görögnek", olyan bárzongorista típus, vagy esetleg jazz-zenekar tagja - tudott zongorázni.
Martin nagyon szépen énekelt, Dave sem volt annyira vészes, érdekes módon a videókon utólag hamiskás, élőben nem volt feltünő.
A számokra abszolút nem lehetett panaszunk, volt minden, ami kell, egy valamit kivéve, de azt előre tudtam, hogy kimarad, a World in my eyes, ami egy zseniális szám, az egyik legnagyobb, de valahogy elkerülte a siker. (mellesleg Fletch kedvence is :-)
Az új albummal kezdtek, ha jól emlékszem az In Chains-szel. Mindegyik jobban szólt, mint az albumon, kaptunk egy kis extrát. Nem kellett sokat várni a Wrong-ra, ami nagyon odab**ott. Innen nehéz lett volna végig emelni a hangulatot, úgyhogy jött egy lankadt blokk, a Jezabel-lel, aztán elkezdtünk nagyon emelkedni: Walking in my shoes, In your room, mind súlyosak voltak, asszem itt már elkezdett durván szakadni az eső, de rohadtul nem érdekelt senkit, sőt egy különleges feeling és videoklipként örökre rögzült a fejemben, ahogy a kezek egyszerre kaszáltak a függönyesőben és mindenki együtt üvöltötte a szöveget - bár sokan nem voltak tisztában tökéletesen az eredeti szövegkönyvvel, de sebaj :-)
A Never let me down again szintén nagyon odavert, itt már komoly ugrálás volt, a Stripped gyönyörűen kezdődött, mivel hatalmas ópusz, de a ritmusa sajnos nem húz annyira, ezért nem volt olyan átütő erejű, azonban természetesen az Enjoy the Silence-nél mindenki teljesen bevadult - ha jól emlékszem ezután levonultak, utána jött az első visszataps.
Visszatérésük után elhangzott a Master and Servant, ami nem a kedvencem, de jó volt, asszem az I Feel You is itt volt, majd amit a végére tutira megtippeltünk, a Personal Jesus. Ezt aztán mindenki ordította egyszerre, ki tudja hány "ricsárd táccs fész" hangzott el akkor ott.
A koncert egy nagyon meghitt Martin acappella "Waiting for the night"-tal zárult, bensőséges és nagyon maradandó pillanatok voltak ezek.
A koncerten 90% százalékban az én generációm volt jelen, 30-40-ig. Nagyon furcsa volt, hogy ekkora nézőszámot kiad csak ez a generáció és hogy mennyien érzik ezt a brilliáns hangzásvilágot, amit a DM teljesen egyedüliként kialakított - jóllehet a Kraftwerk-hangzás indította őket útjukra és szinte minden számukban fel lehet fedezni ezeket a hideg harmóniákat, azért ének tekintetében messze-messze túlszárnyalták mestereiket, nem beszélve arról, hogy a mainstream-be is betörtek, ha jól emlékszem 200 millió eladott lemezzel.
A XX. század egyik legnagyobb zenekara. 2010-ben ha itt vagyok, természetesen megint megyek.
RTL video link:
http://www.rtlbulvar.hu/video/60505
Egész gyerekkoromat végigkísérte a DM, amikor általánosba jártam, a kultusz a tetőfokán volt, nálunk az osztályban még a zenekari tagok alteregi is megvoltak: Türkössy Zsolt volt Dave, Fehér Samu volt a Martin, Sibriczky Gyula (egyébként vezérrajongó) volt Alan, és a Fletch asszem Győrfi Jenő volt. Jómagam nem akartam beállni persze a sorba, és vállaltan mode-os lenni, mint mindenki más, de természetesen rohadtul tetszett a darkos synth zene, hiszen akkor (12 évesen) már a gépzene felé húztam a Commodore 64 miatt :-)
Házibulikon az Enjoy the silence-ra a Pinti hatalmas súlyemelő karjaival Dave-féle pörgést nyomatott, egyszer jól nyakonb*szott véletlenül egy szerencsétlen kiscsajt (jót röhögtem), az első komoly tapizós lassúzások pedig a Question of Lust-ra mentek.
Tegnap 35000 ember gyűlt össze esőgyanús-később függönyesőre forduló időben. Előzenekar a Zagar volt, akik nagyon nem szóltak jól. Egyrészt szerintem összesen két jó számuk van, az egyik a nemtudomacímét a Sziget klipp alatt szól, a másik pedig a közös együtténeklésre alkalmas Wings of Love. Az első számok új szerzemények voltak, mert nem ugrottak be az albumról és igen szarok voltak, túl tömény volt, rossz volt a keverés, "nem jött át". Ők játszottak a színpadon, a nézők pedig egy másik síkon hallgatták, de függöny volt közöttünk. Yonderboi-os '70-es évek Karel Svoboda francia filmzene-szerű riffek alatt általában jó groove-ok, rajta még gitárművészkedés, billentyűmunkálás és folyamatosan az iszonyú ciki scratch, néha pedig még ének is. SOK. Nagyon. A scratch-et pedig egyszerűen fel nem foghatom, minek erőltetni. '82-ben amikor a nigrók scratch versenyeket rendeztek, biztosan nagy poén volt, de 2009-ben beleerőltetni a zenébe az idegesitő csikorgást gáz. Ki a szar mondja azt, hogy "hú, de jó ez a scratchelés, milyen ügyesen csinálja és milyen jól szól!"?
Utolsó szám természetesen a Wings of Love volt, ha lehet még bénábban szólt, mint az albumon, és nagyon nem húzott a groove az elején, aztán amikor vokállal betöményedett, egy kicsit jobb lett, de ez sem jött át teljesen.
Ennyit Zságerről, térjünk át a DM-re. Minimál színpad, Kraftwerk-vonal, 4 fekete noname custom dupla szinyóállvány, tekintélyes dobszett. Hátul óriásprojektor és 2 oldalt 1-1 kisebb. A számok alatt mentek a vizuálok, keverve színpadképekkel, amik helyenként iszonyú jól néztek ki, amolyan DM-es kontrasztos fekete-fehér Anton Corbijn művészfotó stílusban.
Szegény Dave és Martin nagyon rosszul néznek ki, mindkettő olyan volt, mintha rosszul is lenne. Dave nemrég műtéten esett át, tehát érthető, de kicsit szomorú volt nézni, milyen erőtlenül mozgott, az álvánnyal pörgés már nagyon messze volt a régitől. Vicces rossz buzi bemozgásokat is csinált, az poén volt. Martin végig nagyon keserves arcokat vágott, Fletchről pedig egyértelműen kimondtuk a Tesóval, hogy az egy lame dude - ő a szigorút adta végig, laboratóriumi mérnök külső okosszemüveggel, terpeszállás, néha egy- vagy két kéz az égbe lendül. Rajtuk kívül volt még a dobos, illetve egy kakukktojás, egy göndör, nagyon nem spektakuláris ember, akit azonnal elneveztünk "görögnek", olyan bárzongorista típus, vagy esetleg jazz-zenekar tagja - tudott zongorázni.
Martin nagyon szépen énekelt, Dave sem volt annyira vészes, érdekes módon a videókon utólag hamiskás, élőben nem volt feltünő.
A számokra abszolút nem lehetett panaszunk, volt minden, ami kell, egy valamit kivéve, de azt előre tudtam, hogy kimarad, a World in my eyes, ami egy zseniális szám, az egyik legnagyobb, de valahogy elkerülte a siker. (mellesleg Fletch kedvence is :-)
Az új albummal kezdtek, ha jól emlékszem az In Chains-szel. Mindegyik jobban szólt, mint az albumon, kaptunk egy kis extrát. Nem kellett sokat várni a Wrong-ra, ami nagyon odab**ott. Innen nehéz lett volna végig emelni a hangulatot, úgyhogy jött egy lankadt blokk, a Jezabel-lel, aztán elkezdtünk nagyon emelkedni: Walking in my shoes, In your room, mind súlyosak voltak, asszem itt már elkezdett durván szakadni az eső, de rohadtul nem érdekelt senkit, sőt egy különleges feeling és videoklipként örökre rögzült a fejemben, ahogy a kezek egyszerre kaszáltak a függönyesőben és mindenki együtt üvöltötte a szöveget - bár sokan nem voltak tisztában tökéletesen az eredeti szövegkönyvvel, de sebaj :-)
A Never let me down again szintén nagyon odavert, itt már komoly ugrálás volt, a Stripped gyönyörűen kezdődött, mivel hatalmas ópusz, de a ritmusa sajnos nem húz annyira, ezért nem volt olyan átütő erejű, azonban természetesen az Enjoy the Silence-nél mindenki teljesen bevadult - ha jól emlékszem ezután levonultak, utána jött az első visszataps.
Visszatérésük után elhangzott a Master and Servant, ami nem a kedvencem, de jó volt, asszem az I Feel You is itt volt, majd amit a végére tutira megtippeltünk, a Personal Jesus. Ezt aztán mindenki ordította egyszerre, ki tudja hány "ricsárd táccs fész" hangzott el akkor ott.
A koncert egy nagyon meghitt Martin acappella "Waiting for the night"-tal zárult, bensőséges és nagyon maradandó pillanatok voltak ezek.
A koncerten 90% százalékban az én generációm volt jelen, 30-40-ig. Nagyon furcsa volt, hogy ekkora nézőszámot kiad csak ez a generáció és hogy mennyien érzik ezt a brilliáns hangzásvilágot, amit a DM teljesen egyedüliként kialakított - jóllehet a Kraftwerk-hangzás indította őket útjukra és szinte minden számukban fel lehet fedezni ezeket a hideg harmóniákat, azért ének tekintetében messze-messze túlszárnyalták mestereiket, nem beszélve arról, hogy a mainstream-be is betörtek, ha jól emlékszem 200 millió eladott lemezzel.
A XX. század egyik legnagyobb zenekara. 2010-ben ha itt vagyok, természetesen megint megyek.
RTL video link:
http://www.rtlbulvar.hu/video/60505
hali!
VálaszTörlésZagar hm hát egy tuti Wings of love az egyetlen jó számuk ,de a szkrecseléssel nem értek egyet főleg ha azt nézzük igenis jól tud szólni!
Sok év gyakorlás kell hozzá.. és persze a legjobb hip hopban :)
Esetleg Balaton sound? Legjobb Eric morillo lesz:)
üdv Judy
Hello Judy!
VálaszTörlésNem tudom de engem baromira idegesít a scratch. A Balaton Sound-on idén bomba a felhozatal, szomorú vagyok, hogy megint egybeesik a legrangosabb magyar versennyel, a Gemenc GP-vel. Ha nagyon kiélezem a dolgot, az Underworld-öt meg tudom nézni, ill. vasárnap Röyksopp és Moby.