Az előre beharangozott tömény, mozgalmas hétvége valóban igen sűrűre sikerült. Péntek reggel egy elég felszínes alvás után elindultam egyedül Szekszárdra, hogy résztvegyek életem harmadik Gemenci Nagydíján (az elsőt az első szakasz 100. kilométerénél fejeztem be, 2007-ben, a Gepidás évben, 4 hónap edzés után még egy kicsit sok volt egy 55 körüli szélezésben a sor legvégén ottmaradni). A többiek már lementek, de a komplikált program miatt kénytelen voltam külön menni. Az M6-oson vezetés közben jót aludtam :-) Szekszárdra érkezés után elfoglaltuk a remek lakosztályunkat a felettébb "királyi" 505. számú kolesszal szemben található elnöki rezidencián, egy panelház második emeletén található IBUSZ fizetővendéglátás keretében kiadott lakásban. Amennyiben a kolesz 4 csillagos (csak a hiányzó zuhanyrózsa és a teleszart húgyszagú vécé miatt nem adhattak 5 csillagot) akkor ez a lakótelepi rezidencia legalább 6 csillagos volt. Eldindult a karaván Kaposvárra, ugyanis az első szakasz onnan rajtolt - szépen magunk mögött hagytuk a csodálatos napsütést és bementünk a rettentő setét fellegek alá, amik ügyesen kivárták, hogy a rajt előtt nem sokkal kezdjenek vizet ádni. Rajt előtt kb. 1.5 órával elfogyasztottam egy egész jó mini-pizzát a főtéren, majd elmentem antalozni kb. háromszor. A fostos idő egészen lehangoló volt, de összeszedett voltam és nem izgultam különösképpen. Hamar elérkeztünk az aláíráshoz, fotózáshoz és aztán már rajtoltunk is. A szakaszon, amely kb, 20 km-rel rövidebb lett valahogy a tervezettnél, szinte végig esett az eső - mostanra azonban eljutottam oda, hogy nem érdekel különösképpen, ha nincs hideg, leszarom az esőt. Egy dolog zavar, mégpedig az, hogy a technika ördöge sűrűbben látogat el az emberhez fos időben, az alkatrészek nem vizes környezetre lettek tervezve - már az OB-n kiderült, hogy a SRAM sorom nagyon nem szereti a vizet, és némelyik fogaskerék rettenetes hangokat ad és olyan mintha mozogna. Permanens fixet erre még nem találtam, azonban egy alapos mosás után megszűnik a probléma.
A szakasz első felén oldalszeles szituáció volt, általában a mezőny közepén vagy a hátsó harmadban (már megint) helyezkedtem, nehéz pillanat szinte egy sem volt. Tapasztalt, sok év versenyzést maguk mögött tudó nagymenő csapattársaim nyavajogtak, mint a fürdőskurvák, hogy csuszkál a gumi, miegymás. Nekem, a bénának, a minimálmintázatú Tufo szingóimmal semmilyen gondom nem volt, egy nehezen sikerült 90 fokos kanyart leszámítva, ahol a hirtelen kistányéros meredek rész kezdődött. A mezőny valahol itt szakadt ketté. Sajnos rossz helyezkedésemnek köszönhetően megint nem az elejével maradtam, pedig ezen a napon aztán nem erő probléma volt, ugyanis remekül voltam. Jó formámat sajnos csak arra tudtam "feleslegesen" pazarolni, hogy a sok "ász" között a kb. 25 fős bolyban mindössze három másik emberrel csutkára kihajtsuk magunkat, hogy felérjünk az elejére, ami majdnem sikerült is, csak akkor elfogyott a szufla és senki más nem vett részt az üldözésben, pedig meg lehet nézni az eredménylistát, kik voltak a végére 9 percre nőtt hátránnyal érkező sorban. A látottak és tapasztaltak után elhatároztam, hogy legalább a mezőnyhajrát le fogom venni a kis emelkedővel végződő Béla Király téri befutón, ez legalább sikerült is, méghozzá elég könnyedén, bárcsak az első helyekért is ilyen könnyen menne..
Ezen a szakaszon tapasztaltam mellesleg az egyik legszánalmasabb jelenetet, amit eddig kerékpárversenyen láttam: a Hemmert, Fejes, Bischof és még talán 1 fő iszonyú nevetséges elgurulását a mi sorunkrol-- azért, hogy 1 perccel előttünk érjenek be, képesek voltak nulla vezetés után (kivétel Fejes, ő ment valamennyit) elpattintani egy emelkedőn, ahol mindenki szándékosan piano-t fújt, mert semmi értelme nem volt már veretni. Az ilyen versenyzőket soha nem fogom megérteni, hogy nem veszik észre, mennyire ciki egy ilyen "akció", a harmincvalahanyadik helyért, ahelyett, hogy azzal szereznének respektet maguknak, hogy dolgoznak az üldözésben.
A szakaszon ha jól emlékszem 38. lettem, a szerbiai magyar, Dér Zsolt nyert a szerb válogatott csapatából - később az övé lett az összetett is. Nem fáradtam el különösképpen, csak az üldözésben való túl aktív részvételtől megint a jobb belső combizmom fájdult meg egy kicsit. Mellesleg a legmagasabb watt átlag itt jött ki: 3 óra 7 perc, 307 watt NP (!!!) 271 W NP, 1350 watt max, 287 TSS, IF 0.958 (!!!) 1100 m szint - sebességet és távot nem tudok, mert rosszul állt a szenzor és hülyeségeket mutatott. A 0.958-as IF és a nem különösebb elfáradásból arra következtetek, hogy az FTP-m magasabb, mint ami be van állítva - megítélésem szerint szerint kb. 20 wattal.
Tescoban vásárlás, zabálás, lábjegelés, rángatógépezés után éjféli lefekvés ellenére is egy egészen jót aludtam reggel 7-ig, majd összeszedtük magunkat és átmentünk Paksra, ahonnan a második szakasz rajtolt.
Utólag visszagondolva, messze nem ettem eleget ezt a szakaszt megelőzően, valószínüleg ez okozta a későbbi problémát, noha a szakasz alatt nagyjából ugyanannyit ettem. Ez a szakasz sem volt különösebben nehéz, nem is szakadt szét a mezőny, csak a legvégén, Szálka felé, ahol megint sikerült leghátul helyezkednem és amikor hirtelen leütött az a híres kalapácsos ember és leesett a vércukrom, elkezdtem szines foltokat látni (eléhezés), leghátulról már nem ment az a pár rúgás a pedálba, amivel elkerülhettem volna a leszakadást, ugyanis pár méterre voltak előttem a szupersztár csapattárasaim, Specziár, Rónaszéki és Merő. Akkor még nem gondoltam volna, hogy mivel emiatt a megúszásom miatt 20 helyet visszaestem az összetettben, a csapatom "vezetősége" úgy fogja megítélni, hogy a héten megrendezendő Central European Tour-on a 6 fős csapatlétszám limit miatt a selejtet egy mixcsapatba fogják rakni, amibe én semmiképp nem akartam kerülni.
Legurultam a lejtőn, volt egy kis kocsisoron kepesztés, ahol még hárman voltunk, végül én jutottam előbbre, majd leérve Szekszárdra a síkra az éppen kereket cserélő Berekkel elgurulgásztunk a Kálvária tető aljáig, nekem itt már a 170-200 watt is nagyon nehezen ment, egyszerűen nem fájt semmi, csak minden erőm elment, ilyet nem is tudom éreztem-e már, de nem rémlik. Sejtettem, hogy így nehéz lesz a Kálváriára felmenni, nem csoda, hogy a vége előtt még vagy 4-5-an lekerültek, olyan emberek is, akik látótávolságon kívül voltak lent a síkon.
Este a klasszikus villanyfényes kritérium következett, ami egy remek hangulatú esemény, ritkaságszámba menő nézőszámmal. Idén a rajt/cél fent volt a templomnál a rázatókövek előtt. Jól éreztem magam és teljesen készen álltam már 1 órával rajt előtt. Fél kilenckor el is indultunk, de nagyon hirtelen, mégpedig úgy, hogy az első 10 percben 360 watt NP és 45.1 km/h átlag volt, nem igazán hittem el, hogy birom ezt ki. Kb. 4 kör után valamennyit lassult a tempo, akkor már lent az egyenesben lehetett egy kicsit pihenni, kezdtem egyre jobban lenni, amikor is a lenti egyenesben a fiatal szerb gyerek megszakította a sort előttem, nyújtotta a kezét a Bereknek, akit előre lendített, előttem pedig hatalmas rés tátongott, ekkor lélekben is feladtam, ugyanis semmi tétje nem volt a dolognak, csak annyi, hogy jobban elfáradjak, pedig én másnap is versenyezni mentem a többiekkel ellentétben (kivétel Zoli)
Este 10-kor elindultam Szekszárdról, hogy "félúton" Balatonszéplakon a Hónalj által biztosított menedékszálláson megaludjak. Az utat alig több, mint 1 óra alatt lelökettem a 63-ason, tehát elég jól lökettem neki. Kivettem a kulcsot a titkos helyről az utasítások szerint, majd beléptem a kb. 5 négyzetméteres, 2 ággyal felszerelt kómaszobába. Éjfélkor nyugovóra tértem, éjszakai álmomat a kéőbb megérkező Hónalj horkolása zavarta csak meg helyenként, de hirtelen 7:30-kor már szólt az ébresztő és igen fáradtan keltem, nagyon nagy erőt kellett magamon venni, hogy végrehajtsam, amit elterveztem és elmenjek Tatabányára a Turul kupára - ahelyett, hogy maradjak a Balatonon, pihenjek egész nap a strandon és este bulizzak egyet.
Összekapartam magam, majd telefonon a Papitól megtudakoltam az optimális útvonalat, ami M7 Székesfehérvárig, majd 811-es volt. Ezt is sikerült igen nagy sebességgel lelöketni, 9 után nem sokkal már ott is voltam a Turulnál, a Zoliék már beneveztek, csak a rajtszámot kellett feltűzni és innivalót szerezni (ekkor már alaposan ki voltam száradva, mert a menedéklakon csak a kertben volt viz).
10-kor el is rajtolt a népes mezőny, Gemencet megjárt versenyző nem sok volt: Zoli, Arany G., Bohács Roland és két postás gyerek ha jól emlékszem. A verseny elég uncsi volt, nem volt nagy tempó, azonban éreztem, hogy elég fáradt vagyok ahhoz, hogy a végén a mindent eldöntő Turulhoz való felszaladás nem fog jól menni. A Gorba hegyen Arany G. igen fáradtan mozgott, egy kicsit megúszott, mivel ő velem azonos korcsoport, itt egy kicsit kifújtam magam - később azonban olyannyira összeszedte magát, hogy végül abszolútban 2. lett - hiába, az évek. A versenyt egyébként megpróbáltam végigpihenni, amennyire lehet, ezzel nem is volt gond, egyedül a vége előtt, a Stop cukrászda időfutam rajtjánál a dombon volt egy kis akció, az sem okozott gondot, lefele az életveszélyes úton leszakadtam egy kicsit, ez okozott némi felesleges munkát, Tatabányán az egyenesbe kikanyarodásnál zárkóztam fel. A Turul emelkedőre fordulva Arany azonnal támadott, ezt mind megpróbáltuk átvenni, azonban én egy kicsit hamarabb visszaültem a nyeregbe a kelleténél, így igen hamar elszakadt a kb. 10 ember, aki elől maradt. Saját tempómban mentem fel a célig, ahol egy kisebb sprintben még azért ketten levettek, de tök mindegy. Abszolútban 12. hely körül érkezhettem, 6. korcsoport 5 - a nem kifejezetten jó eredmény ellenére értékeltem volna, ha legalább feltűntetnek az eredménylistán a kedves szervezők, ha már kifizettem 3000 Ft nevezést!!!!
Bezabáltam a nevezéshez járó bablevesből és a süteményből, majd hipp-hopp 3 óra lett, amikor a reggelről már jól ismert útvonalon visszazúztam Siófokra, hogy megkezdjem az utolsó felvonást a hétvégéből: balatonozás, majd egy kis Balaton Sound-ozás.
Siófokon találkoztam a Zitával, ő biztosított szállást, mert úgy döntöttem ott alszom vasárnap. Lecuccolás után lementünk a strandra pusztulni egy kicsit, majd elég hamar este lett, 8-kor pedig kezdődött a Röyksopp. Összeszedtük magunkat és elindultunk a fesztiválra, a bejáratnál sikerült jegyet vennem "akciósan" két kiscsajtól, 9 rugóért. A Röyksopp szerencsére késett, így volt idő Jezabeus öcsémmel is találkozni. Meglepő mennyiségű embertömeg hömpölygött ezen a fesztiválon, ahol első ízben jártam, jól láthatóan igényesebb réteget vonzott, mint a Sziget. Érezhetően jó volt a hangulat a levegőben.
Sikerült remekül pozícionálnunk magunkat a Röjkszopóra, amely formáció mellesleg nekem semmiképp nem nevezném "nagy kedvencemnek" vagy egyáltalán olyannak, akinek a koncertjére feltétlenül el kell menni - alig ismerem pár zenéjüket, csak az autotune-os vokóderes cyber vokálos számok jutnak eszembe, mint a Poor Leno, stb. - na azért van egy darab masterpiece-ük is, mégpedig az Alpha Male. Ezt a zenét Amerikában hallottuk egyszer buliba menet a KROQ nevű rock rádió (!) esti elektronikus zenei műsorában és emlékszem, hogy akkor talpig fostam magam, hogy mennyire jó - gondoltam, ezt úgysem játsszák majd.
4 fős felállásban léptek fel a skandinávok, egy mikkamakka, egy gyanús arab-szerűség, egy favágó mozgású és alkatú "leányka" (az "énekesnő") meg egy basszusgitáros. Felettébb jó hangulatú koncert vette kezdetét, az ismeretlen zenékre is őrjöngtem, majd egészen hihetetlen módon felcsendült az Alpha Male is - de sajnos igen hamar elszaródott, mert eltért az eredetitől. A koncert csúcspontja számomra az utolsó szám volt, ami egy igen elektronikus és mardosóan savas hangzású zene volt, nagyon húzott, kár hogy csak egy ilyen volt - erről a számról sajnos nincs több információm. Kis pihenőt tartottunk, mert ezek után nem sokkal következett a Moby, akinek egyébként még sokkal kevésbé vagyok rajongója, mint a Röyksopp-nak és egyszer Ibizán a Privilege-ben már láttam fellépni, elég ergya volt, akkor még a "Homály" volt a legsikeresebb száma, amit sosem szerettem.
folyt. köv.
