Edző app "Zibrire" (Iphone)

Érdekes appot fejlesztettek a Zibrire: ANT+ sport wireless kompatibilis eszközökkel (Garmin GPS-ek, Powertap, SRM powermeter-ek, stb) és Polar jeladókkal kommunikáló edzőprogram, ami veszi a pulzust, intervalokat, pedálcsapásszámot, leadott teljesítményt, elégetett kalóriát stb. Ez miért jó? Ha valaki bátorkodik a szépséges Zibrijét felszerelni a bicajra, akkor megspórolja bármilyen ANT+ fejegység vásárlását. Sajnos a transmitter szenzor eleve 150 dollárba kerül.
http://www.smheartlink.com/

A sorssal szemben (folytonazakurvabiciglizés)

Nagyjából 1 évvel ezelőtt már elkezdtem írni egy összefoglalót a kerékpársportban intenzíven eltöltött 2007-es évről, de az iromány félbemaradt - most azonban nekiállok megint, és megpróbálom összefoglalni, mi történt idén a közel 800 óra alatt, amit edzésre fordítottam.

Először is, mi ez a főleg magyarok számára megítélhetetlen, furcsa sport, amiről a legtöbben alig tudnak valamit, pedig majdnem minden családban van legalább egy bicikli, egy sűrűn előfordulő, szabadidős tevékenységre használt eszköz? A futás és az úszás mellett talán a legkönnyebben elérhető sportolási lehetőség - természetesen a versenyzésre alkalmas gépeket nem soroljuk a könnyen elérhetők közé. Nade mi a jó abban, amikor azok a vékony színes lycraruhás emberek órákon keresztül tekernek és "nem történik semmi"??? Milyen elvetemült, monoton, furcsa sportág ez? Amikor a '93 környékén véletlenül először láttam a Eurosporton országúti közvetítést, pontosabban egy időfutamot és "űrruhába" öltözött, furcsa kinézetű bicajokon, furcsa sisakot viselő sportolókat láttam, nekem is az jutott eszembe, hogy "hű de elvetemült".

A kerékpározás valóban "elvetemült", kirohadt nehéz, időigényes de csodálatos sport. Tisztában vagyok vele, hogy a sportolók nagyrésze, főleg gondolom az állóképességi sportolók, mind a saját sportjukat tartják a legnehezebbnek - szerintem a kerékpározás a legnehezebb sportágak egyike - természetesen sikerült megtalálnom magamnak ezt, hiszen nincs amúgy is elég kihívás az életemben, muszáj volt hatalmas lemaradással belevetnem magamat egy olyan cél elérésbe, ami teljesen ellentmond a józan észnek, ráadásul megint a sorssal ellenkezem.

30 éves kor körül nem sokan vágnak bele versenysportba, főleg nem egy maximális kardiovaszkuláris igénybevételt jelentő sportba, aminek hatalmas tömegbázisa van, nem férfi aerobik, vagy női box. Nem kajak, kenu vagy vizilabda, amik bár kemény sportok és olyan szuper jók vagyunk benne, nem profi sportok, nem olyan számottevő sportok világszinten, mint pl. a kerékpár, aminek a rettenetes sok botrány ellenére még mindig iszonyú sok ember követ figyelemmel.

Mitől nehéz egy sport? Nemrég láttam egy oldalt, ahol szakértők pontoztak sportágakat, az alapján, hogy mennyi különböző kvalitás szükséges az eredményességhez - ezen a listán a box lett az első (a legnehezebb sport), a bringa a lista első negyedében volt, sok pontot vesztett, mivel pl. a kéz-szem koordináció igényessége nem magas és túlzott hajlékonyságot sem igényel például.

A legtöbb embernek a bokszról az ugrik be, hogy "kemény" - szerintem is az. Sokat edzenek, jó az aerob kondijuk, aztán szétverik egymást, de: egy bokszmeccs rövid intenzív erőkifejtés, menetek közti pihenővel.

A kerékpározáson kívül nem igazán van olyan sport, ahol ennyi, nehezen fejleszthető kvalitásban kell jónak lenni:

- kell egy rettenetesen durva, megdönthetetlen állóképesség - mivel a verseny, amire az ember készül, még hazai amatőr szinten is min. 3 óra, profi szinten 6 óra...maradt vetélytárs?? Foci: 90 perc, sífutás 1-2 óra, maratonfutás 2-3 óra, az úszás rövid, atlétika rövid..

- kell erő - bár bizonyos kutatások szerint nem sok. Véleményem szerint azonban mégis kell erő. Én vagyok rá a tipikus példa, aki a többiekhez képest sokkal alacsonyabb aerob kondicióval érkeztem a sportba, mégis tudtam profitálni már a kezdetben is az izomerőmből. Meredek emelkedőn könnyebb áttétel híján, vagy egyáltalán nagyobb áttétel használata közepes fordulatnál bizony kell az izomerő, nembeszélve a megindulásokról, sprintekről - a gyors és lassú rostok az izmokban már egy másik kérdés, az inkább genetikai tényező. A "teljesítmény", mint ahogy a neve is mutatja, a legkritikusabb tényező a kerékpáros eredményességében, ez pedig az erő és az elmozdulás szorzata. Ahogy a Kraftwerk tagok nyilatkozták egyszer: "A kerékpározás az "Ember-gépezet" tökéletes manifesztációja."

Az ember egy mechanikus eszközt hajt, melynek ő maga a motorja. A rendszer két tagja együtt működik, ettől halad a kerékpár, pontosan úgy működik, mint egy motor, csak itt az ember a saját motorjával hajtja a mechanikus alkatrészeket, ugyanúgy teljesítményt ad le, mint egy benzinmotor az autóban, csak ezt a kardiovaszkuláris rendszer táplálja és az izmok hajtják.

- sebesség/gyorsaság: egyszerű hazai amatőr versenyeken, dombos terepen is van min. 39 km/h átlag 3 órára. Ez a valóságban azt jelenti, hogy síkon 45-50-ekkel van tépés,nem túl meredek emelkedőkre simán 30-cal felszaladás, lefeléken 75-90.

Az edzés szempontjából két dolog lényeges itt:

1. Nap mint nap autók között, országútakon, városban közlekedsz nagy sebességgel, amiről az embereknek fogalmok nincs, mert azt hiszik, 15-20szal mész. Ez okozza a balesetek nagyrészét.

2. A "gyorsaság" edzés szempotjából azt jelenti, hogy a pedálokat könnyedén forgatod nagy sebességgel, pl: 110+ RPM - ez egy külön kvalitás, amit külön kell edzeni, még egy összetevője a kerékpáros teljesítményének, többek között a jó gyorsulás, a sprint a "gyors" emberek doménje.

Mindezeken felül, kell tudni bringázni! Talán egyszerűen hangzik, de bolyban haladni 50-nel, minden rezdülésre reagálni, bukásokat elkerülni, kanyarodni, lefelékben 90-nel tépni, pár centire "tenni a kereket" az előtted menőre, vasúti átkelőn, úthibákon, átfolyásokon verseny közben átkelni, amikor nem lehet lelassítani, nem olyan egyszerű ám.. a mindennapi közlekedést edzés közben a városon áthaladáskor, országútakon, anyázást az autósokkal még nem is említettem.

A '94-ben a hirtelen indult rövid (elvileg igéretes) kerékpáros "pályafutásom" hirtelen végetérése egy ma már nevetségesnek hangzó ok miatt (ami akkoriban igenis komoly ok volt) próbált először eltéríténi attól, hogy kerékpárversenyzéssel foglalkozzam. 2 évvel később újból vettem egy bicajt, azzal a hátsó szándékkal, hogy esetleg újra elkezdem, de előbb szerettem volna haszonra szert tenni, így eladtam a bicajt drágábban, amit aznap kiloptak a kereskedésből, így hónapokig kellett várnom a pénzemre.

Újabb 6 év telt el, amikor Miamiban voltam látogatóban Aranyapánál, és a mobilitási problémák rákényszerítettek egy walmartos Huffy kerékpárra, amivel hetente kb. 4x letekretem Miami Beachre, ami kb. 25 km-es utat jelentett. Innentől kezdődött az új időszámítás, akkor fedeztem fel újra a bicajozás élvezetét, gondolkozni kezdtem bicajvásárláson, sőt már versenyzésen is..4 év tinglitangli következett, amíg elkezdtem valamennyire struktúráltan bicajozni, ezalatt az edzőtermet és a gyúrást sosem hagytam el. Ma már tudom, hogyha azokban az években máshogy edzem, egészen máshol tartanék, de ezen felesleges is gondolkozni, mert az egyben azt is jelenti, hogy azok az évek szintén rettentő sok energiabefektetéssel teltek volna el.

Az idei év a második szezonom volt - a tavalyi és az idei év egy teljesen más kategória, mindkét évet végigversenyeztem, 2007-ben 650 órát, idén pedig majdnem 800at töltöttem edzéssel, ezek az évek semmiben nem hasonlíthatóak a korábbiakhoz, sem intenzitás, se volumen tekintetében.

Tavaly télen elkövettem azt a hibát, amit idén már nem fogok, nevezetesen a téli leeresztést. Gyenge és kevés edzés novemberben, decemberben és január elején, aztán hirtelen kapkodás, hogy hoppá, hamarosan indulnak a versenyek, és egész szezonban futhatok a hiányos felkészélülés után. Ennek az eredménye egy teljesen kusza és erősen kísérleti szezon lett. Januárban kezdtem el edzeni (ha a heti 6-8 órát annak lehet nevezni) és relatív jó erőben voltam a többiekhez képest. Mivel akkor még én is azt hittem, hogy télen nem szabad intenzíven menni egy percet sem, ezért a szervezetemnek nem sok fogalma volt arról október óta, hogy milyen pl. VO2max-on dolgozni.

Február közepén kimentem Amerikába, ahol az új bicaj, cipő stb. várt, és buzgón belevetettem magam az edzésekbe. Szuperül éreztem magam, és nagyon erősnek, a minimális alapommal hirtelen versenytempójú közös ride-ok, és minden emelkedőt megverető nagy intenzítású edzések következtek heteken keresztül. Itt vettem részt a szezon első két versenyén is, amelyeken bár jó esélyeim voltak, az elsőn váltópróbléma miatt a 18. helyen végeztem, a második egy kritérium volt, ahol az utolsó előtti körben sikerült lelukadnom, pedig 2 körön voltam hajrán és egyet vittem is. A negyedik amerikai hét környékén elkezdtem fáradni, 5 hét után hazaérkeztem és a szokásos jet-lag szenvedés illetve a felgyülemlett fáradtság kiütött rajtam és rettenetes 2 hónap következett. Áprilisban végigszenvedtem a szezon első versenyeit, minden nehéz volt, végig sem bírtam menni a mezőny elején szinte. Májusban elkezdtem depressziózni, nehéz helyzetbe kerültem, a kiutat és kérdéseimre a választ senki nem tudta, pedig sok ember véleményét kikértem. Nem bírtam felfogni, hogy lehet az, hogy kőkeményen edzek, keményebben, mint edzőpartnereim, azonban a versenyekre fáradtan, önbizalom nélkül és szétesetten érkezem és természetesen az eredményeim szarok.

Elkezdtem a szakirodalmat és tudományt bújni, hogy mindent megértsek és összeálljon a kép. Rövidesen rájöttem, hogy valószínüleg túledzett vagyok, ill. pontosabban "overreached", ami egy hasonló fogalom, csak akut és nem krónikus.

A legnagyobb dilemmába kerültem, ami előfordulhat a szezon beindultával: edzzek kevesebbet, hogy kiheverjem a fáradtságot, megrizikózva ezzel, hogy lelassul a fejlődésem és nemhogy felzárkózni nem fogok, de mégjobban elmaradok a többiektől - vagy edzzek tovább, ahogy elterveztem, heti 2-3 olyan kemény edzést, amire Zoli barátom azt mondta, hogy még ő sem tudná végigcsinálni és ezek után induljak el hétvégenként 1 versenyen is? Mire májusra kezdtem egy kicsit jobban összeszedni magamat és már lett volna reális esély arra, hogy elfogadhatóbb helyen végezzek, akkor jött pár olyan pofon, amire nagyon nem volt szükség:

A Kínok Kínján az első 10 km-en hatalmas bukás, amit ugyan szerencsésen kikerültem, lelassításnál hátulról belémcsúsztak, ezáltal elferdült a váltóm és a 10-es fogaskoszorúból kb. csak a 17-12-ig tudtam használni. A bukásnál a mezőny eleje azonnal megindult, 5 további emberrel kb. 25 percig bőven VO2maxon vagy 190 körül kepesztettem, hogy felérjünk az elejére. Azt hittem végre kifújhatom magamat, akkor vettem csak észre a váltóproblémát. Kőkemény áttételeket döngölve egy 20 fős bollyal együtt érkeztem a Vaskapu aljába, ahonnan még mindig megjöhettem volna az első 10ben, mivel ez a pálya nekem fekszik. Itt már annyira görcsöltem a kemény áttételen hajtás miatt, hogy 2x vigyázzba állt a lábam. A Vaskapu aljában magamra is maradtam, sőt az erősen redukált áttételezés miatt alig bírtam felrángatni magam a tetőre.

A következő balul sikerült verseny, ami egyben a szezon legnagyobb mélypontját is jelentette, a Tour De Pelso volt. A verseny előtti csütörtökön voltam a TF-en egy ún. arteriográf -érvizsgálaton, ami az érfalak rugalmasságát mérve megmutatta, hogy erősen le van terhelve az érrendszerem. Készült továbbá egy CK (creatin kinase) enzim-szint mérés, mely 2 igen durva edzésnap után nem meglepően közel 1000-es értéket mutatott (a "normális" érték 200 körül van) - tulajdonképpen a vizsgálatot végző szakember győzött meg végképp arról, hogy túl keményen edzek. A hétvégi versenyzést nem javasolta, véleménye szerint akkori állapotomban 80%, hogy lesérülnék. Ezt a tanácsát természetesen nem fogadtam meg, és hétvégén lementünk a Balatonra.

Ebben az időszakban legalább már edzéseken képes voltam a többiekhez hasonló formát produkálni, de valahogy a versenyekre ez mindig elszállt. Ugyan egy nappal előbb leutaztunk Siófokra, hogy pihenten indulhassunk, reggel 5kor a Zoli a szöszmötölésével olyan sikeresen felcseszett, hogy sikerült megint a lehető leggyűlöletesebb, kialvatlan, remegős állapotban indulnom - ez az az állapot, amikor mindig szarul megyek..

Ettől függetlenül nagyobb probléma nem lett volna, és az elejével megérkeztem volna (volna), ha nem lett "volna" Keszthely után a frissítéses atrocitás.

Eddig egyszer indultam a Pelso-n, de a többiektől is tudom, hogy szinte mindig Keszthely után van elmenés, ami kb. a táv felénél, 100 km-nél van - ez most sem volt másképp. Sikerült az elszomjazástól való félelmem miatt addig erősködnöm egy buszból kiadott buborékos(!) ásványvízért - amit erősen megnehezített az a rettenetes kakaszínű zoknis szőröslábú borzasztó gyerek, aki majdnem beesett a busz alá, miközben balszélről beerőlködte magát vízért (mert hogy még ilyen emberek is ott tülekedtek a mezőnyben akkor) - míg végül egy pillanat alatt több száz méteres űr tátongott köztünk és a mezőny eleje között. Legalább nem egyedül voltam balfasz, mert a Szoba még hátrébb volt, neki egy kicsit megörültem, azonban hiába kepesztettünk kb. 15 km-t hogy felérjünk, miközben rajtunk lobogtak 0 métert sem vezetve a szörnyebbnél szörnyebb gyerekek, ez sajnos nem sikerült. A verseny hátralévő részét azután, hogy harmadik probálkozásra sikerült leráznunk a kb. 20 db semmirekellőt, akik rajtunk lógtak, hárman tettük meg. Az élbolyból valami technikai probléma miatt leszakadó "Rettegett Iván", Botond nevű csapattársunk csatlakozott hozzánk, aki szegény valószínűleg véletlenül kerékpár- és alkatrésztuning közben az agyából is kikönnyített egy darabot, ettől függetlenül jó indulatú gyerek, a szezon elején a semmiből került elő és meglepően erős volt, aztán eltűnt a ködben, utoljára a Mátra körön láttam, ahol az elején a felfelében bukott.

Számomra az a 100 km amit hárman tettünk meg, rettenetes szenvedés volt. Bokszoltam a bicajon, enni, inni alig bírtam (nem is nagyon volt mit), többször az eléhezés szélére kerültem és próbáltam minimálisat vezetni, egyértelműen én szenvedtem a legjobban hármunk közül és ez volt az, ami még jobban elkeserített, azon túl, hogy balfasz módon szakadtunk le az elejéről. A nap és a hétvége hátralévő részét igen depressziósan töltöttem, hisztiztem a többieknek, elhangzott az is, hogy abbahagyom, mert ennek így semmi értelme, 35-ik helyen beérkezni és minden versenyen szívni ennyi edzésmunka elvégzése után. A többiek rendesek voltak, próbáltak vígasztalgatni, a Vasi és a Gyuri elmesélték pl. hogy nekik 10 évig tartott, mire egyáltalán a mezőny első felébe verekedték magukat (kis túlzással élve szerintem).

Szerencsére erőt vettem magamon, a "nagy pihenő" 3 napig tartott, aztán jól emlékszem arra a csütörtöki hosszú és nehéz motoros edzésre, amikor továbbra is szenvedtem, görcsölt a vádlim, mivel előző nap sokat szaunáztam, viszont legalább a Buruczki Szilárdot sikerült levennem az egyik dombon.

Innentől pár hét alatt pozitív irányba mozdultak el a dolgok, majd június elején a Giant kupán már a dobogó harmadik helyére is felállhattam. "Lábon mentem" ki a gyömrői versenyre, minden különösebb feszültség nélkül. Nem számítottam semmire. A verseny fordítós volt, tehát oda-vissza, aminek az első fele szinte azzal telt el, hogy felérjek a sor elejére, mert a rajtnál akkora volt a tülekedés, hogy már ott hátraszorultam. Nagyon sok energiát pazaroltam el a verseny első felében, hiszen már az első kb. negyed óra 190es pulzuson zajlott, ennek ellenére a fordító után úgy éreztem, hogy itt ma lehet valami. Hiába fárasztottam magam, a lábaim mégis elnyűhetetlennek tűntek, semmi savasodás. Hamarosan következett egy domb, ahol a Szoba megrántotta a sort, ez mindenkinek rosszul esett, én viszont könnyedén felgurultam és azzal a rendülettel tovább is mentem - így alakult ki az "elmenés".

Csatlakozott hozzám a "fiatal tehetség", Simon Balázs. Egy pár kilométeren át ketten kepesztettünk és én majdnem feladtam, mert egy kisérőautó mögött láttam valami sisakot, azt hittem, hogy elvetélt a szökésünk. Végül mégis továbbmentünk, hamarosan a Szoba és Berek nagy örömömre csatlakozott hozzánk, jóllehet hoztak magukkal még vagy két embert, többek között a csúnya és antipatikus, de erős "Fiúlányt". Ha jól emlékszem 6-an voltunk, és így tettük meg lánctalpazva a hátralévő kb. 40 km-t. 10 km-rel a cél előtt elindultam egyedül, talán ha akkor több az önbizalmam és jobban rákoncentrálok, hogy igenis tudom tartani azt a 183 körüli pulzust és nagy tempót - amitől akkor ott megijedtem, és azt hittem, hogy a próbálkozásom majd lefáraszt és leszakadok még a többiekről is - akkor egy nagyon szép és felemelő győzelmet aratok - 1 km után azonban, amikor a Fiúlány és a Simon Balázs nekiálltak megfogni engem, visszacsorogtam rájuk. A versenyt végül a Szoba nyerte abszolútban, aki az utolsó pár kilin egy ugyanilyen szóló elgurulást produkált, nekem csak a 3-ik hely maradt, abszolútban 5-ik, mivel ügyesen hagytam, hogy ketten még lesprinteljenek.

Pár héttel később partnerek híján elmentem egyedül Balassagyarmatra, hogy az ominózus Aranycsengő kupát megnyerjem - vagy legalábbis dobogón végezzek.

A szépséges és nagy kupa, ami életem első kupája lehetett volna, sajnos másé lett, annak ellenére, hogy ott aznap egyértelműen én voltam a legerősebb. A mindössze 40 km-es rövid versenyen 20 km-nél a hegy aljában sikerült ledefektelnem - kiséret és pótkerék híján fel kellett adnom - beültem egy buszba, a célterületen pedig egy újabb keserű élményt próbáltam elpalástolni a meghatódós vendégszerető versenyszervező tata kolbászosszendvicseivel, majd a gyönyörű Cserhátból Balassagyarmatra való visszatekerés kárpótolt egy kicsit a balfaszságért.

Sok és meredek hullámvölggyel megtűzdelt életem azonban másnapra hirtelen felgurult egy kisebb dombtetőre. A félbemaradt szombati verseny az a fajta erőfeszítés, ami rövid, de intenzív és másnap jól tudok menni tőle, így hát minden komolyabb elvárás nélkül és kicsit kialvatlanul is, de elmentem a többiekkel Pécsre, pontosabban Beremendre, a Pécs kupa egyik fordulójára. "Fantasztikus" idő volt, ami nekem kedvez: kőkemény 34-35 fokos száraz meleg. A rajt/cél a beremendi strandnál igazán motiválóan hatott, hogy mihamarább letekerjük a távot és csobbanhassunk - ez elég jól sikerült, ugyanis a 120 km-es versenyt 2:57 alatt fejeztük be, ami mellesleg 4 db 30 kilis körből állt. Ennek ugyan örültem, mivel így remény volt "földön frissítésre", amit a Zoli csaja, az Ági hajtott volna végre, azonban nem sikerült ebből profitálnom. Már az első körben éreztem, hogy nagyon jól vagyok. Könnyedén mozogtam, szökési kísérleteket egyedül szereltem, több Pnívós "nagymenő" pl. szerintem akkor látott életében először, nem is értették, hogy mi a franc van, olimpikonunk is meghökkent pillantásokat vetett rám, hogy ki ez és mit keres itt. Végig a mezőny elején tekertem, talán 10 pozíciónál hátrébb nem is voltam a sorban - pedig bizony sor volt és tempó is, nem nagy bolyban való lötyögés. Egyedül az utolsó kör volt szenvedős, mert 120 km-en 34-35 fokban 2 kulacs az enyhén szólva kevés, féltem hogy tejesen ki fogok készülni, rázott is a hideg, azonban sikerült átvészelni, mégpedig úgy, hogy a vége előtt kb. 20 km-rel a megmaradt kb. 30 főtől is elszakadtunk még 8-an, ahol már csak én voltam "amatőr" és mivel a Szoba ott volt velem, megbeszéltük, hogy ezt már mindenképpen összehozzuk nekem - ez sikerült is, ráadasul úgy, hogy még az utolsó km-eken a célegyenes előtt több percig 203-as pulzuson mentem a szembeszélben, mégsem előzött már meg senki a lankás befutón.

Megszereztem életem első igazi kerékpáros győzelmét, komoly mezőnyben, erős ellenfelekkel szemben, Beremenden.

1 héttel később volt a Hosszútávú Magyar Bajnokság, a jó formám miatt többen vártak tőlem egy relativ jó helyezést, azonban sikerült olyan pocsékül aludnom a verseny előtti napon, hogy olyasmi állapotban keltem, mint tavaly a KTK első napján - tehát az az első kanyarban lefordulok és megyek inkább aludni állapot, oxigénhiányos, ásitozós.. Ezen a versenyen csak a "kemények" indultak, számszakilag 35 fő az elit mezőnyben.. Igen szép és igen hegyes pályán kellett 166 km-t megtenni, Sirok környékén... Nekem az első kör a szokásosnál sokkal rosszabbul esett, a másodikban már elnyúlt az arcom, a harmadik után pedig kiálltam. Ez nem sikerült. 12-en fejezték be limiten belül, nem lett volna rossz ott lenni, főleg az epikus befutó miatt annál a romvárnál, aminek a nevére nem emlékszem.

folyt. köv (vagy nem?)

Jebi, az új családtag

Már vagy 3 hét eltelt azóta, hogy egy pénteki napon lépcsőzésből+futásból lépkedek hazafelé lehajtott fejjel, fáradtan a lépcsőházban, amikor az első emeletnél egyszer csak egy pici fekete gombóc cicát látok összekuporodva, szépen egymás mellé rakott mamusz-szerű patákkal, elég rossz formában, begyulladt szemmel, taknyos orral gubbasztani! Így hozta a sors, hogy a kérdés, hogy legyen-e cicánk, önmagától megoldódott. Természetesen felhoztam a kis Jebit - mert hogy rövidtávon a családban amúgy is népszerű, de annál kevesebb értelmű, viszont univerzálisan használható "JEB" szócskából eredeztetve JEBI lett a kis minou neve - azóta itt él velünk és nagyon aranyos, baromi virgonc, játékos, hálás és állandóan adja a motort, ha csak hozzáérek. Egyből az első hétvégén állatorvoshoz vittük, mert a Jezabeus kiderítette, hogy macskanáthája van, ami veszélyes is lehet. Ez a rendelő mellesleg szörnyű lémény volt, tele volt tipikus proli állatgazdákkal, akiknek a mindenük az állatkájuk, de azon kívül semmi más nem számít, volt természetsen rózsaszín tréninges melirozott hajú kurva is, remegőslábú kutyával, meg piros hajú, piros körmű 40 éves vénlány, akinek palija biztos nincs, viszont 4 macskája van helyette.

Azóta a kis Jebi már 1,5 akkora, mint mikor találtam, baromi sokat eszik, hatalmasakat kakál amit szépen eltakarít az alomban (amit kb. 5 nap alatt tökéletesen megtanult), minden nap többször energiabomba viselkedés, ok nélküli sprintelés a lakáson át, felmászás az asztalközbe, egy kis alvás (az üveglap alá) aztán támadás az ásványvíz csomagolása ellen, odapofozás valakinek a lábára, hogy jöjjön játszani és számtalan más műsorszám.

Dél-afrikai design+lifestyle magazinban dicsőitik nevemet

A dél-afrikai HIPPnotic design és lifestyle magazinban kiemelték a Magistral site-ot és méltatták munkásságomat:

http://blog.hippnotic.co.za/post/39002412/hmmm-girls-in-beachwear-check-out-the-magistral

"hmmm, girls in beachwear…check out the Magistral 2008 beachwear collection . love the interactivity in this website. Adam Werderits did a great job."

HIPPnotic is an online/web creative design lifestyle magazine/portal, showcasing hot artist and daily news about what designers are doing in South Africa and around the world.

Élőholtak Támadása II.

Azt hiszem ma már egyértelműen kijelenthetjük, hogy a reklámipar mindenvivője (mindenvivő: az autóskártyában a beazonsíthatatlan lapos koncept autó, aminek bármelyik adatára be lehetett mondani többet, mint az ellenfél értéke, ezzel elnyerve az ő kocsiját), a művészet és az információáramoltatás legcsodálatos szinergiája a TV képernyőjén, a kreatívok és reklámfilmesek valaha összehozott legremekbeszabottabb szüleménye a Monsieur Christopher "4000 éves-de-mostmár-oszló-fejű-Highlander" Lambert főszereplésével hatalmas budgetből elkészült "Karddal hadonászó lovagruhás ismerős-fejű leglettelt arcú élőhalott, akinek Visegrádi ásványvízet adtak a kezébe a pilisborosjenői ál-Egri-Vár műszikláján és ettől megpróbált magyarul beszélni" c. pályamű.
Érdekes módon a cím ezúttal elég beszédes, de azért leírom, szerintem mit látni a reklámfilmben, engem ugyanis minden képkockája magával ragadott. Fantasztikusan tehetséges volt a castinges, tökéletes szereplőket talált a megformálandó karakterekre, mint pl. az őszinte, ártatlan, a csodálattól és ámulástól tágra nyílt szemű kisfiú, illetve a a főszereplő, aki régen sztár volt, most azonban diszkont áron lehetett vele forgatni, amikor szerda hajnal 4kor a Nagymező utcában a Piaf bárból bebaszva a földről összekaparták, azzal, hogy "volna egy kis meló"- ("Il y a du boulot"), majd a megbeszéltek szerint péntekre kijózanodott, a forgatás helyszínén bevitték egy kék csuklós sminkes Ikarusba és elkezdték glettvassal felvinni a fejére az alapozót, mert itt-ott már hiányoztak darabkák az arcából. A végeredmény a sminkes világhírű tehetségét dícséri, mert ugyan a reklámfilmben is látható, hogy egy zombiról van szó, azért mégis csak hozott anyagból dolgozott, szarból kellett várat építeni, amiről meg tudjuk, hogy nem is lehet.
A forgatókönyvre visszatérve, a kisgyermek áhitattal nézi, ahogy egy igazi lovagnak öltözött vizihullából életrekelt ismerős arcú ember hús-vér ember lovagokkal összetűzésbe kerül, kettőt rá is ütnek egymás kardjaira, határozott szigorú nézés, aztán hirtelen már lebeg a ruha a szélben, alulról körsvenk, így hatalmasnak és magaszttal telinek bemutatva a zombilovagot, majd telibe vágja arcát a kamera és bemondja in your face a nézőnek az ominózus mondatot, ami kettő hét nyelvoktató, logopédus és még három különböző artikulációs szakértő és tréner verejtékes munkája után a következő képpen hangzik: "O DJÓZ-HELEM...(sok szünet) FHOR-R'ÁSSHA". Én nem tudom ez mit jelenthet, valószínűleg valami átok tatárul, remélem másnak sikerült megfejteni, mindenesetre alá ki van írva magyarul az, hogy a Győzelem Forrása. Ezt a részt nem értettem, ezért a reklámnak a maximális 100 pontból 98at tudok csak adni.
üdvözlettel,
Kecskegyi Menyhért
reklámszakértő

Hú,de rohan az idő, hol vannak már a las vegasi kalandok, mindjárt kimegyek Ámerikábúl

Hol van már a 4 napos vegasi pusztulás Aranyapáméknál. Két hét eltelt megint, már halványul az emléke, hogy itt volt a Józsi (Sanyi :-) és miután összepisálta magát, hogy mennyivel űberebb ez a vidék, mint Florida, nekivágtunk 3an egy Chevy Kobalt gépjárművel, hogy Aranyapáéknál 4 napon át lenullázzuk magunkat, reggel 5-6-kor való lefekvésekkel és elégtelen alvással és az elmaradhatatlan "vegasban mindig kirohadt fáradt az ember" effektussal.

Megérkezés után a már rituálisnak számító "szétevéssel" indítottunk, a jó öreg Mandalai Béla hotelében. A versenyben csak a Márk és én vettünk részt, mert a Józsi állítólag nem volt olyan éhes, viszont sikerült ingyen bejönnie, meg is evett egy tál lame tagliatellét..Mi viszont igen jól muzsikáltunk, és egy igen kemény rangadót bonyolítottunk le. Mindketten túl erősen kezdtünk be ráklábaból és scampiból, ezért úgy tűnt, hogy idejekorán kipusztulunk, de aztán főnixmadár szerűen feltámadtunk mindketten, és végül sikerült hihetetlen mennyiségűt zabálni, a hasam formáját meg is örökítettem, szép nagy fürdőkád lett.

Jó volt Aranyapámat újra látni, aki semmit nem változott, Izabella asszony lakásában laktunk, amin erősen látszott a frankofonománság. Sok fontos kérdést megbeszéltünk, reggelig tartó komoly eszmefuttattások mentek, melyek során eljutottunk a részecskefizikától olyan világot mozgató fontos kérdésekig, mint pl. hogy mennyi is lehet pontosan 1 akó??? Vajon miért nem SI mértékegység az akó, mikor még a szúnyog is, aki nagyobb volt egy lónál, és a zsírját kisütöttük, többet adott ki 1 akónál. Miért nem kérhetek a zöldségesnél 1 akó paradicsomot, és miért nem vehetek 1 hektár sört? Hektárosból még vissza sem tudnak adni.

Megint remekül mulattunk, de a legjobb este természetesen az volt, amikor cirkuszos rendezvényen vettünk részt. Melegítés képpen a Mirage hotel valamelyik nagyon-sokadik emeltén, egy kibérelt lakosztályban gyült össze a társaság.
folyt.köv

Baker to Death Valley race 80 miles

Péntek este 6-kor indultunk el Laguna Niguel-ből, miután egyszer visszamentünk hozzánk, mert sikeresen otthonhagytam a pénztárcámat. Klasszul bekaptuk a szokásos Vegasba menő péntek esti dugót a 91-esen, ami baromi idegesítő volt, tudvalevő hogy reggel 7-kor van a rajt, ami enyhén szólva felháborító, és ha nem ragadt am volna meg a korán fekvés és korán kelésnél, mióta megérkeztem, tuti esélyem nem lett volna beszámítható állapotban rajthoz állni. Este 9-kor egy Victorville nevű putriban megálltunk egy Denny's-ben vacsorázni, majd bebóbiskoltam egy pindurit, és negyed 12-re érkeztünk meg Baker-be a "Royal Hawaiian" hotelhez (volt pofájuk ilyen nevet adni neki - a galériában a szemétdombos kép a hotel mellett készült) és a telefonon leegyeztetett információk alapján a kulcs számomra a 224-es szoba ajtajánál parkoló Ford Focus első kerekén van elhelyezve. Gyorsan kikapartam magamat a kocsiból, beraktam a kerekeket a bringába, elköszöntem Chooéktól, akik miután tavaly ugyanezen verseny előtt megszálltak Baker 3 hotele közül a "Wills Fargo"-ban, úgy érkeztek, hogy ők inkább a kocsiban alszanak (Chevy Trailblazer, annyira nem kicsi). Beléptem a szobába, étkezdés neonfény világított az egyik tükör feletti lámpatestből és természetesen minden többé-kevésbé ugyanolyan volt, mint bármelyik amerikai motelben: padlószőnyeg, 2 baromnagy ágy magyar öregasszony műszálas otthonka design kisvirágos huzattal, amihez nem szívesen érsz hozzá, éjjeliszekrényekkel, benne Bibliával, esetleg 1 fotel és az egészbe bekombinálva egy fürdőszoba nagy tükörrel, mikró és TV, WC és zuhany pedig egy kis külön helység. Körülbelül olyan látvány fogadt, mintha egy profi CSC csapattag szobájába léptem volna: szépen elhelyezve egy Cervelo SLC-SL parkolt a szekrény mellett, Powertappel és Zipp 808+404 párossal, végülis csak cirka $8000 retail - mint később kiderült, a gyerek szuperkedvezmények igénybevételével a 4500 dolláros mindenki álma vázat botrányosan olcsón 1100-ért vette... Azért volt még neki pótkereke ami szintén karbon tubular Zipp volt, Powertap azon is, hogy nézhesse a nevetséges 200 alatti wattokat, amiket lead...(szegény, pedig tök rendes). A pulton kb. 8 kulacs, mind Cervelo-s, akkurátusan feltöltve, mintha megint double century-re (200 mérföldes "verseny" - inkább teljesítménytúra) készülne... Ma már tudjuk, hogy szegény a leggyengébb kategoriában is utolsó lett, (na jó, voltak akik egyszerűen feladták), de ez volt élete első országúti versenye és olyan dolgok, mint pl. lósz és erősebb tempoban menés, eddig számára ismeretlenek voltak, hiszen inkább 1 napot ül a bicajon és a végén már 15-tel megy, meg hallucinál. Engem valahogy nem nyűgöz le ez az "ultrázás". Természetesen ott is a határait feszegeti az ember, és szép teljesitmény 2 óra alvással egész nap bicajozni, de valahogy olyan érzésem van, hogy ez is az értelmetlen rekordok közé kerülhetne be, egy kicsit hasonló, mint pl. törökülésben fejenállva rejszolni 2 napon át..

George a párnát a fejére nyomva fejhallgatóval aludt, mikor bementem, én pedig gyorsan elpakoltam magam az ágyba és kb. negyed 1-kor el is aldutam.

Nagyjából 5-ig tartott a normális alvás, aztán egy kis bóbisk, 5:50 felé pedig kinyitottam Miki mókatárát és igen meglepő módon nem éreztem magam túl szétvertnek, pedig ez az alvásmennyiség most leírva is szörnyűnek hangzik. Kapkodva összeraktam magam, 6:45 felé ott is voltam a rajtnál regisztrálni, 7kor pedig menetrendszerűen elindult a verseny. Hüvi volt, 10 fok körül, ami később 26-ra emelkedett, sivatag lévén. Az út szó szerint bement a semmibe, fotók a releváns albumban láthatóak. Az első óra halál laza volt, aztán feltűnt az emelkedő, ami pillanatok alatt elválasztotta a vizet a szartól, de sajnos már előtte bekövetkezett a világ legidegesítőbb dolga, amitől mélyen végig fostam: technikai málőr. (malheur) Kistányéron lazán megyek pörgetve, és látom hogy a lánc úgy lóg, mint a Kicsi tökei. Visszafele forgatva akad. Nagytányérra alig bírom felrakni, de ott jobb, de a hangja nem tiszta. Ma már tudom, hogy nem csak egy balfék rossz kerékberakás volt a lúdas (bár lehet, hogy kb. 80 km-en át a lánc rossz helyen futása sikeresen szétcseszte a csapágyat), hanem a pulley (a kis műanyag görgő a váltó kanalában alul) csapágya mozog, ezért kiesik a pályáról a lánc. Ennek eredménye képpen kénytelen voltam az emelkedőt nagytányéron végigcsinálni, és amikor sorra fingott ki mindenki én meg egyre jobb helyen voltam, akkor a tetőn úgy összefosta magát a rendszer, hogy semerre nem tudtam váltani, a bowden meg csak lifegett. Ekkor megrugdaltam hátul a furcsán álló bowdenházat, utána legalább tudtam menni tovább. Kőkemény harccal kb. 10 embert juttattam jobb helyezéshez, egy gyereket úgy felhúztam a legelejére, hogy az utolsó lendületnél ő felért én meg ottragadtam. Végigkepesztettem vagy 1 órát egyedül a hátszélben 53/12-n, haladtam rendesen, karnyújtásnyira előttem egy kis csoport, meg voltam győzödve róla, hogy felérek, ám egyszer csak látom hogy a távolban autók állnak, gyanús lett, hogy ez a cél lesz... és hoppsz, vége lett a versenynek.. meg se kottyant 2:50 körül lement az a 80 mérföld...

Hazafelé vígan bóbiskoltam a kocsiban, miközben egy homokvihar szétvert minket.

Jól érzem magam és az év első versenye is megvolt

Jó néhány év és jó pár ki-be utazás kellett, mire rájöttem, hogy én tulajdonképpen szeretem Amerikát. Amikor a repülő már lassan megkezdte a léereszkedést, LA és környékén jártunk és a lehető legkevésbé ideális fényviszonyok között látható vált az amerikaság: a nagy autók, brutális forgalom, autópályák, szörnyűséges LA csatornarendszer, junctionök, parkolók, beton, papundekliházak, egyik sarkon walmart, másikon carl's jr, EZ lube, Arco kút, szemben Walgreens, Taco Bell és ezek variációi duplikálva - amit alapjában véve cikizünk, hogy egy nagy tanya az egész és ez igaz is, de mivel 1,5 éve nem voltam itt, örömmel láttam ezeket viszont. LA egy szemétdomb, ezt már többször tisztáztam, de nekem abban a szerencsében van részem, hogy sokkal "fejlettebb" és kifejezetten szép álomrégióban, Orange Countyban lakhatok, annak is a déli részén, San Diego megye határához közel, az óceánparton, ahol minden nap sirályszagban indulhatok tekerni, hazafelé pedig megnézhetem ahogyan a Catalina sziget mögött hatalmas izzó korong formájában lemegy a nap. Engem még mindig meg lehet etetni az ilyen giccsel. Továbbra is nagyon tudom értékelni azokat a dolgokat, ami már "megszokott" kellene, hogy legyen, végülis eltölttem már itt hosszab időt. Felfogom és átérzem, hogy milyen a házból kigurulni a Rézlámpás utcára, amiről azonnal az oceánra nyílik kilátás, tükörsima aszfalton haladni bármerre, ha akarok, a Pacific Coast Highway-en végig az oceán mellett, olyan helyek érintésével, mint Laguna Beach, Corona Del Mar, Newport Beach, Huntington Beach - de mehetek délre is, San Clemente felé, ahol pl. a héten új helyeket fedeztem fel, mert most nem a part mentén mentem, hanem úgy adodott, hogy kedden, 28 fokban, itt igen szokatlan, abszolút felhőtlen valódi kék éggel a fejem felett, felmentem San Clemente dombos oldalára, ahol emberek leírhatatlanul jó körülmények között élnek már megint csak - mint ahogy sok helyen itt a környéken - itt még rádobott egy lapáttal a domb tetejéről a kilátás az oceánra és északra egész messzire, meg a kellemes kis hispán nevű utcácskák, ahol egy lelket nem látni, csak azt, hogy a legnagyobb gondjuk szegényeknek az, hogy sajnos az SUV a drivewayen parkoljon, mert a garázsban az SL500 áll. Utazni kell. Látsz dolgokat, amiket pl. Europában sehol, pl hogy látsz kétcsöcsű helikoptert, ahogy viszi a cuccot az anyahajóra, látsz olyan táblát, hogy "Tank Crossing" meg Military Test Field (ugyanis a Camp Pendleton tengerészgyalogos bázis elég közel van hozzánk, sőt bejárok oda bicajozni is, mert azon visz át az út délre Oceanside felé), csörgőkígyó-veszély, pumaveszély, $241 büntetés, ha a Carpool-ban egyedül mész... Jól érzem magam, fel vagyok töltődve, elfelejtettem a szart, amit az ember az arcába kap nagy mennyiségben otthon folyamatosan. Tele vagyok energiával, erős vagyok, mint állat, küldöm magamba a nutrienseket, amiket fillérekért veszek az otthoni árakhoz hasonlítva, bármikor kipattinthatom kedvenc dobozos üdítőmet és ehetek hozzá Doritost vagy egy valódi hónaljízű Mission tostada-t. Történnek velem dolgok, amitől az életet "élet"-nek nevezünk, pontosabban, élményekkel gazdagszom, olyanokkal, amikre otthon légyfingnyi esély van. San Clemente felől edzésből hazatérve a minap csatlakoztam 2 bringáshoz, hátulról nézve láttam egy hatalmas darab embert egy Felt időfutam bicajon, mellette egy kisebb termető, de mezben amerikaiasan izmos ridert, barna szálkás lábbal, Cervelo SLC-SL-t hajtva. Nem kellett 1 perc, hogy hátraköszönjön az utóbbi, cimboráskodva, majd hamarosan az is kiderült, ami mindig hihetetlenül hangzik, amikor az ember otthonról 10 ezer kilométerre meghallja, pedig már többször hallottam, hogy magyar származású illetőről van szó. Megkérdezte, honnan jöttem, mondtam hogy Hungary. Erre ő: - "Budapest?" De S-sel. Mondom, - igen. "Ákkhor beszélsz magyharul.." - mondta amerikásmagyar akcentussal. - "Man I can't believe this, how the hell you know that?" - válaszoltam. (a társalgás angolul folytatódott) - elmondta, hogy ő magyar. - Mióta vagy itt, kérdeztem. -"56 óta" - A szüleid jöttek el akkor..? - Meg én is.. 4 éves voltam.. Tehát az arc, akit én ránézésre egy fitt, kemény 37-39 de még semmiképp sem 40 éves komának néztem, közölte, hogy "I'm 55." Ezen azért meglepődtem, de ez még semmi ahhoz képest, amit már csak elbúcsúzás után tudtam meg róla otthon. Eljött velem Dana Point-ra a kikötőben mentünk egy kört, aztán kontakt infot cseréltünk volna, ha lett volna tollam vagy nálam lett volna a mobil, de elmondta a könnyen megjegyezhető email címét, valamint bemutatkoztunk rendesen, ő tehát, "Kal", Kal Szkalak, magyarul pedig valaha Kálmán Szkalák volt, de az már nem érdekes, viszont az sokkal inkább, hogy Kal Szkalak egy igazi klasszikus bodybuilder, egy legenda!!! Abban az évben amikor én lerúgdaltam a héjat a fejemről, ő volt Mr. California, majd Mr. USA, Mr. America, stb stb.. Egy fórumon azt írták róla, hogy szó szerint a semmiből jött elő, ismeretlenként lenyomott mindenkit.. "He's the kind of guy who went to Venice with his van and 20 bucks in his pocket, and become famous..." Mostmár tudjuk, hogy itt Amerikában miért ismerik úgy a magyart, hogy ha egy forgóajtón utánad lép be, biztosan előtted jön ki.. Kal 35 évesen kezdett el bicajozni és jelenleg cat 2-ben versenyez, ami azt jelenti hogy igen gyors..Egy újabb példa, hogy sosem késő, ráadásul olyan sport után, ami nem sok előnyt jelent a kerékpározásnál.. Pár fotó a bajuszos bodybuilderről: http://www.bodybuilding-pics.com/Kal-Szkalak_31.html Tegnap az idei szezon első versenyén vettem részt, mégpedig nem is akárhol: Baker-ből a Death Valley-be. Igen, az a Baker, ahol a kutyák éjjel meghalnak, ahol az óriási hőmérő éjjel 1kor 110 fokot mutatott és forró szél fújt, a Mojave sivatagban, Vegas felé menet található pár benzinkútból és étteremből álló, 327 fős populációjú koszfészek. Előző este eindultunk Choosak barátommal, akit régótat ismerek a Food Park és Como street rideokról, és tőle hallottam erről a versenyről. indultunk rendes kis karak barátommal, aki thai származású, és nagyon rendes, a felesége Darleen, pedig egy kismalac, akiről először azt hittem hogy Dawn kóros (tűű) de aztán láttam, hogy csak simán kövér és kicsi, és szegény nagyon büdöset kakilt, amikor hazahoztak és bekéredzkedett egy szarásra. folyt. köv.

Azér' Londonról is írok ahogy ígértem

Sikerült megint 1 hétig semmit nem írni, megy itt az idő rendesen. Ott tartottunk, hogy a eltöltöttem 2 napot a hűvös, de kellemes, valóban iszonyatosan nagyvilági, stílusos (legalábbis ami a város kinézetét illeti) ánglius metropoliszban, Londonyországban. Jezabeus öcsémnek nagyon jó helye van, csodálatosan berendezett szupergiccses, itt Amerikában luxuspalotaberendezésnek számító olasz parasztbarokk milliófont értékű ingatlanban székel, távol a tapétázó, sumákoló magyaroktól, Fulham városrészben. Vespa típusú motorkán külpöli London utcáin, amivel közösen is tettünk egy 5 órás városnézést, miközben videóztam is. B**tt nagy ez a London és baromi változatos. Na jó, alapjában mindenhol a vityillóépitészet uralkodik, ami melleseleg elég lakájos, helyenként egy hipermondern épület mellett bennmaradt egy szellemkastély darabka. A belvárosban szombat este botrányosan nagy menés van, minden hely dugig, azt ugyan nem tudom, hogy konkrétan mitől vannak bezsongva, mert az általam tapasztalt mulatság a következő képpen nézett ki: 1. minden kocsmában kanbuli van, gagyi fényben állnak és isznak, amit igen sűrűn emberkedés követ és akár egy kövérkés tandalfejű is büszkén felveszi a bőrkesztyűt, és azt mondja neked, hogy "I'll bury ya'" (láttuk, hallottuk.) 2. étteremben ülés és fejtömés 3. A legalkeszebb vidéki szintű mulatóegységekben fos zenére bulizás sorállás után.

Szomorúan konstatáltam, hogy egy ilyen grandiózus városban a honi ánglius emberek öltözködési kultúrája azóta nem fejlődött semmit, mióta én idestova 12 éve Spanyolországban megismertem, hogy hogyan néznek ők ki: a csajok továbbra is világ undorítói, vastag, vörhenyes fehér bőr (ún. chicken skin) ami valóban olyan mint mirelit csirkecombon a retyege bőr, a nőiesség továbbra is abban merül ki, hogy ezt az amőbaszínű lábat mutogatni kell: a szoknya kötelező elem, 1-2 fokban is. Szó se lehet farmerről, mint a Föld egyéb civilizált helyein, ahol szexi csipőfarmerek vannak jó seggekkel kitöltve. Ugyanúgy kötelelező továbbá valami rettenetes magassarkú cipő, aminek vagy undorító kerek orra van, vagy egy görbe lábujj ki vagy gyömöszölve az elején pirosra fejtve. A legszebb magát princess-nek képzelő fertelmes példányon ez a cipő párducmintás volt, hozzá korcsszínű bundával. A csávók belazultak, mert tshirtöznek most, nem mennek már azok a kegyetlen színes kövéringek amiket régen nyomattak.

Az éjszakai élet általam tapasztalt része igen ergya volt, de ez nem mérvadó vélemény, mert nem voltam egy rendes klubban - bár ha engem is csak a nyolcadikra osztottak volna be a bizonyos többemeletes helyen a csírák közé sok pénzért, akkor még idegesen is távoztam volna..

Két nap után folytattam utamat egy 747-400-as Cosmic Girl névre keresztelt gépen a Virgin Atlantic gondozásában, ami továbbra is a kedvencem. Igaz, kicsit sok a steward a gépen és mind buzeráns, viszont akárhányszor hoznak amit kérsz, pl. megint volt az a félelmetesen finom kisperec, amiből adtak 6 zacskóval.

A personal entertainment system zseniális volt, összesen 2,5 filmet birtam megnézni a kb. 50ből, nem központi vetítés, hanem akkor töltöd be és azt, amikor akarod és full control van. Játékok is vannak, sőt networkben lehet a gépen mások ellen (ha van olyan aki beszáll..) A térkép nem ment és ezért elég mérges voltam, de az út nagy részén ha kinéztem, vakító fehér tejben úsztunk és semmi nem látszott. Nagyon gyorsan eltelt az út és hiphopp átteleportálódtam El Pueblo de Nuestra Señora la Reina de los Ángeles de Porciúncula-ba...

Újra úton

2 évvel az utolsó nagy utazásom kezdete után ismét Ámerika felé tartok, pontosabban egyelőre éppen a Budapest-London járaton ülök és hamarosan Jezabeus fiammal találkozom a Clapham Junction-on, ami nem tudom hol van, de majd odajutok. Épp megy le a nap a horizonton és azt a szép gradienst lehet látni, ami a kedvencem, tiszta égszinkékből zöldeskékbe, aztán vöröses-narancsárgába és a föld irányába végül szürkébe folyik át.
Volt bennem valami furcsa izgatottság és nyugodtság egyszerre utazás előtt, életemben talán először csomagoltam össze a dolgaimat annyira időben, hogy fél órával az indulás előtt csendben ültem a konyhában és néztem, ahogy a Papi ferdén felrak egy képet a falra. Nagyon időszerü ez az utazás most. Az elmúlt másfél év feszültsége, kellemetlenségei, csalódásai azt hiszem teljesen kitöltötték most a limitet. A lakásépités-felújitás rettenetes energiát és idegeket felörlő folyamatától a Kurillával és a Közös Képviselettel való vitatkozáson át 1 szezon kőkemény végigkerékpározásáig és sikertelen partnerkapcsolat-kialakitási probálkozásokig minden volt ebben az időszakban, amit eltöltöttem legutóbbi hazatérésem óta.
A hab sem maradhatott le a tortáról, mert azért tegnap, az utazás előtti utolsó estémen, életemben először 31,5 évesen megkaptam azt a bizonyos "maradjunk csak barátok" szöveget egy olyan csajtól, akiben ráadásul láttam perspektivát és kb. 2 hónapja ismerkedem vele.. Oltári kellemetlen volt, ráadásul ezt a történetet kb. 2 hete én már lezártam, éreztem, hogy nem megy a dolog és nem kell tovább erőltetni, de sajnos egy pletyka hatására újra próbálkoztam, aminek ez lett a vége, másodszor is bekerültem a hintába, majd még egyet löktek rajta.
Azt hiszem érzelmi mélypontról nyugodtan beszélhetünk és ez kisebb hullámzásokkal nagyjából december óta tart.
ÜDÜLNI kell most mennem :-) Bizom benne, hogy helyre fog rázni ez a kiruccanás, találkozás rég nem látott cimborákkal, mint pl. Aranyapám, kikerülni végre abból a burokból, ami Budapesten bezár, részt venni egy kicsit az ÉLETben, megbecsülést szerezni közös edzéseken, amit itthon akkor sem kap meg az ember, ha erősebb, mint a többiek, mert túl irigyek és gőgösek az embert megdicsérni vagy egyáltalán bármilyen minimális pozitiv gesztust produkálni.
Éppen Düsseldorf felett járunk, a Kraftwerk város, előttünk pedig látom egész Hollandiát, laposföldet, sőt, a La Manche csatornát és megette Angliát is. Londonban eddig egyszer voltam fél napot, mégpedig 2002-ben, amikor az az ominózus eset történt, hogy addig röhögtünk a Márkkal az egymás mellett tükörképben ülő kép pakisztáni bizniszmenen, mig elfelejtettünk becsekkolni a Los Angelesi járatra...és csak másnap mehettünk tovább. Csak a belvárosból láttam valamit, Jezabeus fiam remélhetőleg mutat majd érdekes dolgokat, hogy a kaland jól kezdődjön. Ezúttal kamerával utazom, nálam a HDR-HC1 és Amerikában veszek egy SLR fényképezőgépet is és belevetem magam a fotómüvészetbe is egyúttal, amiről tudjuk, hogy van hozzá tehetségem :-)
Kisebb fajta "ACME New life Kit" vár rám Dana Pointon: ha minden igaz, ott lesz az új paripám, ami egy Felt FC, Sram Force szettel és Reynolds Solitude kerekekkel, valamint van egy Lew Palermo első kerekem, továbbá egy új Look Keo pedál és egy Time UL Team cipő, ami ugyan piros-fehér és nem kék-fehér, de per pillanat ez volt az álomcipőm és igen jó dealben vettem.
Ha megérkeztem, bevásárlok a szükséges nutriensekből, és nekiállok a kemény edzésmunkának. Ezen a héten a sok teendő miatt kb. 5 órát sem edzettem, előző héten 15,5 óra, azelőtt 16,5. Most 17 órát össze kellene hozni,hétfő minden bizonnyal kiesik.
Hollandia felett járunk és egy érdekes jelenséget látok: nagyobb területü, gyárépületszerü ingatlanok teteje világit, úgy néz ki innen fentről, mintha nagy grillsütő rácsok lennének...Ebben a pillanatban pedig berepültünk a tenger fölé, úgyhogy zárul miki mókatára és elrakom a laptopot, mert ha beesik a vizbe akkor tönkremegyen.

folyt.köv

Adept interview @Musicforever transcript

Egy régi arc, még a Strictly! korszarkból, nevezetesen Ipi-Six, készitette velem az alábbi interjút. Mellesleg ő követte el a Filmmúzeumon a "Privátfilmek vágatlanul" remek darabjait, mivel hogy ő egy VJ.

rta: Juhancsik István

2007. November 23.

A m?vésznév mögött Werderits Ádám Pepe rejt?zik, aki els? hallásra letaglózott. Megtudtam, hogy 8 tonnáig híddarun vagy villanytartgin teljesít szolgálatot egyébként min?sített jebózó. A türkmén-szakért? fiatalember szívesen foglalkozik halszem-biológiával és ha ideje engedi Ahalteke türkmén telivérekkel is. Hobbija a nehézipar és a méhészet, CSAK utána: kerékpározás, komputer el?tt ülés, elektronikus zene, sok idegen nyelv beszélése, napozás, filmnézés, m?vel?dés, izomfejlesztés, ismeretlenek megfigyelése. Hogyan kapcsolódik a halszem – biológia az elektronikus zenéhez? Őszintén szólva a halszem-biológia, mint alfaj, sehogy. A "halszembiológus" kifejezést Édesapámtól tanultam, aki ezt sótlan, humorérzékkel nem megáldott, begyökösödött emberekre használja - érdekes módon az általános iskolai osztályf?nökömre, Ági nénire, aki biológia tanár volt, pontosan ráillett a kifejezés. A biológiának viszont van köze az elektronikus zenéhez: én bizonyos dalokról véráramra, sejtekre, meg mitochondriára asszociálok.. A nehézipar mennyire van hatással a szerzeményeidre? Nem is gondolod, mennyire helyénvaló a kérdés! Mindenképpen hatással van rájuk, szerintem az ipari hangzás az elektronikus zene kvintesszenciája, a nevében is benne van, hogy "gépzene". Els?sorban természetesen a techno és a minimál m?fajokban dominál, de az ambientt?l a DnB-ig minden stílusban ott vannak az indusztriális hangok. Nagyon érdekes dolog, hogy akik "érzik" az elektronikus zenét, azokat furcsa örömmel tud eltölteni a sok más ember számára "embertelen" gépi hangzás, a zajok, kitartott, hosszú, mozdulatlan ?r-atmoszférák, stb, ami ezeknek a zenéknek szerves része. Egy régi mesterm?vet tudok példaként említeni, a Kraftwerk - Metall auf metall c. számát, ahol a vasak és sínek csattogása jó néhány m?vészt elindított az indusztriális hangzás útján. A iparral kapcsolatban még egy rövid történetet nem hagynék ki: kevesen tudják, de Basic (Viski Tomi) barátommal sok évvel ezel?tt indultunk a Richie Hawtin féle legendás Plus8 kiadó egyik remix versenyén, ahol az ? verziója díjazott lett és ennek a számnak azt a címet adtuk, hogy "IPAR" - így, magyarul. A türkmén telivérekkel eltöltött idő számodra a szabadságot jelenti vagy inkább inspirálólag hat? Az az igazság, hogy amióta a Szapurmurat Türkembasi elhunyt, már nem izgat annyira a türkmén kultúra. A Ruhnama bölcsességeit sem lapozgatom már naponta. A telivérek persze szépek és inspirálóak, a lovak és az atléták pedig hasonlítanak. A szüleidet igazi hősnek tartod. Mesélnél róluk? A legfontosabb dolgokat nekik köszönhetem: az ízlésemet, a sajátos látásmódomat, a kreativitásomat, a széles érdekl?dési körömet. Édesanyámtól örököltem az érzékenységet, a kitartást és a keménységet, az élet fontos értékeinek ismeretét, tiszteletét, meg egy adag kreativitást. Édesapám a beat korszakban volt fiatal és zenész, érdekes, hogy ma is csak él? zenét hajlandó hallgatni, egy lemezt fel nem tesz soha. Neki köszönhetem az ízlésemet és a "szememet", ami nélkül nem lennék képes sem audio, se vizuális produktumokat létrehozni. Örököltem t?le még egy adag kreativitást és a képességet, hogy lássak, meg halljak olyan dolgokat, amit mások észre sem vesznek, illetve az emberi karakterek, jelenségek megfigyelését és kiértékelését. Nálunk a '80-as évek közepén Grandmaster Flash szólt vinylr?l és nem a "Kislány a zongoránál" - abban biztos vagyok, hogy ez számít. Emberi karakterek, jelenségek megfigyelése és kiértékelése. Ez segít eligazodni a mindennapokban vagy inkább egy összeesküvés-elméletet lássunk mögötte? Segít eligazodni, mert ennek az eredménye egy jobb emberismeret - nagyon jól jöhet pl. akkor, amikor az ember egy másik országba, más környezetbe, ismeretlen és eltér? kultúrájú emberek közé kerül. A szomorú azonban az, hogy a legtöbb emberismertre Magyarországon van szükség, mert itt az embert lépten nyomon le akarják húzni, át akarják verni. Mi késztetett arra, hogy szerencsét próbálj a nagyvilágban? Semmi nem késztetett. Valahogy igen fiatalon úgy éreztem, hogy én előbb érek el valamit majd külföldön, mint itthon. Ez végül be is igazolódott. Azt hiszem az első indíttatás az volt, hogy mivel engem leginkább a filmm?vészet érdekel(t) és hazánkban elég kevés a produkció ebben az iparágban, olyan helyre akartam menni, ahol ehhez a témához közel kerülhetek. Úgy tudom a zenén kívül egyéb m?vészeti formákban is tevékenykedsz, erről esetleg mesélnél? Alapjában véve designer vagyok, illetve szerintem erre nincs még rendes magyar kifejezés, de az én "foglalkozásomat" úgy hívják, hogy "digital artist". Ez pontosan az olyan m?vészt jelenti, akinek a komputer az ecset és a fest?vászon. Els?sorban weboldalakat csinálok, ami egy olyan multimédia tevékenység, ahol a grafikai tervezést?l az animáción át a zeneszerzésre is szükség van, ezeket pedig mind meg tudom oldani egymagam. Aki esetleg kíváncsi egy igazi "adeptes" weboldalra, az látogasson el a www.magistral.hu címre, ahol bonuszként egy rám nem túl jellemz?, de szerintem kellemes teljes hosszúságú lounge-os jazz-es aláfestő zenét is hallhat! (nem beszélve a szép modellr?l, akit közben nézhet) Maximalista lévén soha nem vagy magaddal elégedett? Elég ritkán és rövid ideig. Azt hiszem ezt is örököltem. Remélem azért lesz majd olyan az életemben, amivel elégedett lehetek, és sikerélményt okoz, mert ahhoz boldogságérzet is társul és arról tudjuk, hogy jó. Los Angeles-en kívül még merre sodort az élet? 19 évesen kezdtem hosszabb id?kre elutazni. Akkor indult a "spanyol időszak". Kb. 1,5 évet töltöttem el ott, szakaszokban. Utána következett a "francia időszak", illetve nem sokkal utána és közben Amerika, egy darabig Magyarország, Franciaország és Kalifornia között szálingóztam. Sok barátot szereztél? Az igazi barátokat, akikkel mai napig tartom a kapcsolatot, egy kezemen meg tudom számolni. Spanyolországban iszonyatosan sok emberrel ismerkedtem meg, mert az egy bulizós, nyaralós közeg volt és a mediterrán emberek amúgy is közvetlenebbek. Amerikában nagyon nehéz szocializálódni, mindenki elvan a saját kis burkában. Nekem ismeretségekre a kerékpározáson keresztül sikerült inkább szert tennem, ugyanis az egy olyan tevékenység, hogy ha a világ bármelyik országában tekersz az úton és meglátsz egy 3,8 vagy 50 f?s csoportot hajtani és beállsz közéjük, senki nem fogja azt mondani, hogy "hé, te ki vagy és mit keresel itt?" - s?t, ha esetleg sikerül ?ket lekapnod egy emelked?n, akkor garantált, hogy utána odajönnek kérdez?sködni :-) Kaptál tőlük útravalót? Azt inkább csak barátnőktől.. Valóban? Erről azért mesélhetnél bővebben! A spanyol hölgyek tényleg olyan tüzesek? Ha az általam tapasztalt tüzes-nem tüzes arányt kivetítjük az egész latin hölgytársadalomra, akkor igen, azok. 2002-ben nagy kedvencem volt az egyik Adept szerzemény az ’’Ironhorse riding’’ . Hány zenéd született azóta ? Teljes hosszúságú, kész zeném azt hiszem kb. 5 darab összesen, illetve készült jó néhány website loop vagy rövidebb zene és sfx. Sajnos nagyon nehezen fejezek be olyan zenéket is, amikr?l tudom hogy jók és a lényeg kész van bel?lük, csak az elejét meg a végét kell hozzárakni, mert ha elkezd szikrázni az agyam, azonnal elkezdek inkább egy újat - ezért van vagy 50 darab kezdemény... Lehet, hogy ez még jól fog jönni, mert per pillanat konkrét tervem van 5 darab befejezésre rövides határid?n belül, talán még az idén... Kicsoda Adept valójában? Egy komplex figura, akit talán túl sok minden érdekel és próbál paralel építgetni minimum 3 féle karriert, csak közben szalad vele az id?. Lehet, hogy csak egy kontár, aki mindenbe belekóstol, aztán félreteszi érlel?dni évekig, közben kívülállóként figyeli a világot, majd újra el?veszi a valaha megkezdett munkát és megpróbál az összegy?lt tudásanyagból egyszer majd igazán maradandót alkotni.

Adept DJ mix a Proton rádió müsorán!

Ha már elkészitettem ezt a DJ mixet, elküldtem a Proton rádiónak, egyenesen Jay Epoch, az alapitó kezébe került, akinek a "Particles" show keretében leadott mixei nagyban formálták az izlésemet, ebből eredően tetszett neki az összeállitás és bekerült a Particles show müsorába december 7-én.

http://www.protonradio.com/show.php?action=past&showid=34&showdateid=7946

'kotmányunk ünnepére - megint itten val gusztus huszadika

Nahát, hihetetlen, de 1 év eltelt, pedig alig került bejegyzés a blogba azóta, hogy tavaly 20-án együtt verte az Isten a prolit és a polgárt és halálos áldozatokat is követelt a legkedveltebb népünnepély közben kitörő brutális vihar, amire a tetves gusániék nem készültek persze fel, de azért a Gyanús Kft. elpukkangatta a sokmilliós rakétákat, amik helyett akár villanykörték is villoghattak volna a Gellérthegyen, mert 2 perc után csak annyi látszott.

Idén délután 3 körül letévedtem a rakpartra, elsősorban anyaggyűjtés céljából. A Red Bull Air Race állítólag 2-kor kezdődött, a valóságban még 3kor is csönd volt, viszont kirohadt párás meleg, az az undorító fajta, amikor a nap ugyan nem látszik, de a saját vajsavadban fürdesz.

Megint rá kellett jönnöm, hogy nagyon nehéz menet közben lefotózni embereket abban a bizonyos pózban, ahogy akkor szeretted volna. Egyrészt fos a technika, mert egy ilyen kompakt digitális gép eleve lassan bootol be, meg lassan is exponál. Másik pedig, hogy nem sokan tűrik, ha láthatóan pofánfotózod őket, ezért sajnos a mai napon a következő figurákat már csak a fejemben tárolom (mikor csinálnak már olyan kamerát, amit a látóidegekkel szinkronizálva működik és pislogásra exponál??): hason feltekert atlétás borostás szokásos laza terpeszben álló piacifarmeres aljas arccal távolba révülő, függönyszéthúzás szerűen kinyitott nejloninges kikukucskáló pocakon rohadt nagy undorító köldökkel, nyakonvert derékszögű tarkójú frankensteinoid homlokú vadul ijesztő rajzoltszemöldökös 60 körüli nő, kiöregedett stici-szerű börtöntetkós lepukkant romák félmeztelenül mulatósra bebaszva haverja pedig "vadnyugati" mint az a szinész aki mindig durva mehikóit játszó copfos, számtalan mónika-showból már jól ismert fogmennyiségű ember, akik a foghíjban ügyesen roppantják össze a szotyolát - egyébként is, szotyizni továbbra is kötelező a proletariátus minden tagjának, hisz' nincs is annál jobb szórakozás, mint azt szétköpködni majd koszos körömmel a következőt a zacsiból kivenni és bambulva betömni arcba roppantásra, majd újra kipekni a héjat és ez a ciklus and on and on -, géz-halásznadrágos szétfolyt semmilyen a csajával, sok-sok patkányhajú fiatal, román stílus, volt egy lila hajú asszony a fiával, akinek patkánymelír volt a hajában, gondolom egy fodrászhoz járnak, mindkettő jól sikerült... iszonyú mennyiségű nem tudom hol készülő nagyon rossz dizájnú t-shirt és egyéb ruhadarab, baromi rossz szövegekkel, újabban az megy hogy amerikai városnevek, mer' ugye kálidzs-dizájn, hát a múltkor egy emberen nem birtam megfejteni, hogy mi az hogy "TALAHASSEE LOS ANGELES"... két város neve minden összefüggés nélkül 1 embléma köré dolgozva. Tényleg csak azt tudom mondani, hogy egy nagy mókiasó volt az egész társaság, szó szerint nemhogy épkézláb embert nem láttam, de még csak olyat se, akire azt mondhatjuk, hogy "konzervatív", nem divatmajom, egyszerű, elegáns... ??? áh. kifejezetten kegyetlen cikin néznek ki sajnos a magyarok. Ami ebben az elkeserítő, hogy egy Red Bull Air Race véleményem szerint egyaránt érdekli a prolit és a polgárt, mert azért látványos.

Nagyon feltűnő jelenség továbbá a rádiótelefonnal történő mozgóképrögzítés, ami rettentő sok jóember kedvenc időtöltése lett mostanában. A rakparton menve a Korzó felől élőzene hangjai szálltak, közelebbérve legyintettünk egyet, ezek csak az arconült tányérfejű szerencsétlen indiánok, akik magnóra pánsípolnak, de ahogy felnéztünk, feltűnt, hogy legalább 10 telefon és videókamera a magasban, ami megörökítí ezt a hatalmas koncertet, ezt a soha visszanemtérő eseményt, aminél józan ember már 10 évvel ezelőtt sem állt meg. Annyit talán érdemes még hozzátenni, hogy hátulról nézve ezek a telefonoperatőrök román-típusú fiatalok voltak, erős színű festő ill. tányérlevesér' szopó gyerekek. Ezek az első számú fogyasztói ennek a cikknek, valamint nagyon sokan abból a rétegből, akiket összefoglaló néven csíráknak nevezünk. A rögzített anyag sorsa kérdéses: amennyiben az illető valamennyivel intellektuálisab alak, akkor gondolom a youtube-on köt ki vagy annak a magyar változatán a vidion vagy mi a szaron. Ha nincs kompútere vagy hiányosak az ismeretei, akkor csak mutogatja elsőkézből a földieinek, hogy ő mit látott. Valószínüleg így tesz az a fiatal siheder is, aki a tűzíjátékot melettem állva végig a mobilja 3x3 centis képernyőjén nézte, feláldozva magát az operatőri munkáért és az első rangú anyag rögzítése érdekében. (nem vagyok benne biztos, de mintha az RTL közvetítette volna, magasabb színtű céleszközökkel a tévében?)

Szép számmal képviseltették magukat a roma nemzetiségű állampolgárok is, mint ahogy minden Szeretet Ünnepén. Nagyrészt kereskedők voltak, pl. VILLOGÓ-t árultak (lásd fotó) 100 Ft-ért. Volt szerencsém látni, ahogy eladta az első darabot azután, hogy megkezdte a műszakot, majd MEGKÖPTE az átvett 200-ast, odaszólt a kövér haverjának, hogy APÁDANYÁDIDEGYŰJJÖN. Számomra még ma is rejtély, miért kellett bárkinek is VILLOGÓt vásárolnia. A többi szakképzett és betanított munkás kettesével pásztázott és agresszív marketinggel, SÖRT TESSÉK, GÓRÉ-t üvöltve árulta hűtőtáskából a sört és az üdítőt, rárontva olyanokra, akinek a kezében ujjanként van 1 már doboz innavaló.

Körmenet elmaradt, megint iszonyatos eső volt, pont akkor.

A tűzijáték valóban szép volt idén: végre nem koncepció nélküli összevissza puffogtatás volt, voltak újfajta rakéták is, már volt karika alakú is, meg a sokáig világítós sok kicsi és a hipertérugrásos kék.

Sziget 2007 part 2: Sínfejű Konor és Arctalan

Miután Aranka alaposan kimasszírozott minket a Müllner Zolival a leányfalusi strandon csoportterápia jelleggel (na azért egymás után) és a már-már tradícionális strandoló-proli program keretében elfogyasztottuk a menüt, ami lángos, gofri meg kóla volt, folytatom a Sziget beszámolót, hiszen a muzsikusokról még nem is írtam.

Mentünk tehát egy nagy kört és láttunk jó néhány remek figurát és akkor hirtelen már 8 óra is lett, amikor már nyomta a kelta keservest a nagyszínpadon a szörnyű beteg kinézetű, fiúcska frizurás, fehér ír művésznő, akitől szinte mindenki csak a Náátting kompresz..nátting kompersz cújúúú című ópuszt ismeri (jómagam még ismerek egy darabot, de az azért jó mert remixben hallottam, asszem Troy volt a címe). Odaálltunk féloldalvást a színpad közelébe, ahol már ugyan szellősen de azért szép számmal összegyűltek. Az más kérdés, hogy szinte mindenki haptákba állt vagy háttal színpadnak beszélgetett, ami nem is csoda, mert a színpadon pár rozzant öreg de biztos fantasztikusan profi és jó muzsikus és ez a csúnya nő mintha csak egymásnak elbazseválgattak volna, a közönségnek csak valami halk és ergya számomra maximum egy elégségessel értékelhető produkció "jött át". Szépen lassan ahogy sötétedett, valahogy megemelkedett a hangerő és végre vmi zeneszerűt is lehetett hallani, ami bár igen ergya volt, azt meg kell hagyni, hogy kiba jól énekel ez a nő, aki egyébként valamiért baromira a Fight Clubban a Meat Loaf által alakított Bob-ra emlékeztett, bár annál persze jóval vékonyabb volt, de már messze nem olyan vékony, mint az MTV-n az életművének a klippjében, fentről-lefele szélesedő alkatát próbálta elrejteni vmi gagyi military zekébe, Koviubi találóan meg is jegyezte, hogy "Vajon meddig válogathatta ezt a fellépőruhát" - végül abban maradtunk, hogy ez valahogy úgy lehetett, mint amikor én lemegyek a postára és a szétdobált már használt tee-k közül kiválasztok egy kevésbé nyirkosat - ő is valószínüleg eredetileg máshova indulhatott, aztán szóltak, hogy "Hélóhéló, koncert val, erre!.." - ezt persze csak azért gondolom, mert persze "nagy művész" és ehhez társul, hogy valószínüleg kattant, de a projektoron a közeli képek alapján azt valószinűsítem, hogy az éneklés még megy, de hétköznapi tevékenységek, illetve "normálisan viselkedés" biztos gondokat okozhat neki. Idült volt, na, díló. Nincs mit ezen túlragozni, ránézésre látni lehet ha vkinek nem tiszta a feje, valahogy olyan volt mint az Andrea a Zsuzska esküvőjén.

Volt rajta egy farmer, amit sokáig próbáltam kigobozni a projektorról, hogy vajon tényleg egy olyan borzasztó Walmart kaliberű ronda Levi's vagy Cheyenne vagy BugleBoy vagy mittudomén, vagy legalább az vmi jobb darab. Aztán a kamera letévedt a lábára. Természetesen ruzsamagdis, puritán, "énígyisjóvagyok", természet gyermeke, olyan-amilyen, minekidecipő, kijövökazténeklek lábbelije volt, azaz MEZTÁLLÁB vót. Na fúj. Akkor megláttam, hogy a farmeren van helyenként pár rojt, úgyhogy elkönyveltem, hogy ez vmi jobb destroyed darab, persze meglehet, hogy házilag lefingott volt. A tshirtjét nem birtam megfejteni, de vmi academy volt ráirva. Szarul nézett ki a nő.

Hirtelen eljutottunk a koncert tetőpontjára, amikor felcsendült a fent említett ópusz. Az olyan volt, mint amilyennek a tévéből meg a rádióból megismertük, számításaim szerint úgy kb. 15 éve. Azért persze akadt pár szánalmas arc, aki nekiállt az öngyújtóját emelgetni és jobbra-balra átszellemülten huzogatni, egyesek pedig ugyanezt RÁDIÓTELEFONJUKKAL követték el! Micsoda ciki arcok. A ciki-kategória topjába beférkőzött még a mellettünk álló párocska, akik az egész kirohadt koncertet végigsmárolták. Oda se fostak, hogy a nő mit vinnyog ott fent, hátulról tólta a gyerek a romantikát (ráadásul a gyerek) és a csaj pedig átvette, így ő is leszarta a koncertet. Mondanom se kell, hogy undorító kis férgek voltak, kese hajú gyerek, savó színű szemű csajával.

A hatalmas dalnak egykettőre vége lett, aztán volt még egy kellemes himnusz-szerű dal, acapella előadásban, végre szépen szólt az ének, majd még egy ritmikusabb darab következett, aztán elkotródtak, a kutya se kiabált, hogy "vissza". Nem is jöttek vissza szerencsére.

Ezután egy undorító és egy csodálatos dolog következett: kijött egy űberciki MC a színpadra aki előadta, hogy itt most ginisz rekord lesz, 16000 ember fog csókolózni. Nagynehezen pár ezer csajnak csak sikerült a balek csávóját odarángatni, hogy ebben résztvegyenek. Én nem hitelesíteném a 16000-et az biztos, mert igen szellős volt az egész nézőtér. Szerencsére ennek a gusztustalan projektnek hamar vége lett és ekkor következett a csodálatos dolog, hogy sokan eltakarodtak a helyszínről, így megkaparíthattuk életem eddigi legtutibb Arctalankoncertmegfigyelő pozícióját. A színpaddal szemben, kicsit a jobb széle felé, kb. Sister Bliss-szel egyvonalban álltunk (akit egyébként nagyon komálok azért, hogy így bűvöli a fiús elektronikát, sőt még komponál is, mégha patkánynak is néz ki).

Leálltuk a kezdésig maradó fél órát, közben besűrűsödött rendesen a nézőtér, semerre nem lehetett volna haladni. Pontos kezdés, előjött a Nővér meg egy gitáros, sötétlila misztikus fény, füst, egy pár húzós pad-be belenyúlt a csajszi, itt már megtippelhető volt, hogy ez a órás-álmatlanosdal lesz.

Így is lett, állat felvezetés után szépen betöltötték a színpadot, a perkás nő (néger), 2 gitáros, töltöttgalamb vokalista csaj (néger), másra nem emlékszem. (Ja asszem dobos is volt)...majd végül, beszaladt középről a Soványnéger és elkezdte mondani a szövegét, ami egyébként majdnem minden számban ugyanolyan, ugyanúgy van tagolva, meg állandóan "I only smoke weed when I need to" és társai, persze, és az orrodba nagykanállal betömködött koxszal mi van?? Na mindegy, azért nagy arc az etióp, végülis csak hihetetlen módon megcsinálta ezt, hogy egy ekkora tömegeket megmozgató mainstreambe beillő produkciót létrehozott, ráadásul olyan számokkal, amit ha vki külön előadna magában, max. egy klubban szólalhatna meg, itt viszont a "fújjj tüc-tüc" emberektől a keményebb, progresszívabb hangzást kedvelőkig mindenki élvezte a műsort. Az egész baromira élőnek hangzott, nem volt hakni-feeling, helyenként beletéptek rendesen a gitárokba és isteni ricsaj alakult ki, amit meglepően nagyon komált a közönség.

Erősen indult a koncert, volt hidegfutkosás már az első tépős padnél és szubnál, majd eljutottunk hamar az Isten egy lemezlovas c. dalhoz, ami szintén remek volt. Türhető körülmények között lehetett ugrabugrálni a nézőtéren. Az összes gondom annyi volt, amikor aljas módon két büdös randa fehér chickenskin angol csaj megállt előttem, mert illedelmesen engedtem őket haladni, pedig gyűlölöm ha valaki mászkál koncert közepén. "Véletlenül" hátbavágtam egyszer zene közben, majd mikor hátranézett, minden gyűlöletemet beleraktam az arckifejezésembe amit kapott. Szerencsére odébbsodródtak.

Volt pár idegesítő szám, amiket nem is ismertem, gondolom az új albumról, túlzás már ez a nagy eklektikussák, kell tökömnek funk meg soul meg minden szar egybegyúrva. Szerencsére minden ilyen lankadtság után visszajött egy kis kittyegés. Mindenki szerepet kapott, volt egy jó instrumental dal gitároskörmözéssel, aztán előjött egy bombázó-pilótadzsekis értelmiségi arc, aki igen jó hangon énekelt, sőt a tunikás bögyös töltöttgalamb vokalista csaj is énekelt, méghozzá igencsak jól - ezt már előre tudtam, mert néha egy-két olyan fillt nyomott hátulról bele a dalokba (egyszerű wáááááááoooh-okat és hasonlókat) hogy csak úgy hasított.

Hamar elszaladt a másfél óra, a végére jutott még egy interaktív We kám vánozás, ahol jópofán ujjal kellett mutogatni a ONEnál, úgy ahogy a néger csinálta. Elmondott pár ciki sablon szöveget, a szokásos univerzális szeretet árad belőlem típusú előadőművész, minket a zene egyesít, nemszámít ki vagy, honnan jöttél, MILYEN A BŐRÖD SZÍNE (naná) de a legégőbb az volt, hogy "YOU ARE BEAUTIFUL, EACH ONE OF YOU" és "YOU ARE AMAZING". Hagyd már abba, mondtam magamban, aztán letakarodtak, jött egy kamuember bizgerálni a mikrofonokat, mintha egyből szerelne le, persze izmos visszatapsolás jött és akkor reméltem, hogy egy kittyegős ópusszal térnek vissza - ez meg is történt, bár előtte beerőltettek vmi számomra nem túl élvezetes dalt. A vége tehát a Salva Mea volt (asszem?). Összefoglalva, megint k jó volt. Ez volt asszem a 4ik Arctalan koncertem. Ja, és hogy miért is Arctalan, mert sokan nem értik miről beszélek (a gyengébb asszociációs képességgel rendelkezők), levezetés: angol lágy nyelvtolós TH leegyszerűsítése egyszerűen SZ-re, FÉSZLESSZ mondása, Hitetlent egyből Arctalanná változtatja (az ARCÁTLAN-t is szoktuk alkalmazni). A "Ricsi, érints meg", (ricsárd száccs fész) legközelebbi rokona.

Az éjszaka hátralevő részében történteket és az "érdekes" produkciókat a következő részben ecsetelem majd, mert most elfáradtam.

folyt. köv

Új blog

Ma nyitottam itt egy új blogtárhelyet, mert az MSN-es elérésével mindig problémák voltak, ha mutattam vkinek. Azt nem tudom, hogy ezt használni fogom-e, mert úgy látom fos a képfeltöltés funckió..

Sziget 2007 - I. Nemzetközi Dágvány és Gumicsizmafesztivál

Eljött az az egy szem nap, amikorra beterveztem egy Szigetrelátogatást idén, hiszen az Arctalan lépett fel és azt pedig látni kell. Egész héten eső-porblémával küszködik a környezet, vasárnap sem volt ez másképp: nyálkás-borús reggelre ébredtem igen korán (8:45), mert tervben volt egy közös edzés ami a Flóriánról indult, végre számomra elfogadható időben (fél 10) és mivel pénteken+szombaton egyaránt kihagytam a mulatozást (mások pedig megáztak, ennek külön örültem és jót röhögtem) majdnem kipihenten el is indultam kerékpározni...az út legalább 500 méterig tartott, amikor is igazi klasszikus balfasz módjára sikerült elesnem a Balassy utcában a 2es villamos sínén, ami vizes nyálkás jégpálya szerű volt és nem volt elég 30 fokban rákanyarodni 4-5 km/hval ahhoz, hogy elkerüljem azt a hatalmas zakót, ami nem sokkal kevesebb sérülést okozott, mint egy 40nel való elcsúszás.

Kiszakadt a szépséges 60as évek nájlon mackófelsőjéhez hasonlatos hosszú ujjú csapatmezem (amelynek az ujja olyan fantáziadúsan lett elkészítve Szlovákiában, mivel csak rövidujjú design volt, tanakodtak, hogy mi legyen, hosszabbítsuk-e meg a csíkot ami végigfut a vállon és a felkaron és folytassuk a fehér színt, vagy töltsük ki a hiányzó részt undorító-kékkel - végül az utóbbinál döntöttek a művész-kollégák) amit először vettem fel életemben, sőt, az alatta lévő rövidujjú mezem is kárt szenvedett.Ezen kívül a szokásos sérülés csípőn, ezúttal baloldalon, 1 kisebb hát-horzsolás és 1 a bokán. Ezek után hazamentem.

Rövidebb emeleti tevékenykedés után (mivel napokon belül VALÓBAN felköltözöm, hiszen elkészült a design-betonfal és a parketta) elmentünk bevásárolni az Ósünbe, ami tele volt szigetlakókkal. Azon nem lepődtem meg, hogy rohadt koszos a lábuk, mert az mindig olyan, viszont láttam, hogy gumicsizmákat vásárol az "igényesebb" fajta. Azonnal vizualizáltam magam előtt a dagonyát, amit majd bent találhatok. A másik dolog, amit megjegyeztem magamnak, hogy bizony, még mindig a szigetlakó embertípus található túlnyomó többségben (kb. 93%) a környéken, így gondolom bent is. Bizonyos igen zorkó arcok egész egyszerűen az Ósán parkolója melletti kedves kis füvön (lakótelepikutyahúgyos és szaros, kiégett, sárga) szálltak meg egy Úpavan sátor segítségével. Érdekelt volna, hogy az ő mulatságuk hogyan zajlik logisztikailag, tehát az onnan való bejárás, sátor otthagyás távozás esetén, stb. 5000 Ft-tal volt olcsóbb az 1 hetes nemottalvós jegy az ottalvósnál, abból azért nem kevés liter kadarka meg boco jön ki. Így viszont a madarasteszkóba kellett bejárniuk fosni (a tisztálkodást szándékosan nem említettem), ha egyáltalán van ott publikus budi.

egy kicsit lefeküdtem szovelni, majd este 5 körül elkezdtem foglalkozni az elindulással. Valamilyen érdekes oknál fogva nekem szinte csak olyan haverjaim vannak, akiknek minden évben el kell magyarázni, hogy igenis jó dolog a Szigetre kimenni és hogy egy olyan koncertet, mint amit a soványnéger ad elő, nem lehet kihagyni. Folyamatosan nyomnom kell a propagandát, idén a Feccel próbálkoztam, hogy jöjjön ki, igaz már tavaly se sikerült kicsalnom. Ekkor MSNen bejelentkezett Koviubi Katesz, hogy betársulna, úgyhogy ő volt a pártnerem a dágványos túrán.

7 előtt kiértünk, 1 perc alatt sikerült jegyet venni a helyszínen, 0 sorbaállással. A jegyüzér iparág jeles személyiségei sorakoztak fel a kordon környékén, nem értem hogy lehet, de mindegyik büdös roma volt. Mivel gyakorló szarevő vagyok, azonnal elezdett érdekelni, hogy vajon mennyivel olcsóbban lehet hozzájutni egy 8000 Ft-os napijegyhez egy ilyen kétes személyiségű és ráadásul etnikai jegyárustól. Nem is kellett párbeszédbe bonyolódnom, mert ahogy elhaladtunk a sarkon egy 3fogú romaboszorka melett (a 3ból 2 fémfog volt), meghallottam az üzleti ajánlatot: "a pénztárná' 8000, én odaadom 7500-ér' ész nem ász sorba".. hát ez k. nagy. Ezek mekkora bizniszmenek. Olyan, mint a csillagszóró Karácsonykor az aluljáróban, ami 40 Ft a Tescoban és 120 a románál. Úgy döntöttünk, megéri az 500 Ft pluszt, hogy 1 perccel később tutira a karunkon legyen a szalag és ne a vasfogú büdös bába legyen gazdagabb és rohanjon el a mézzel, nálunk hagyva a gyanús, valószínüleg előző évi, vagy lejárt, vagy otthon printelt, de mindenképpen 'been tampered with' jegyét.

Már a bejárat előtt láttam egy olyan kaliberű bandát, mint akik az Úpavan sátorral telepedtek MEG a húgyosfüvön az osannál, pontosabb leírással, tetőtöl talpig koszos, raszta vagy simán rohadt koszos hajú, piros szemű szétvert fejű láthatóan az átlag szigetlakónál kevesebb költőpénzzel rendelkező egyedekről van szó, akik közül az egyik odaböfögte nekünk, hogy "Nincs piátok?" :-)

Bejutottunk és egyből mentünk is egy nagy kört. Azonnal elémtárult az, amit én ebben a fesztiválban igazán szeretek, iszonyat mennyiségű hihetetlen, mindenféle arc, ráadásul szerencsére nem csak magyarok, sőt.. Ha nem lenne ez a buli, ilyen embereket én nem is látnék közelről, hiszen nem járunk egy helyre. Itt azonban tátott szájjal lehet figyelni a sokszínű "nézd, ezt én varrtam" (válasz: "látszik") típusú hippiruhás püffedtlábú csajoktól kezdve a saját fosában édesen önmagáról nem sokat tudva alvó jellegtelen öltözékűn keresztül a "nagyon nagy arc vagyok" gyereket, akin 1984-es fóliaszerű ezüst Nike Air suhifelső van keresztbe egy fényes műbőr fehér PanAm táskával, taxisnapszemüveggel a fején. Egészen hihetetlen arcokat lehet látni, de egy biztos, idén nagyon kevés volt a "puccosabb" ember, akik általában mindig csak a Faithlesskor vagy a party arena idején szoktak megjelenni és jól láthatóan eltérő külsejük van a szigetlakóktól. Egy dolgot azonban nem értek: valószínüleg egy pár körrel le vagyok most maradva fajismeretileg, de nem igazán tudtam társítani, hogy ez a sok egységes elnevezéssel élve "alteros" arc - ide sorolok mindenkit, aki láthatóan 2-3 forintból oldja meg az öltözködést - na jó, néha beruház egy polóra amin a kedvenc zenekara neve látható, pl. a számomra semmit nem mondó ALTEREGÓ együttest (nem, nem a Harthouse kiadó neves technoelóadójáról van szó) reklámozó poló, amit alul-felül monokliszerűen sötétre festett bakancsban netzharisnyás darkos csajon láttam - akiknél a személyi higiéné általában max. abban merül ki hogy egy sprével hón alá benyom egy fújást reggel vagy toszás előtt fanszőrre (túró marad persze) - szóval hogy ők, akik szép számban vannak jelen, milyen irányzatok szurkolói. Nem mind metálos, az biztos, mert ahhoz a Hammerworld szinpad kicsi.. Az Emo-sok is panaszkodnak, hogy kevés emo zenekar van a Szigeten, hát én azt se tudom kik azok...leszámitva a Tokio Hotelt. Annyit tudok erről az egész emoról, hogy elbaszott erüket felvágó fiataloknak kitalált műfaj.