Reggel 8:50-kor ébreszt a hircsatorna. Most, hogy a Pomar-család megkerült (mind meghaltak), épp a napi aktuális kodobálásos, kék tintával töltött vizágyúzós tüntetést mutatják Buenos Airesben a Congreso elott, amilyet szelidebb formában mi is láthattunk, mikor ott jártunk. Felhúzom a redonyt, vetek egy pillantást az óceánra, örömmel látom, hogy tüz a nap - kevésbé örülök viszont a konstans rohadék szélnek. Beküldök arcba egy kis reggelit budin, zabpehely, alfajor, dulce de leche, banán és hasonlók formájában és megiszom a mate-mat.
Felöltözöm "kerékpáros jelmezbe", befújom magam faktorral, mert sajnos már fosok a sugaraktól, meg lettem ijesztve. Lemegyek a duplaharmonikás sárkányliften és a Los Troncos nyugalmas utcáin keresztül elgurulok az Almafuerte és az Independencia sarkára a benzinkúthoz, ahol minden reggel 10-kor gyülekezik a csoport. Ma, hétfon, ketten voltak és csak egy laza kört mentek, mert hétvégén versenyeztek - igy én hamar elköszöntem és elindultam Miramar irányába, délre, végig az óceán partján. Rettenetes pofaszél, jó lassan tettem meg az 50 km-t Miramarig, úgyhogy igazán jól esett a 2 db empanada és a kóla, amit elfogyasztottam visszaút elott. Visszafelé repülés, veszett hátszélben, pillanatok alatt hazaértem, megvolt a mai 110 kili, végig az Atlanti-óceán partján, nyugalomban, napsütésben, de rohadt nagy szélben. Egyéb napokon nem kell egyedül szenvednem, általában 6-10 fo vesz részt a közös edzéseken és a nem túl izgalmas 266 úton teszünk meg 1 vagy 2 kört. A múlt héten megjelent az edzéseken Juan Curuchet, aki tavaly fejezte be igen eredményes pályafutását 43 évesen, 28 év versenyzés után, miután már nem volt mit megnyernie. A hab a tortán a pekingi aranyérem volt madisonban, Walter Perezzel - ez Argentina két db. aranya közül az egyik volt, ennek eredményeképpen az ember nemzeti hos, itt mindenki ismeri. Elmesélte, hogy hazaérkezésükkor 300.000 ember várta Mar del Plata utcáin. Láttam olyan Rapido Argentino buszokat, amikre ok voltak felfestve, "Bienvenidos campeones" felirattal. Szegény Bodrogit nálunk ki a tököm hivta meg akár egy talkshow-ba is, amikor ezüstöt nyert a világbajnokságon? Pár perces ismeretség után felvetette, hogy menjek januárban a Juaniékkal (a fia, akitol a kereket kaptam) San Juan-ba, mert ott van tisztességes kerékpáros élet és komoly versenyek - jelenleg nagyon úgy néz ki, hogy igy is fogok tenni. Ma olvastam, hogy minden bizonnyal Juan volt az utolsó ember, aki madison-ban aranyérmet nyert, ugyanis le fogják venni ezt a számot az olimpiáról. Az ember hatalmas karriert futott be, fél életét Európában töltötte, olasz bázissal, Mosertol Cipollini-ig, mindenkivel ment, többek közt az Amore Vita-ban. Pályaversenyzo létére évi 30.000 kili volt a programja, ennek eredménye az a hatalmas motor, amivel még mindig rendelkezik, ugyanis 44 évesen, már nem aktiv versenyzoként is kimegy a világból csukott szájjal, rezzenéstelen arccal, miközben én eléggé szenvedtem a szembeszélben a párjaként, amikor jó 20 perces vezetésünkre került a sor..
A héten elokerültek a karácsonyfák, van nálunk is lent a portán egy szép agyonpakolt darab. Ebben nincs újdonság, láttam már napsütésben Karácsonyt, nem is egyszer, azonban itt hivatalosan is nyár van (illetve még csak tavasz).
Szombaton délután a skippeltem a csicsikálást és lementem a strandra. Remek ido volt és 6-kor is melegen sütött a nap. Kezd egyre több ember lenni a parton. Esténként a csodás Güemes és a kevésbé csodás, de számomra mégis érdekes és barátságos centro utcáin sétálgatok. Bevásárlok a Toledo-ban vagy a Disco-ban, megveszem a turrónt, a Matarazzo
spaghettit, aminél finomabb tésztát még nem ettem és mindig tökéletesen al dente, és nagy mennyiségü alfajor-t, ami továbbra is a no.1 argentin termék számomra - ezt reggelizem, ezt eszem, ha nem akarok lemenni és nem akarok semmit elkésziteni. Megveszem a szemem elott sütött empanada-kat a Güemes pizzeriaban a Robert DeNiro-szerü gyereknél, lesétálok 1 blokkot a partig és ott fogyasztom el, melegen. Bemegyek a zöldségeshez, az utcán, nem egy tetves Tescoban, veszek egy kiló ciruela-t meg frutilla-t. Késobb betérek az Il Pebetto-ba a szodásüvegszemüvegü archoz, ahol a Jezabeussal eloször ettünk, aki a super milanesa-t 7 peso-ról 8-ra emelte, viszont már nem olyan lassú az
elkészités, mint annak idején, de azért a tüzogéppel való csomagolást még mindig megmosolygom magamban.
Ma elkészitettem életem első pizzáját, prepizza alapból persze, igazán finom lett! (lásd fotó.)
Nyugodtan, gondtalanul fütyörészve sétálgatok, ha kedvem tartja, veszek 5 dulce de leche-vel töltött churro-t 5 pesoért. Nézelodhetek, ameddig akarok. Nincs hajsza, nincs feszültség, nincs stressz, nincs anyázás, nincs veszekedés, nincs cigánykodás, nincs pofavágás, nincs beszólás, rosszindulat. Kösz, remekül érzem itt magam!
Felöltözöm "kerékpáros jelmezbe", befújom magam faktorral, mert sajnos már fosok a sugaraktól, meg lettem ijesztve. Lemegyek a duplaharmonikás sárkányliften és a Los Troncos nyugalmas utcáin keresztül elgurulok az Almafuerte és az Independencia sarkára a benzinkúthoz, ahol minden reggel 10-kor gyülekezik a csoport. Ma, hétfon, ketten voltak és csak egy laza kört mentek, mert hétvégén versenyeztek - igy én hamar elköszöntem és elindultam Miramar irányába, délre, végig az óceán partján. Rettenetes pofaszél, jó lassan tettem meg az 50 km-t Miramarig, úgyhogy igazán jól esett a 2 db empanada és a kóla, amit elfogyasztottam visszaút elott. Visszafelé repülés, veszett hátszélben, pillanatok alatt hazaértem, megvolt a mai 110 kili, végig az Atlanti-óceán partján, nyugalomban, napsütésben, de rohadt nagy szélben. Egyéb napokon nem kell egyedül szenvednem, általában 6-10 fo vesz részt a közös edzéseken és a nem túl izgalmas 266 úton teszünk meg 1 vagy 2 kört. A múlt héten megjelent az edzéseken Juan Curuchet, aki tavaly fejezte be igen eredményes pályafutását 43 évesen, 28 év versenyzés után, miután már nem volt mit megnyernie. A hab a tortán a pekingi aranyérem volt madisonban, Walter Perezzel - ez Argentina két db. aranya közül az egyik volt, ennek eredményeképpen az ember nemzeti hos, itt mindenki ismeri. Elmesélte, hogy hazaérkezésükkor 300.000 ember várta Mar del Plata utcáin. Láttam olyan Rapido Argentino buszokat, amikre ok voltak felfestve, "Bienvenidos campeones" felirattal. Szegény Bodrogit nálunk ki a tököm hivta meg akár egy talkshow-ba is, amikor ezüstöt nyert a világbajnokságon? Pár perces ismeretség után felvetette, hogy menjek januárban a Juaniékkal (a fia, akitol a kereket kaptam) San Juan-ba, mert ott van tisztességes kerékpáros élet és komoly versenyek - jelenleg nagyon úgy néz ki, hogy igy is fogok tenni. Ma olvastam, hogy minden bizonnyal Juan volt az utolsó ember, aki madison-ban aranyérmet nyert, ugyanis le fogják venni ezt a számot az olimpiáról. Az ember hatalmas karriert futott be, fél életét Európában töltötte, olasz bázissal, Mosertol Cipollini-ig, mindenkivel ment, többek közt az Amore Vita-ban. Pályaversenyzo létére évi 30.000 kili volt a programja, ennek eredménye az a hatalmas motor, amivel még mindig rendelkezik, ugyanis 44 évesen, már nem aktiv versenyzoként is kimegy a világból csukott szájjal, rezzenéstelen arccal, miközben én eléggé szenvedtem a szembeszélben a párjaként, amikor jó 20 perces vezetésünkre került a sor..
A héten elokerültek a karácsonyfák, van nálunk is lent a portán egy szép agyonpakolt darab. Ebben nincs újdonság, láttam már napsütésben Karácsonyt, nem is egyszer, azonban itt hivatalosan is nyár van (illetve még csak tavasz).
Szombaton délután a skippeltem a csicsikálást és lementem a strandra. Remek ido volt és 6-kor is melegen sütött a nap. Kezd egyre több ember lenni a parton. Esténként a csodás Güemes és a kevésbé csodás, de számomra mégis érdekes és barátságos centro utcáin sétálgatok. Bevásárlok a Toledo-ban vagy a Disco-ban, megveszem a turrónt, a Matarazzo
spaghettit, aminél finomabb tésztát még nem ettem és mindig tökéletesen al dente, és nagy mennyiségü alfajor-t, ami továbbra is a no.1 argentin termék számomra - ezt reggelizem, ezt eszem, ha nem akarok lemenni és nem akarok semmit elkésziteni. Megveszem a szemem elott sütött empanada-kat a Güemes pizzeriaban a Robert DeNiro-szerü gyereknél, lesétálok 1 blokkot a partig és ott fogyasztom el, melegen. Bemegyek a zöldségeshez, az utcán, nem egy tetves Tescoban, veszek egy kiló ciruela-t meg frutilla-t. Késobb betérek az Il Pebetto-ba a szodásüvegszemüvegü archoz, ahol a Jezabeussal eloször ettünk, aki a super milanesa-t 7 peso-ról 8-ra emelte, viszont már nem olyan lassú az
elkészités, mint annak idején, de azért a tüzogéppel való csomagolást még mindig megmosolygom magamban.
Ma elkészitettem életem első pizzáját, prepizza alapból persze, igazán finom lett! (lásd fotó.)
Nyugodtan, gondtalanul fütyörészve sétálgatok, ha kedvem tartja, veszek 5 dulce de leche-vel töltött churro-t 5 pesoért. Nézelodhetek, ameddig akarok. Nincs hajsza, nincs feszültség, nincs stressz, nincs anyázás, nincs veszekedés, nincs cigánykodás, nincs pofavágás, nincs beszólás, rosszindulat. Kösz, remekül érzem itt magam!
 |
| Származási hely: mardelplata |
 |
| Származási hely: mardelplata |
 |
| Származási hely: mardelplata |
 |
| Származási hely: mardelplata |
NA MO-ST MI VAN VELE-D
VálaszTörlésÉn meg elestem a havas lépcsőn