Szipusok világa

A "szipuzás" mindig is enyhén vicces kifejezés volt számomra, azonban az alábbi videot eléggé elszomoritó volt végignézni a szipus roma illetőségü fiatalember mindennapjairól:

Makula

Az utóbbi időben a sportra való koncentrálás miatt egy kicsit talán túl száraz témák kerültek a blogra, úgyhogy ezúttal egy könnyedebb következzen.
"Lutein - supports visual function and protects the macula.." - olvastam a minap egy táplálékkiegészitő dobozán.
A magyar nyelvben található fantasztikus, sokféle kifejezés és azok ragozása, kombinálása egész életemben faszcinált, jómagam és barátaim igen sok időt töltöttünk már el belső használatú, a szokásostól eltérő módon ragozott, sokszor mások számára értelmetlen szavak létrehozásával - számomra az ékes magyar nyelv cifrázása azonban vitális kérdés, többek között ezért sem lehet végtelen komoly kapcsolatom idegen ajkú hölggyel, mert ezeket nem értené, megosztásuk nélkül pedig nem élet az élet. A "makulátlan" kifejezésből izoláltuk laboratóriumi körülmények között a "makulát", mint szótőt, feltételezve, hogy aki nem makulátlan, azon található némi makula. Húsvéthoz közeledvén az alábbi példamese szolgáljon illusztrációként: Tibó és Kese, a két jóbarát, közösen járták a falu fehérnépének házait, hogy a locsolkodással némi anyagi és tárgyi haszonra tegyenek szert. Miután Ocserászék lányait, Marit és Ilonkát alaposan nyakonöntötték 2 vajling hideg vizzel, amit az itatóból mertek ki. Megkapták a megérdemelt jutalmat a lánykáktól, majd vidáman indultak tovább Gömzéékhez a következő locsolásra. Tibó menetközben meghámozta az egyik lila tojást és hirtelen beleharapott, a tojás egy része sajnálatos módon cigányútra ment (gypsy road), majd a nyelőcsőből egy kisebb darab tojássárga nyálkagombolyaggal burokként körülfonva felköhögődött és a baleset következtében ráugrott Tibó elegáns ügynöklila kétsoros kartonöltönyére, amit csak ballagáskor és locsolkodáskor viselt eddig. A látványtól elszörnyülködve Kese tágra nyilt savó-szinü szemekkel csak annyit mondott jóbarátjának: "Hö! Cimbora, egy makula került a zekédre" Tibó egy pillanatra megijedt a csúnya látványtól, de látott ő már rondábbat is, úgyhogy nem sokat hezitált, rápekett a tenyerére, ledörzsölte a foltot és makulátlan külsővel ballaghattak tovább Gömzéékhez....

Domestic US crit racing (SoCal) analysis, power profiling AKA "Huge musclebound riders vs. smaller ones in crits"

I have posted my personal observations along with some power meter data analysis based on my latest racing experiences on the well respected "Wattage" forum, so here's the transcript:

I thought I might post it in a different thread, but I think it fits in here, so here's my 2 cents, some observations from my "euro" point of view:
Preface: I am somewhat "good" rider at national level, 66 kg 179 cm, at about 5 W/kg FTP right now - just to clarify that I am a "euro size" rider.
I am out here in Southern California for a good 5 weeks of training/ racing, with only 2 more weeks left. I have done almost all of the local races I could get in to, in the past 8 days alone 4 races. Due to my foreign license and the chaos among USCF race commisaires, I had the privilege to race all categories, from 1 to 4.
The first thing that came up on this topic, larger riders vs. small riders on flats and crits, I think is indeed something we can analyze on and on. On one particular training ride with my team this year, we were doing race simulation efforts, rotations on flats with a huge tailwind. All the others were bigger riders and even though I was definitely a lot fitter than them, they could keep up with me at all on climbs, in this situation, I was struggling. I felt like I am the
weak link and the season is coming, at eurotour races, etc., some 50-60 km/h intervals in crosswinds for a couple of minutes is not uncommon and you have to stay on the wheel in front of you, so I said, argh, I have gained a somewhat nice treshold power and still, I have problems here..
Now back to the observations regarding domestic US (SoCal) racing with some supporting data:
With my 1200 watts sprint, I have no any chance in a field sprint even in cat4... I have realized it quite fast, so I started racing aggressively, always in a break, from one break to another, chasing, etc... This resulted in quite high average wattages: first race, local crit, quite amateur cat4 field, sitting in the field, bad tactics, 255 W NP, something like my 3 hour tempo training ride - got 2nd once in a prime, 17th in final..so basically nothing, but it was a horribly
dangerous field, I would better not crash (there was a crash indeed).Another local crit, cat 4 field, similar to the one above but smaller, tuesday nights crit - attacking all the time and in breakaway, 340 W NP for 10 minutes, 300 W NP for an hour, including 2 "neutralizations" when the whole field has to slow down completely.. Quite a mess, but anyway, no any success, no matter what, the field somewhat always catches the breakaway..
Next up is a cat 4 downtown crit, a field of 120 riders, in breakaway 3 times, first one lasted some 6 laps, peak 10 min at 340 W NP, entire race 45 mins 315 W NP. The following day, 2 races back to back, first one is cat 3-4, riders that look somewhat better than the simple cat4 and they do ride better as well - no hesitation, after a couple of laps in breakaway again, lasted 4 laps, got 2nd in a prime only.. peak 10 mins at 330 W NP, complete race 45 mins 298 W NP. 20th in final sprint, peak 1250 W... 2 hours later, 30+ 1/2/3 -s, a field that looked quite good - now this was something, what I needed. Tough riding, nice cornering, windings, yet again there was one crash during winding tactics. I had no idea how fast this is gonna be - well it was fast - starting from 45 km/h going close to 48 near the end, no any tailwind on the course.
It turned out that I felt great - I was on Thurlow Roger's wheel for the most of the time :) - as I saw him provoking breaks all the time... A couple laps later I was in a breakaway and again, then back in peloton, rest up a bit, quite dynamic racing, I enjoyed it a lot - still, it only yielded 268 W NP for an hour, 44.3 km/h average..
Riders looked quite intimidating, huge, muscle bound, biceps popping out of skinsuits...I even had some sort of "minority feeling"... Fortunately it felt good that I could be in the party - but at sprint, no any chance... Considering my usual terrible moves in the final laps, I tried to move up quite good, and I finished around 20th in the field sprint - that equals nothing - but cash was 10 deep :)
Bottom line: there is only one race that has climbs, one day before my trip back home. Hope to score on that one...

8 nap - 4 (+1) verseny

Mozgalmasan telt az elmúlt 8 nap: vasárnaptól-vasárnapig 4 versenyen vettem részt, pontosabban ötön, mert ma két futamban is elindultam.
Múlt vasárnap az LAX circuit race-t vettem célba relativ közelsége miatt, amit a los angelesi LAX reptér közvetlen szomszédságában rendeznek (versenyzés közben lehet nézegetni, ahogy landolnak a jumbo jetek :) - ezen a versenyen tavaly sztárparádé volt, de engem nem engedtek indulni - idén azonban mivel a nagy presztizsü Redlands Classic-kal egyidőben volt, inkább csak az "eselék" jött el. Kicsit álmosan, nem túl jól alvás után, de mégis jó formában érkeztem a versenyre, hál' Istennek a legtöbb rajt du. van, ami nekem nagyon fekszik, van idő rendesen elkészülni, nem kell rohanni reggel. Ezen a versenyen nagyon bátortalanul mozogtam, ennek eredményeképpen semmit nem alkottam, egy hajrán 2-ik lettem, a véghajránál pedig 17. Sajnos a pályát tavalyhoz képest leröviditették és ez az előre eltervezett taktikámat teljesen keresztbeverte - a pálya ugyanis egy fasorral osztott "parkway-en" zajlik, oda-vissza, 2 teljesen lelassitós visszaforditókanyarral, pofaszél-hátszél szituáció. A cél a hátszeles részen van és a probléma ott volt, hogy a visszaforditó után túl közelre került a cél. Taktikám az volt, hogy a végén elszököm, elsőként fordulok és onnan már begurulok hátszélben - azonban az utolsó kör rettenetes volt, mindenki rángatózott, elkezdtek nagyon veszélyesen mozogni emberek, a forditónál majdnem fel is rakott valaki, akkora volt a tülekedés. Akik hamar megindultak, azok közül sokan nem birták a tempót a célig, jómagam annyira hátulról indultam el, hogy a 120 fős mezőnyben kb. 30 ember leelőzésével lettem 17-ik. A sprintbefutó 62.5 km/h volt (nekem), 1160 wattos csúccsal (enyhe hátszél)
A hétfői pihenőnap után kedden ismét Long Beach felé vettem az irányt, az El Dorado kritériumra, amit keddenként tartanak. Elhatároztam, hogy ma folyamatosan támadni fogok. Kiváló 45 perces bemelegités után megkezdődött a verseny, mindenre mozdultam, nem spóroltam egy grammot sem - de egyszerüen valahogy minden egyes elmenést szerelt a mezőny - ez kezd hihetetlen lenni, pláne hogy most érezhetően gyorsabban mentünk, mint 1 hete - 42.5-es átlag, hátszél egy részen sincs, szembe- és oldalszél viszont mindenhol. A folyamatos tempózásomnak köszönhetően 300 wattos NP óraátlagom lett, úgy, hogy ebben 2 "neutralizálás" is benne volt (egy érdekes procedúra, mely szerint egy vijjogó kerékpár lelassitja a mezőnyt, amig a profik elhaladnak (ezen a versenyen amatőrben megyek), továbbá elmenésben volt 340 watt 10 percre. Egy hajrában 2-ik lettem, de az nem ér pontot, a végén rosszul helyezkedtem már megint, tehát sokadik. Az egy héttel ezelőtti verseny hivatalos eredménye közben végre megérkezett - 3-ik lettem, tehát megvan az első érem! (remélem meg is kapom)
Szerdán beütött a csodálatos idő, teljesen bezsongva indultam a monstre edzésemre a kanyonokba, amiről már szól egy post, ezért azt nem részletezem tovább - a lényeg annyi, hogy a formám elkezdett látványosan javulni, emelkedett a küszöböm és ezzel együtt természetesen az összes többi zóna, ezért már képes vagyok olyan wattot menni 4 órán át egyedül, mint ami egy mezőnyben menéshez kell 1 órás kritkón (komolyabb akciók nélkül persze).
Csütörtökön pihi - meglepően jól kipihentem a szerdai edzést és bizonyos fokú szuperkompenzációs-érzéssel vágtam neki a pénteki átmozgató edzésbe a hétvégi versenyek előtt, mely alatt tervbe vettem 2 db 5 perces vo2max intervalt a Newport Coast és a Vista Ridge emelkedőn, a cél watt 380 volt - egészen hihetetlenül éreztem magam és alaposan felülmúltam a tervezettet, sikerült a 400 watt kétszer és nem is mentem maxon!
Ezekután magabiztosan néztem a hétvége elé. elhatároztam, hogy nem fogok sprórolgatni, ami a csövön kifér, odarakom magam, sprinteken egyszerüen kb 1:50 az esélyem az 1200 wattos rosszul helyezkedős manővereimmel, ezért kénytelen vagyok támadni, elmenésbe kerülni.
Szombaton, továbbra is csodálatos időben, remek környezetben, Long Beach belvárosában rendezték a Long Beach GP-t, ami egybeesik egy kisebb bicajfesztivállal, igy igen sok nézőt vonz - őrjöngtek is rendesen a nézők minden egyes sarkon (6 kanyarból állt a pálya) - igy jó versenyezni, ez az egyetlen előnye a kritériumnak.
A verseny mindössze 45 perces volt - nem sokkal a rajt után már elmenésben voltam, 6-7 körön át szépen forogtunk 2 sráccal, aztán elkezdtek fáradni, kicsit szétesett a lánctalp és már a nyakunkon is volt a mezőny. Legnagyobb előnyünk 1 saroknyi volt, de én mégis úgy éreztem, hogy életképes lehet a szökés. A prime-eket (dijazott hajrá) hasraütés-szerüen mondta be a speaker és mivel egy csapat gyerek csengőt rázott, sikerült elbuknom azt az 50 dolláros prime-t, ami még a szökés alatt volt, pont úgy jött ki a forgás hogy nem én voltam elől (és nem is tudtam, hogy hajrá van...tipikus). Nem sokkal később újra szökésben voltam, ezúttal 6-an voltunk, ez talán még életképesebbnek tünt, de mégis hamarabb kihullottak emberek és megint megfogtak minket. Az utolsó körben a szembeszeles részen nyomtam egy full gázt és egyedül támadtam, de sajnos a nem tartott sokáig, a célegyenesre már eleve rossz helyen fordultam rá és igen hamar odaértünk..Tizenvalahanyadik lettem..Kár, nagy kár - nagyon szép volt a pódium..A tempóról pedig annyit, hogy 315 wattos átlagom lett 50 percre (a mezőnyben ülve kb. 230 lett volnam vagy annyi sem, 42-es átlag, a sprint ezúttal nálam 58 km/h volt...mindez egy abszolút amatőr mezőnyben...
Ma reggel Carson city-be, a hires Home Depot center tőszomszédságában található Dominguez Hills negyedben rendezett kritériumra látogattam el. (mégegy nevezetesség a szomszédban található Compton városa, ami a "rossz környék" szinonimája Los Angeles megyében, néger gettó, volt szerencsém áttekerni oda bemelegités alatt, mondhatnám Gyömrői út-Illatos út feeling ütött meg a legjobb esetben..)
Ma még durvább idő lett, ezt már igazán szeretem: napon 30 fok volt.
Mivel ezt a versenyt a California Bicycle Racing szervezte, nem pedig a vaskalapos US Cycling Federation (akik min. az UCI-nak képzelik magukat), a helyi licencem tőlük van és jóban vagyok a szervezőkkel (akiket az El Dorado kritkóról ismerek) 2 futamban is engedtek indulni (10 dollár extra persze), igy a master1 (30+) 3/4 után az 1/2/3-ban is elindultam, ahol az ászok is mennek.
Erőben továbbra sem volt hiány, remekül voltam, teljesen összeszedett, mindenre mentem, pár kör után már elmenésben voltam két sráccal, forogtunk kb. 3 körig, aztán felért a mezőny. Az egész verseny az elmenés-támadás-akció jegyében zajlott, az egyik hajrán már megint csak 2-ik lettem, egyszerüen nem birtam kikerülni az előttem haladót, hiába vezette fel ő a hajrát. (a gyorsulásom és a sprintem katasztrófa - és sajnos a kritériumozáshoz ezek igencsak fontosak..)
A végén kialakult kisebb elmenésbe nem fértem be, igy legalább 2 hajrát ők vittek el - aztán fel akartam ugrani rájuk, jött velem az egész mezőny, igy mezőnyhajrá lett a vége, ahol megint csak 20. lettem.
2 óra lazulás, rehidratálás és egy kis kaja után következett a nagy megmérettetés a profik között. Mikor megláttam, hogy a dél-kaliforniai kritkók egyik koronázatlan királya, Thurlow "Turbo" Rogers is a mezőnyben van, vele együtt az egész Amgen-Giant masters csapat (egytől egyig hatalmas, tiszta izom palik, elbizonytalanitó látvány - nem Európában vagyunk, itt nem megy a pálcikaemberkedés) , már tudtam, hogy nagy menés lesz (tegnap Long Beachen volt szerencsém végignézni, ahogy egyedül ellépett a mezőnytől és fél órán át előttük ment nagyon durván, aztán felugrottak rá ketten, végül haza is értek, azonban egy Rock Racinges versenyző lesprintelte őt)
A pali mellesleg nem akárki: 46 évesen szinte verhetetlen, minden kritériumon több kategóriában elindul, masterként, profiként, 27 év versenyzés van a háta mögött, benne egy 6. hely a Los Angelesi olimpia országúti mezőnyversenyén, illetve büszkén viseli a szivárnyszinü csikokat a mezén, mint egykori master világbajnok. Fogalmam nem volt, hogy mégis hogy fog ez esni, de kis mosollyal a számon azt mondtam magamnak: "Ma Thurlow Rogersre teszem a kereket" és ha elmenést csinál, megyek vele.. Elindultunk, a sebesség már az első körökben is más dimenzió volt, mint az amatőrök között, kőkeményen kanyarodott miindenki, szépen tartották mind az ivet és mivel elég szeles volt a pálya ismét, brutális szélezések voltak - ebből később lett is egy bukás, megint előttem, de sikerült kikerülni, nem voltam annyira közel.
Az első körök 45 körüli tempóban teltek, egyelőre csak ültem a mezőnyben, aztán megláttam Thurlow-t, az emberemet :) és valóban elkezdtem rátenni a kereket! Úgy éreztem, előbb vagy utóbb biztosan megpróbál ellépni. Pár körrel később annyira jó helyen voltam, hogy egyszer csak megnyilt a lehetőség egy elmenésben résztvenni, jól éreztem magam, bele is ugrottam. 1-2 kör után leszereltek minket, utána pihentem egy kicsit, aztán megint előrementem és egyszer csak azt éreztem, hogy ott tudok lenni, ők sem sokkal erősebbek! Mindenre tudtam mozdulni, végig ügyesen bicajoztam, pedig ördögi volt a tempó, az utolsó körben 48-50ekkel mentünk, hátszél sehol nem volt. Magamhoz képest jól helyezkedtem már a célegyenes előtt kanyar előtt, ezért relativ jól végeztem, hivatalos eredményt nem vártam meg, majd úgyis fent lesz a neten, de valahol a 20. hely körül érhettem be - egészen 10-ig volt pénzdij, 1000 dollárról lefelé 50ig!
Kézzel fogható siker egyik versenyen sem született, azonban "relativ siker" mindenképpen, a mai nap után abszolút nem voltam csalódott, van mögöttem egy újabb 1100 TSS-es edzés (aki tud valamit a wattmérős edzésekről, az tudja, hogy mit jelent egy ilyen hét) illetve 11000 kilojoule munka (tehát effektiv komoly munkavégzés történt). Szó nem volt rápihenésről, a cél az volt, hogy egyszerre keményen versenyezzek, edzésképpen, de lehetőség szerint csináljak is valami értékelhetőt - hogy mi a problémám a dél-kaliforniai kritériumversenyzéssel, azt egy komoly versenyanalizis esszében egy következő postban fogom kifejteni. A héten az 1 perces wattomat leszámitva minden intervallumban megdőltek az eddigi értékek, tehát rendesen fejlődök, a küszöbteljesitményem már 5 W/kg környékén van, úgy érzem elérhető idén még a cél (5.2-5.3 W/kg).
A kemény hetet egy strandolással zártam ma délután, még délután 4-kor is megérte lemennem a partra, ahol az óceán hullámainak és egy a parthoz közel játszadozó delfin figyelése közöpette teljes relax módba kapcsoltam.

Az eseményekről profi fotók készültek, amint felkerülnek a webre, postolom őket.

Guess Her Muff

Az összesítés nem áll rendelkezésre. A bejegyzés megtekintéséhez kattints ide.

Superhuman feeling

Többen megkérdezték már tőlem, amikor a kerékpározásról mesélek teljesen átszellemülten, száraz részletekig behatóan, hogy miért is csinálom igazából, túl a versenyzésen, nehezen elérhető eredményeken, a befektetett sok és kőkemény munka "kézzel fogható" értelemben nem térül meg.. Nos, akkor most elmondom. A tegnapi edzés egyike volt azoknak, amikor az ember újra felfedezi, hogy mennyire szuper az, amit csinál, annak ellenére, hogy nap mint nap csinálja, egyáltalán nem unalmas (amennyiben baromira motivált az ember, mint én most), az egész hét előre a fejében van, tudja, melyik nap milyen edzést fog végezni és a kőkemény 3 napos blokk után nagyon jól fog esni a megérdemelt pihenőnap, majd az azt követő újabb blokk.
Csodálatos nap volt a tegnapi, nem csak azért, mert tökéletes idő volt, 25 fok, tiszta kék ég, közepes szél, hanem mert iszonyú erős voltam, beütött az az érzés, ami miatt bármilyen kézzel fogható eredmény nélkül megéri keményen edzeni, csak azért, hogy az ember ezt érezze, a "superhuman feeling"-et - amikor fél banánnal és két kulaccsal haladok 4 óra 10 percen keresztül hegyen-völgyön át, 1250 méter szintkülönbséget ledolgozva, óceánparton és kanyonokban, olyan tempóban, hogy 240 wattos az átlagom, könnyedén ütögetem a 320 wattokat küszöbön a dombokon, és a nemrég még nehéznek tünő 270 watt már steady state tempo. Az edzés végén ugyan majdnem leszédültem a bicajról, de nem azért mert elfáradtam, hanem feléltem a glikogénraktárakat, leesett a vércukrom, ami érthető, 3022 kilojoule munka ill. 118 km után, illetve aki ismeri a teljesitménymérő mértékegységeit, annak inkább annyit mondok, hogy 277 TSS - mindezt úgy, hogy szombat óta nem pihentem, vasárnap és kedden pedig versenyeztem - ebből eredően a TSB-m (training stress balance, pihentségi mutató) az eddigi legnagyobb mélypontra, -40-re süllyedt.
A mai napot teljes pihenéssel töltöttem, és ezalatt lehetőségem nyilt egy kis ars culinaris-ra, ami eddig nagyjából kimaradt az életemből, de nagyon élveztem, hogy most van idő ilyesmire: fokhagymán, vöröshagymán, extra szüz olivaolajon párolt spárgát csináltam, sült paradicsommal, jó kis ranch szósszal leöntve. Miam!!
Kisebb sikerélmény is volt, mert megérkezett a White Industries-től megrendelt Shimano rotor a hátsó kerekemhez, amit tengellyel együtt képes voltam kicserélni! Már csak a tubuluart kell felragasztani és készen áll az álom-kerékszettem: elől Lew Palermo, hátul Reynolds Stratus, mindkettő White Industries LTA aggyal, megközelitőleg ugyanolyan karbon-grafit kompozit felnivel, a szett nagyjából 1200 gramm és gyorsul, mint ATOOOOM.
Holnap egy rövid edzés, vo2max intervalokkal, a Newport Coast-on fel.
Szombaton Long Beach downtown criterium, vasárnap Dominguez Hills crit!

Mától ez az OFFICIAL blog

FIGYELEM: mától a blogspot-os blogomat (ezt az oldalt, amin jársz) frissitem csak, és az MSN live spaces blogról is átrakom folyamatosan a régi bejegyzéseket. Az egy fos, gagyi a kezelése. A blogspot publikus, igy ismeretleneknek is tágithatom a világnézetét :))

Amerikai nutrició (nincs hosszú i-m)

Amerika ez egyetlen hely, ahol valaha sikerült tömeget növelnem. 2006-ban 5 hét alatt kb. 6 kiló izmot pakoltam fel magamra, akkoriban még koca szintü kerékpározás (heti kb. 8 óra) mellett heti 5x edzettem gyúróteremben, 2 órás monstre teremszétszedő stilusban és rettenetes mennyiségüt zabáltam. Ebédidőben burrito-k, hamburgerek, este rendes vacsora, közben délelőtt és délután shake-ek. 74 kiló körül voltam a legnagyobb állapotban, 38-as karral, továbbra is erős vaszkularitással (nem húspacniról és csülökről beszélünk, mint a "nagy csávók" karjai) - ezek az izmaim a mai napig megvannak, csak jóval kisebbek.. Szerettem azt az állapotot, természetesen a csajoknak is jobban tetszik - "kár", hogy állóképességi sportoló vagyok és mint ilyen, kis görcsnek kell lenni, a lehető legkisebb testsúllyal, sőt, a kerékpárosnak konkrétan 0 izomzatra van szüksége felsőtesten, mert csakis egy dolog számit, a testtömeg-teljesitmény arány (W/kg) - legalábbis a hegyeken, ahol kiderül az igazság, ahol nincs bújkálás meg sumákolás, búcsút inthetünk a nagytestü buflákoknak, akik veretik a sikon és itt a kritériumokon és akiket baromi nehezen tolerálok kerékpárosként - takarodnának inkább más sportokba szerencsétlenkedni, most vasárnap is nem igaz, hogy mit rángatózott előttem egy min. 85 kilós melák, csoda, hogy nem esett el.
Közel 3 hete itt vagyok már, és megint felugrott legalább 3 kiló, a mai fotókon egyértelmüen láttam, hogy megint vastagabb a karom, telitettebb az izmok - mindezt úgy, hogy elég durva edzésheteim vannak, 3 edzek egy héten 4-5 órásakat, ahol elugrik kb. 3000 kalória - tehát nem kis mennyiségü tápot viszek be..
Az "athlete's diet" a következő képpen néz ki: (nem röhögni) - előrevetitem, hogy ez már valóban bizonyos fokú diéta, mert igen sok mindenről lemondtam, amiért élek-halok, pl. a fantasztikus 12 dobozos kiszerelésü üditők, amiből csodálatos dolog kibikkantani egyet edzés után a medencénél a napon, megadja a maga kis 35-40 gramm cukrát és a finom szénsavat :) - eddig összesen egy 2 literes kólát fogyasztottam ebben a kategóriában! Doritos chipsből is csak heti 1 zacskó ugrik be, pedig mennyei. Csokijaim nincsenek.
Az alábbi tételeket variálom:
reggeli: 60 darabos kiszerelésü pancake-em még elég egy darabig, toastolva, csoki sziruppal-lekvárral-almaszósszal lágyan meghintve szeretettel, felváltva, vagy egyszerre, ja vagy mézzel. Ugyanez goffrival.
Csipegetek pár szemet a Chips Ahoy! chewy változatából, ami egy igen finom csokidarabos keksz. Egyes napokon finom Mission flour tortillából készitem el a saját quesadilla-mat, megmagyarositva ráütött tükörtojással.
A mellékelt fotón látható remek müzli keverék, mazsolával, cottage cheese-zel (gagyi túró), darabolt eperrel, fahéjas almaszósszal és ha már van ez a jó kis csokiszirup, nyomassuk rá azt is. Hm, de izletes!
Ebéd: a bulk kiszerelésü 2 kilós 4-sajtos lasagna-ra 3 napig tudok rájárni, de persze nem egymás után, mert úgy herót - alternálom tehát saját készitésü remek hamburgeremmel, amiből igen izmos egy adag, de kettőt szoktam benyomatni, az angus beef patty-ket megsütöm a remek kerti BBQ-n, majd hatalmas szezámmagos zsemlébe kerülnek, bele fél liter mustár és ketchup, hagyma, saláta paradicsom.. Minden egyes alkalommal, ha pár nap kihagyás után ebbe beleharapok, a Jim szavai jutnak az eszembe: "Van ennél jobb dolog a világon?"
A legsürübben előfordulő ebéd pedig a hires saját "Kubai spaghettim" - mitől kubai? A puritánságától, mert arra emlékeztet, amikor Kubában a csúfondáros pénzváltós bukta után pár napig kubai pezós helyeken ettünk, ahol gyanús függönyök mögött készült a kb. 50 forintos pizza. Ettől függetlenül mivel a Barilla al dente-re főzését tökéletesen elsajátitottam és az már önmagában nagyon finom, egy kis oliva olaj, oregano, óriás pimiento-s zöld olivabogyók hozzáadásával illetve az iz végett kész Bertolli, Classico, Prego, Barilla, stb szószokkal kisérletezek felváltva - igazában mindegyikben megvan az a gyanús kis kemikál iz és sajnos valódi hús egyikben sincs, pedig régen az Uncle Ben's-nek volt egy kiváló ZÓSZa, amiben valódi hús volt - ezt sajnos sehol sem lelem.
Ezeket a saját készitésü remekmüveket néha kiváltja külsős helyen való burkolás - tegnapelőtt pl. a Wendy's-ben ettem jót, illetve továbbra is szeretem a Taco Bell-t, a burritók remek kerékpáros kaják.
Legutóbbi erősebb közérti bevásárlásomkor 80 dollárt költöttem, azért annyi kaját kaptam, hogy két fordulóban tudtam csak behozni az autóból.. kevesebb, mint 1 hét alatt elfogyott - igaz, a 60 db pancake-ből még van pár darab..
Általában jót röhögnek rajtam, amikor valaki meglátja vagy meghallja, hogy miket eszem, inkább egy fatass diéta, mint sportolóé - ámbátor az állóképességi sportokhoz nagy mennyiségü szénhidrát kell, és biza én azt be is viszem. A junk food és a szarok fogyasztása pedig a táplálékkiegészitőkkel van erősen ellensúlyozva - megérkezésem után másnap első utam a Mother's Market-be vezetett, ami maga a kánaán, európai mércével felfoghatatlan árukinálttal, a létező összes vitamin és táplálékkiegészitő megtalálható és mellesleg egy teljes közért minőségi kajákkal. Sikerült 1,5 órát eltöltenem és 120 dollárt azonnal költeni, jelenleg, mivel még nincs teljesitménymaximalizálás, "csak" a következő dolgokat szedem:
- multivitamin, b-komplex, vas, NAC, SOD, astaxanthin, resveratrol, spirulina, alfalfa (ettől zöldet húgyozok), dextróz a protein shake-be edzés után, inositol hexaphosphate - nahát, ez tényleg lófütty.. Amikor "beindulunk" (azaz 1 hónap múlva kb.) akkor jönnek be az olyan "ergogének" mint a ReVO2lution (cordyceps, rhodiola, resveratrol, echinacea), a beta-alanin, citrulin-malát és még ki tudja, felbukkan-e addig valami figyelemre méltó dolog.
Már értem, hogy miért hatalmasak az amerikaiak. Egy dolog az hogy hormon, szteroidkezelt kajákat küldenek magukba, másik pedig a táplálkozáskultúrából eredő hatalmas kalóriamennyiség. Az átlagember begurul a gyorsétterembe, megvesz egy combo mealt, fél liter cukros üditővel, amit a végén refillez, puff, 1200 junk kalória right away.. Viszont a picsája nem sokat mozog az autó ülése, az irodai szék és a TV fotelje között.
Vajon mitől hizok én, mikor hosszúakat edzem? Több jön be, mint amennyi kimegy. Minden csak arról szól, hogy edzés, evés, pihenés... este pedig lehet blogot irni, netezni és közben folyamatosan a hütő elé járulni...

Az élet borús és napos oldala Kaliforniában

Szombaton megint sikerült orbitális lúzernek érezni magamat, remélem ez volt az utolsó csapás és egy nyerőbb periódus következik.

Elmentem a Food Park ride-ra és szerettem volna egy jót edzeni, kinálgatni őket egy kicsit, versenymentes hétvége lévén. Nagyjából 20 perc után, Irvine-ban a teljesen üres üzleti negyed kellős közepén haladtunk és hirtelen a megszokott útvonaltól eltérően a csoport fele egy utcával előbb elkanyarodott jobbra, én olyan helyen voltam, hogy a másik csoporttal maradtam, gondoltam ugyanoda vezet az út, tök mindegy, ezért nem fordulok meg és megyek utánuk... A kövtkező sarkon ott villog a rendőrmotor, a fakabát pedig áll az út közepén és megállásra inti az egész csoportot. Páran még sunyin elmentek, nem érdekelte őket. Maradtunk kb. 25-en, a rendőr pedig elkezdte magyarázni, hogy akkor ez milyen kihágás volt, amit én nem is igazán értettem, mert fel sem fogtam mi történik, hol volt itt szabálytalankodás, azt hittem esetleg valami küldöttség halad el előttünk és azt meg kell várni.

Amikor a jagelló közölte, hogy 5 embert kivesz a csoportból és felirja őket, akkor gondolván, hogy ez nekem nem igazán kell, illetve mások hogy elslisszoltak és azok után se mentek, szépen elkezdtem a csoport elejéről hátrasomfordálni - ennek eredményeképpen rám lett orditva, hogy "hey you in the green! Come back, you will be the first one", magyarul sikerült az eredetileg 60 fős csoportból egyike lennem annak a maroknyi baleknak, aki ticketet kap kerékpározásért, úgy, hogy ő maga nem is szabálytalankodott. Egyelőre nem igazán tudom, mit kezdjek ezzel az üggyel, főleg hogy a papiron semmi nem olvasható, amit a rendőr irt, azt se látom mi a kihágás megnevezése, a hátoldalon azonban erős fenyegetés olvasható, hogy mi történik, ha nem fizetem be a birságot vagy nem megyek el a biróságra.

Ezek után persze ugrott a csoportos edzés, verethettem egyedül, az elvesztegetett 15 perc miatt természetesen sosem láttam többet a csoportot. Egyetlen pozitivum az esetben, hogy amikor a Newport Coast emelkedőhöz érkeztem, ami mellesleg ennek a ride-nak a végpontja általában a csoport felének, a PCH irányából láttam jönni valakit egy Fly V Australia mezben (pro csapat, részt vettek a Tour of Californián ill. az összes nagyobb helyi versenyen), miután láttam, hogy team bicaja van, feltételeztem, hogy ez nem egy kocabringás, aki bevásárolt ruházatot. Finoman elgurultam mellette felfelé, mondom lássuk, mit bir, akar-e jönni. Sok nem kellett, szóba elegyedtünk, igy cimboráltam össze Ben Kinggel, a tehetséges U23-as ausztrál bringással, akinek Floyd Landis is csak 10 mp-et adott a héten a Redlands hegyi prológján, 10 perc körüli távon. Edzettünk is egy jót, megmutattam neki a környék emelkedőit, ugyanis ő frissen érkezett Dél-Kaliforniába, hogy hamarosan beköltözzön a csapatszállásra San Diegoba, mivel az idei szezont végig USA-beli versenyzéssel fogják tölteni.

Vasárnapra befosott az idő, de megbeszéltük Bennel, hogy elviszem őt a Como street ride-ra, amin mellesleg én is szivesen vettem volna részt, ha nem láttam volna előre, hogy szarrá fogunk ázni.. Igen korán és eléggé fáradtan, reggel 7-kor indultunk és bizony 25 perccel indulás után eleredt a tetves eső lába, bár ekkor még relativ gyengén esett.

8 előtt megérkeztünk a kiindulási pontra Tustin-ban, ahol először csak 2-3 bringást láttunk botorkálni, de végül indulásra összeverődött kb 15-20 hardcore ember. Indulás után 10 perccel alaposabban rákezdett az eső, ekkor már rohadtul nem volt kedvem az egészhez, hideg is volt, csurom vizes láb- és karmelegitő, tocsogó cipő, pofámba a sár az előttem menő kerékéről, csupa olyan, amit utálok a kerékpározásban.

Alapjában véve fárasztó volt minden méter, tekintve hogy nem akartam a pofámba a sarat, szinte végig a szélben mentem. Elkezdődtek a bemelegitő emelkedők, mielőtt beértünk volna a Live Oak canyonba, ami számomra újdonság volt, ugyanis régebben más útvonal volt, nem erre mentünk. Ezen a szakaszon már páran búcsúztak a csoporttól, mert egyesek nagyon bevoltak indulva, különösképp egy Sho-Air-es hegyi alkatú csávó, aki végig húzta mindegyik emelkedőn. Mire beértünk a canyonba, már nem voltunk sokkal többen 10-nél, itt aztán egy egészen európai méretü, erre felé ritkán látható, erdő-szerü kétsávos úton megint elkezdte húzni a kisgyerek, aki mögött másodikként haladtam egy ideig, már éreztem, hogy kezd nehéz lenni, azt hittem el is szakadtunk a többiektől, erre hátranézek, ott van mindenki.. Egyszer csak hirtelen elfáradtam, kiálltam a sorból és szépen elment az a kb. 8 fő, aki még ottmaradt.

Nagyjából 300 méter volt hátra ebből az emelkedőből, utána egy elágazás következett, ahol én balra mentem, de mint kiderült a többiek jobbra, elkezdtem ezerrel üldözni lejtmenetben azokat, akik nem is voltak előttem.. Mivel ez az útvonal teljsen ismeretlen volt számomra, egy idő után kilyukadtam valahol, fogalmam nem volt hogy hol, asszem Trabuco Hillsben jártam éppen, rázott már a hideg az átázott cuccban, ezért nyomnom kellett neki, úgyhogy erős tempót mentem, aztán megkérdeztem egy járókelőt, hogy mégis merre.. Ő egyből azzal inditott, hogy hú, én aztán jól eljöttem és hogy az igen messze van, ahova én akarok eljutni. Kb. 1 óra rettenetes kepesztés után (ami alatt egyszer rohadtul vert az eső, befújt a szél és rázott a hideg, szó szerint orditottam, hogy ez már nem kell nekem, viszont muszály volt valahogy hazajutni, ha beültem volna valahova megmelegedni, akkor csak rosszabb lett volna a vizes cuccokban) végre láttam ismerős utcaneveket, itt leirtam pár vargabetüt, ugyanis mindkét irányba hegyek voltak, és nem birtam eldönteni, melyik van a tengerpart felé.

Nagyjából a negyedik órát tapostam, amikor a PCH-en a Jamboree rd. környékére érkeztem, és valahogy volt egy olyan érzésem, hogy találkozni fogok a Bennel, aki arrafelé fog hazajönni, mert előtte megbeszéltük, hogy utána megyünk enni-inni egy ismerőséhez a Starbucksba, ezzel próbálta tartani bennem a lelket, amikor már nyavajogtam, hogy gyülölöm az esőt.

Közelitvén a Jamboree roadhoz, megláttam egy bringás figurát kb. 300 méterre tőlem, aki ráfordult a PCH-re, szinte biztos voltam benne, hogy a Ben az. Természetesen itt bekaptam egy pirosat, ráadásul pofaszél volt, minden erőmet összeszedve kb. 20 perces kepesztés után Costa Mesan a Superior aljában végre utolértem.. Innentől már pihi volt, de még egy órát ráraktunk, mivel igen nagy kerülővel jutottunk el a costa mesai Starbucksba a Harbor blvd. és a Wilson st sarkán, ahol viszont csodálatos volt meginni egy hatalmas forró csokit sok tejszinhabbal, illetve burkolni egy jó nagy muffint és valami almáslepény-féleséget. Ez a tartalmas, 5 órás edzés, amiből 3 órán keresztül vert az eső, legalább napsütéssel és jól eső zabálással végződött és messze a leghosszabb edzésem volt az elmúlt kb. 8 hónapban.

Megnyugtató volt, hogy legalább a profi is elfáradt :)

Másnap alaposan kipihentem a nehéz hétvégét, mely alatt közel 600 TSS-t gyüjtöttem, 9 óra alatt.

Ezen a héten elkezdett beütni az igazán fantasztikus idő, 24 fok körüli, szép kék ég, enyhe szellővel. A fejemből a varratok kiszedése időszerü lett és mivel a Márkék nem vállalták a feladatot, hétfőn kerestem egy klinikát, ahova kaptam időpontot másnap reggel 7:30-ra.. Erősen hangzott, de megoldottam, kedden reggel ott voltam a temérdek mexikói között, akiknek 90% fogászati kezelésre várt. Fájdalommentesen kikerültek a varratok, vigan mentem haza, letudva ezt a feladatot, felkészültem lélekben a délutáni El Dorado kritérium versenyre Long Beachen.

Délután 3kor kényelmesen elindultam, hamar oda is értem a helyszinre, ami egy nagyon szép park Long Beach kellemesebb részén (tehát nem a négergettó környékéről van szó, ahonnan Dr. Dre és Snoop Dogg származnak)

A park olyan nagy, hogy 2 kört tettem meg autóval, mire felderitettem, hogy egyáltalán hol tartják a versenyt.

Kis hazudozással sikerült ingyen beneveznem (persze meglehet, hogy holnap, amikor ismét indulok, majd szólni fognak), de mivel totál feleslegesen dobtam ki 50 dollárt a California Bicycle Racing licenszre, ezért gondoltam jár egy kis diszkont.

A verseny egy kellemes körben zajlik a parkon belül, veszélyes kanyarok nélkül, azonban ahogy azt itt egyre jobban szokom meg, a maga teljesen rendszertelen, kaotikus stilusban. Az első kör neutral, utána elindult a menés, emberek elpuffogtatják a puskaporaikat már az elején, olyannyira, hogy az első hajrá utáni rész konkrétan nagyon szarul esett.

Az első hajrában a boly elején voltam, ekkor oldalról fénysebességgel megindult egy olyan kinézetü ember, akit alaposan kiröhögnénk bármilyen kerékpáros körben, üldözőbe vettem, de kibirta végig én pedig a 3ik helyre csúsztam vissza az utolsó méteren.. Nagyon nehezen emésztem meg, hogy nálam sokkal de sokkal gyengébb kutyaütők, akik az első 5%-os húzódáson leszakadnának bármelyik amatőr versenyen még otthon is, képesek nekem nehézséget okozni, sőt még meg is vernek elég sürün - pedig a helyzet az, hogy ez egy más müfaj, először is 1 óra versenyzés után szoktam rendesen bemelegedni, ezek az emberek pedig kb. 40 percnél már erősen megrogytak, amikor én kezdtem végre jól lenni. Ilyen pályán vajmi keveset számit a súly-teljesitmény arány, viszont a gyors rostokkal rendelkező, sprinter tipusú emberek, akik alapjában véve nevetségesen kövérek kerékpáros mértékkel nézni, képesek engem csúnyán kiosztani, lévén hogy izmaimban a lassú rostok vannak túlnyomó többségben..

A második hajránál ismét a boly elején voltam, és kb 200 méternél nyomtam egy kövér gázt, 800 watt körül mentem kb 15 mp-ig, erre szerencsére abszolút nem tudtak reagálni, jó 30 méterre elszakadtam a mezőnytől, azonban nem tudhattam biztosan, hogy első lettem-e ezen a hajrán, mert mintha lett volna egy szóló elmenés, csak az illető inkább úgy nézett ki mint egy lekörözött..

Az utolsó körben kicsit rosszul helyezkedtem, rettenetesen hátulról kezdtem meg a hajrát, de emlékeim szerint 3ik helyen értem be. A verseny után kiderült, hogy itt nincs azonnali eredményhirdetés, mivel ez egy sorozat, otthon megnézik videóról a befutókat és később értesitenek az eredményről, de nagyon remélem, hogy ezen a versenyen megszereztem első amerikai győzelmemet, ugyanis nem emlékszem, hogy bárki más mindhárom hajrában ott lett volna az első 3ban.

Szerdán reggel 8-ra közös edzést beszéltünk meg a Ben-nel és egy ez igazi szuper borúra-derü nap volt, az idő egyszerüen tökéletes, lágy szellő, 25 fok, tiszta ég, csak haladok és barnulok. Mivel a Ben másnap a hires Redlands versenyt kezdte meg, ezért nem mentünk szuperdurvát, de az a két ismétlés a Newport Coast-Vista Ridge-en azért nekem küszöb volt, szerencsére a meredeken mikor megnyomtam, legalább láttam, hogy neki is rosszul esik, pedig az én jelenlegi becslésem szerinti 310 wattos küszöbteljesitményemhez képest az ő elmondása szerinti 380 W igen csak nagy különbség.

A munka elvégzése után fantasztikus dolog beülni valahova fogyasztani. Ezúttal én hivtam meg Bent, Corona Del Mar-ban a PCH mellet ültünk egy teraszon a napsütésben, ettem két rohadtul finom fánkot, miközben Ben a kávéját szürcsölte, elégedetten egymásra néztünk, és azt mondtuk. hogy "This is life, man" :) Ez az élet napos oldala, akkor ott nagyon tudtam értékelni a pillanatot, hogy mennyire jó dolgom van, teljes szabadság, azt csinálom, amit akarok, csodálatos helyen, fantasztikus időben, miközben otthon kb. 6 fok van és havaseső.

Csütörtökön volt a Márk szülinapja, ennek alkalmából meghivtam őket az Onami-ba, ami tengeri herkentyüs, sushis ázsiai szétevő-étterem. Erősen rákészültünk lélekben illetve előtágitással a már presztizsértékü szétzabálós derbire, amit hagyományosan mindig megtartunk, ha itt vagyok Amerikában.

Igen jó, nyugodt, stabil inditással kezdtem, két enyhébb sokszinü tál után egy durván megpakolt adag óriás-rákláb következett, úgy éreztem, jól haladok, lassan teltek a gyomorrekeszek, volt kapacitás, kb. a nyolcadik erős tányér után kezdtem telitődést érezni, ekkor azonban bevetettem a speciális ülést, megnyitván ezzel az oldalsó rekeszeket, illetve kiengedtem egy kis szelet is. Ezek után még kb. 3 tányér ugrott be, grillezett homár, "kék rák", sőt egy adag taknyot (osztriga) is megettem, hátra rosszul emlékeztem, hogy az iszonyú - de jól emlékeztem.

A záróakkord egy gyümölcstál volt, ami kb. 1 kiló eperből és fél kiló szőlőből állt, itt beütött a plateau, félúton ezt az adagot már abba kellett hagynom, ezzel befejezve a szereplésemet.

Emlékezeteim szerint ennél jobban soha nem feszitett még, hatalmas görögdinnye-szerü felpuffadt gyomrom lett és 1 óra nagyon-nagyon nehéz szuszogás következett az ágyban, szerencsére kb. 1,5 óra alatt már sikerült elszenderednem.

Péntekre az egy igazi "Éjszaka császárai" tipusú bulizás volt betervezve a Mark szülinapja alkalmából, a HEAT nevü, aktuális menő mulatóba voltunk "hivatalosak", Anaheimbe, ahol az igéret szerint saját asztal és ingyen pia várt minket.

Amikor a hires Azodi, a kecsi "haver", aki kb. harmadszor igéri meg a kaja-pia-zongora tipusú bulit, (mert ő benne van az éjszakában keményen, mint minden perzsa errefelé) nem vette fel a telefonját este 10kor, már sejtettem, hogy az igéret ezúttal sem fog teljesülni. Megérkeztünk a helyszinre, emberünk, Shervin betegség miatt nem jött ma.. A Márk elsirta bánatát a "Bottle" sornál adminisztráló kishölgyeknek, miszerint szülinapja van, Shervin asztalt igért. Nagyon rendesek voltak, természetesen jutott nekünk asztal, mint mindenkinek, aki megveszi azt a mindössze 1 üveg piát, ami a feltétele a saját asztalnak. Be is kisértek minket kedvesen, nem is igazán volt foglalt asztal a miénken kivül, aztán zöld arccal néztem az itallapot, ahol $200 volt a legolcsóbb tétel - nem is válogattunk sokáig, rámutattunk a tételre, azonban azonnal közölték, hogy azt nem lehet, csak a $280-as kategóriától felfelé lehet válogatni - ez 1 üveg Absolut vodkát jelentett. Saját személyi testőrünk, Big Ric tisztességesen bemutatkozott a maga szerény min. 200 kilós 2 méteres szekrény-szerü alkatával, majd úgy beállt a képbe, hogy semmit nem láttam tőle.. Kisebb téblábolás után látta, hogy én vadászóban vagyok és jelezte, hogy intézkedik. Igen hamar oda is szólt a legközelebbi csajhoz, aki már hátulról is igen kellemesen nézett ki, szemből szintén. Oda is jött, megköszönte tisztességesen az invitációt, amiről én nem is tudtam, csak sejtettem, hogy meg lett hivva italra, de közölte, hogy illedelmességből jött, mert a barátaival kell lennie ma este. Ennek ellenére sikerült ott tartanom egy időre és úgy éreztem elkezdtünk erősen "szimpatizálni".

A szépséges Kenda egyébként természetesen mexican american, simply my type of gal, egy UFC verekedő-show müsorvezetője, szerepelt a Maximban és hát igencsak finom portéka. Nagyon kedves volt, elmondta, hogy nem szereti az amerikai fiúkat, viszont komálja az érdekeseket, mint én, a volt barátja is Adam volt, szintén külföldi. Amikor egyre jobban állt a szénám, úgy éreztem adja alám a lovat... Reméljük szerelem lesz :))

Miután megbeszéltük, hogy később találkozunk és legyen csak a barátaival, Big Ric újra akcióba lendült és egy komplett ribi különitmény érkezett meg az asztalunkhoz, a vezérük fejemnyi kannákkal rendelkezett, elsők között szúrtuk ki már érkezéskor és csak annyit tudtunk mondani, hogy húúú mekkora. Bele is kerültek az arcomba rövidtávon. Mindent összevéve remek móka volt ez a 300 dolláros este.

Másnap nem sikerült elég korán felkelnem, hogy odaérjek a Food Park ride-ra, úgyhogy 9:45kor indultam, hogy legalább a Newport Coast mászást velük csinálhassam, de azt is lekéstem. Sebaj, csodálatosat edzettem, nagyon jól esett, úgy érzem kezdek igazán jó formába kerülni. Azt mondtam magamban szombaton, bárcsak igy érezném magam holnap is az LAX circuit versenyen.

Mivel szombat délután túl sokat aludtam (4 körül nagyon jókat alszok, mivel az éjfél-hajnal körüli idő a biológiai beállitásom szerint), sajnos éjjel igen fosul aludtam. Álmodtam kb. 20 félét, kis töredékekben, 5 után pedig olyan volt, mintha nem is aludnék, bár 9ig ágyban voltam. Természetesen baromi álmosan keltem, ásitozva, ez az az állapot, amit nagyon utálok, főleg, ha verseny napján van. 11kor elindultunk Choosak-kel a versenyre, kényelmesen megérkeztünk délre és végre teljesen simán sikerült beneveznem a printelt 2009-es nem létező UCI licencemmel.

Kicsit lepihentem az autóban, aludni nem sikerült, de legalább relaxáltam és mivel a Choosak másik kategóriában indult, be tudtam melegiteni a görgőjén, ami nagyon jó volt, teljesen jól lettem a rajt idejére, semmi gondom nem volt, tiszta volt a fejem, ettől függetlenül semmit nem sikerült produkálnom ezen a versenyen, végig rosszul helyezkedtem, a cél túl közel volt a forditóhoz és miután 2 hajrában semmit nem produkáltam (a másodikon harmadik lettem), gondoltam mindent bele a befutónál - azonban az utolsó körben elszabadultak az indulatok és ezek az amúgy sem rutinos emberek elkezdtek egyre veszélyesebben rángatózni, az utolsó körben már a forditó előtt volt egy bukás, a forditóhoz közeledve egy kisgyerek majdnem engem is felrakott, ezért igen óvatosan igen szar helyen fordultam és ugyan a file-t visszanézve 62 kmh-val sprinteltem a végén, 20 embert előztem le, mégis kb. a 20 helyen értem be.

El sem tudtam fáradni, úgyhogy hazaérve elmentem még 1 óra lendületes menetre a Back Bay loopra, ami nagyon jól esett.

Ma hétfő van, újra szuper idő, pihenés helyett mentem 2 órát, 2x4 perc vo2max intervallal és megint csak nagyon jól esett az edzés, kétségtelenül erősödök, holnap újra El Dorado crit, ezúttal nagyon meg fogom rakni neki..

Rémálom utazás után szezonkezdés Kaliforniában

Ahogy azt tőlem már megszokták azok, akik ismernek, természetesen megint történt velem pár valószinütlen és hihetetlen dolog, mert valamilyen érdekes oknál fogva soha semmi nem megy egyszerüen ebben az életben – az alábbi sztori remekül bemutatja, hogyan lehet az életet nagyon bonyolulttá és nehézzé tenni.. Előre is elnézést kérek bizonyos magyar ékezetek hiányáért, mint pl. hosszú i, hosszú ü, ezek nem elérhetők a billentyüzeten.

Kedden, egy nappal a várva várt kaliforniai „edzőtáborba” indulás előtt, csomagolás előtt beiktattam egy rövid, de velős edzést, ami „3x Hármashatárhegy küszöbön”-t jelentett. Fantasztikusan éreztem magam, nagyon jól ment az edzés, délben már be is fejeztem, majd legurultam a hegyről hazafelé, azonban a Szépvölgyi út-Virág Benedek sarkon - ahol a Szépvölgyi felkanyarodik balra és a kanyarodóknak elsőbbségadási kötelezettségük van – a befordulásra várakozó Audi A6-os abban a pillanatban, amikor kb. 7 méterre megközelitettem, elindult és kijött elém, tulajdonképpen majdnem halálra gázolt. Szerencsére sikerült kikerülnöm, tehát az autóval nem ütköztem, viszont a manőver után nem birtam a bicajt megfogni és hatalmas bukás lett a vége. Csodával határos módon szinte azonnal felpattantam és szédelegve, „fogjákmeget” orditva indultam az autó után, aki a kanyar utáni sarkon félreállt ugyan egy rövid időre, de aljas módon elhagyta a helyszint – szerencsére sikerült a környező járókelők és autósok segitségével a rendszámot megjegyezni, már aznap kiderült, hogy a Tesco tulajdonában van az autó, ez a nagyon rendes ember pedig minden bizonnyal egy felsővezető.

Nem éreztem magam rosszul, azonban sajnos közölték velem ,hogy folyik a fejemből a vér, ennek következtében nem ülhettem vissza a bicajra. Legalább 6 járókelő sietett a segitségemre, akiknek így ismeretlenül is köszönöm a jóságát, teljesen meglepett, hogy mennyire törődtek velem, pokrócokat hoztak hogy ne fázzak, teát adtak, mentőt és rendőrt hivtak – szerencsére vannak még rendes emberek.

A János kórházban összevarták a fejemet 2 helyen, csináltak rólam 14 röntgenfelvételt ergo 2 évi adag sugarat kaptam, továbbá tetanusz kaptam és hasi ultrahang készült. Ezalatt a Rendőrség helyszinelt, felvette a szemtanúk adatait, majd meglátogattak engem a kórházban, így azonnal vallomást tettem. Ezek után már csak a Rendőrség által lefoglalt kerékpáromat kellett kiszabaditani, mert bekerült a III. ker. Rendőrkapitányságra – ez az egyszerü átvétel kb. 1,5 órát vett igénybe, így történt, hogy este 6-ra értem haza, ekkor kezdődhetett a kerékpár lebontása, becsomagolása ill. az összes poggyászom összekészitése. Hajnali 1-re sikerült végeznem, ekkor a Lovacska (a macskánk) bezsongott és rohangált, ez további fél órát jelentett alvás nélkül, nem sokkal később hajnali 5:20-kor pedig már keltem, mivel 7:45 -kor indult a gépem Ferihegyről Frankfurtba.

A 18 órára tervezett út kb. 26 órát vett igénybe és életem egyik legfárasztóbb utazása volt. Frankfurtól a texasi Dallas Fort Worth reptérre repültem, ami ugyan szép modern reptér és nem hasonit a többi unalmas amerikai társára, sajnos igen rossz nyomokat hagyott bennem. A bevándorlási tiszt hamar beengedett az országba, a 2 poggyászomból azonban csak a bringa jött meg, miután 15 percig néztem, ahogy a szinte üres szalagon ugyanaz a 3 bőrönd kering, feladtam és odamentem az American Airlines pultjához reklamálni, ahol természetesen nem én voltam az egyetlen, sőt, más pórul járt magyarokat is láttam. Ekkor a csatlakozásom Los Angelesbe már szinte biztos bukta volt, mivel a beszállókártyámon megadott időpontig 5 perc volt hátra – ez arra sem volt elég, hogy a hosszú sorban eljussak a vámtisztig. Sikerült a 4 sorbon kifognom a legkekecebb vámtisztet, aki elküldött jobbra egy folyósóra, ahol a földre festett kettes számot kellett követni, ez beletorkollt egy bizonyos lúzer-gyüjtőhelyre, ahol a sorban előttem már 4-en vártak arra, hogy a kb. 12 db scannerrel ellátott vizsgálópultból összesen 2 igazán kényelmesen tevékenykedő vámtiszt kutassa át töviről-hegyire a poggyászaikat. Majdnem úgy alakult, hogy újra ahhoz az emberhez kerültem, aki idezavart, ugyanis ő is átjött közben ide egy posztra, ám szerencsére az előttem álló hölgy került hozzá, akit alaposan át is vizsgált kb. 10 percen keresztül, én egy igen kedves papihoz kerültem, aki csak résnyire nyitotta a zippzárat és épp hogy bekukkantott, majd továbbengedett.

Az utam ezután egyenesen az American Sucker Airlines pultjához vezetett, hiszen ekkor már vagy fél órája elment a csatlakozásom. Át is tettek sikeresen a következő járatra, ami azonban jóval később indult, így sikerült több, mint 4 órát eltöltenem a dallasi reptéren. Erre egy kis lapáttal még rádobtak, mert a gépünk San Diegoból késve érkezett meg, átforditása az újabb útra kb. 40 percet vesz igénybe a hangosbemondó alapján, ekkor már 20 órája tartott az utazásom és elkezdtem erősen megrogyni, stand by üzemmódba kapcsoltam.

Szerencsére a 3 órás Los Angelesbe tartó járaton – mellesleg telt ház volt, szük székek és csak fizetős étel, ital – sikerült valamennyit bóbiskolnom, ez mindenképpen kellett ahhoz, hogy le tudjak mászni a gépről..

Megérkezésemkor Mark barátom már várt a reptéren, a bringa átvétele után újra fel kellett keresnem az AA reklamációs pultját, ahol rajtam kívül kb. 10 ember panaszkodott még az eltünt csomagjai miatt, köztük egy déli akcentussal beszélő fiatalember, akinek saját elmondása szerint 5 csomagját vesztette el az AA 2 hónap leforgása alatt. Ha lehet, ezt a társaságot mindenképpen hanyagoljuk. Egy nem-túl-magas intelligenciával rendelkező fekete kisasszony töltötte ki a reklamációs papirokat, minden lehető adatot 3x elrontott és minden egyes alkalommal odatotyogott a printerhez, kihozta a hibás példányt, majd mehetett vissza az újért. Legalább egy kis mosolyt hozott a nehéz napra, amikor az otthoni cimem kitöltésekor megkérdezte, hogy Budapest egy ország-e. Válaszoltam is neki rendesen, hogy hogyne hölgyem, pontosan mint Los Angeles ország.. Helyi idő szerint este 11 után (azaz otthon már reggel 7) hajtottam nyugovóra a fejem.

Másnap összeraktam a bicajt és el is indultam egy laza, 3 órás edzésre. Pénteken egy nagyon könnyed, aktiv pihenésnek megfelelő edzést végeztem, ami szuper jól esett, forgott a lábam, 100 körüli átlagpulzusom lett, ami nálam igazán ritka.

Szombaton részt vettem a „Food Park” ride-on, ami egy rendszeres közös edzés, olyasmi, mint otthon a Flórián tér, csak több komoly emberrel, jelen esetben akikkel harcoltam, mint cat2 versenyzők voltak. Helyenként voltak nehézségeim, de az emelkedőkön kiosztottam őket. Ez az edzés végül majdnem 3 óra lett és majdnem végig versenytempóban telt, tehát nem éppen a legideálisabb „átmozgató” edzés a vasárnapi verseny előtt, de próbáltam sokat lógni és csak bizonyos helyzetekben rövid, de igen kemény erőfeszitéseket tenni.

Szombat délután elmentünk Murrieta-ba Choosak barátommal, hogy benevezzünk másnapra, mivel az előnevezést elmulasztottuk, szerettük volna biztositani a helyünket. Az egyik versenybiroval letárgyaltam a licenchelyzetemet, miszerint váltottam ki CBR licencet, azonban még nem készült el, de van igazolásom róla. Úgy tájékoztattak, hogy nyugodtan jöhetek vasárnap versenyezni.

A Tour de Murietta alapjában véve többnapos verseny, de a egyes szakaszokon külön is lehet indulni. A GP dijazása természetesen magasabb, ezért elég szép számmal vonultak fel pro csapatok – az egykori murietta-i lakos, Floyd Landis és az OUCH team természetesen nagy hirveréssel, mint nagy húzőeró jelent meg a médiában. Jelen volt továbba a Fly V Australia-Virgin – versenyzőjük, David Kemp nyerte a szombati kritériumszakaszt – az igazán látványos „piperkőc” csapat, akik nekem nagyon tetszenek, a Rock Racing – bár Tyler Hamilton, Sevilla, Mancebo nem volt velük, azért Rahsaan Bahati, a 2008. US Pro kritérium bajnok eljött és mellesleg 3. helyen végzett a GC-ben (a fotón tőlem balra látható fekete kerékpáros) –, a BMC racing csapata, akik közül került ki az összetett győztes, Chad Beyer, a Jelly Belly, Socalcycling.com, Kelly strategies, stb.

A déli rajthoz jó kényelmesen, már 10 órakor megérkeztünk, ám hamar kiderült, hogy ez a 2 óra nem is olyan sok, ugyanis regisztrációkor a versenybiró „hölgy” (pontositok: egy kövér vénasszony) odahivott és közölte velem, hogy nagyon sajnálja, de tegnap nem adott nekem pontos információt, és mivel ez egy USA cycling verseny, az én licencem azonban egy másik szervezet, a CBR (California Bicycle Racing) által lett kiadva, a két szervezet tavaly óta nem fogadja el egymás licenceit a versenyein. Ő megnézte otthon a szabálykönyvet, és nagyon sajnálja hogy kétszer utaztam feleslegesen, de ez a helyzet. Ekkor természetesen teljesen lesújtva leültem a legközelebbi székre, majd kb. 1 perc múlva odajöttek a ketten a regisztrációtól és szóltak, hogy ne menjek túl messzire, hátha sikerül valamit kitalálni. Ebből egy másfél órás hercehurca kerekedett, ami többek között olyan tevékenységeket tartalmazott, mint: rohangálás a USA cycling által kirendelt versenybiró között, siránkozás, nyavajgás, a fejemen lévő sebekkel való visszaélés ill. azok a elszánt versenyzésem érdekében való felhasználása. A dolog odáig fajult, hogy az egyik biró bejött velem egy szimpatikus segitőkész fiatalember 35 lábas motorhome-jába, ahol egy laptopon olyan interneten fellelhető hiteles információt kellett mutatnom, ami igazolja, hogy én rendelkezem otthon licenccel... Természetesen csak rögtönözni tudtam, megnyitottuk a Fradi siteot, ahol a versenyzők neve mellett az UCI kódok szerepelnek, illetve egyéb linkeket, ahol UCI-kód volt látható a nevem mellett.

A sok szerencsétlenkedés után gyorsan átöltöztem és maradt fél órám egy kis bemelegitésre, majd délben elindult a 100 fős mezőny. 17 kört kellett megtenni, a - ha jól emlékszem 3-4 mérföldes pályán, az átlagos köridő 8 perc volt. A pálya egyszerü tanyasi utakbol állt, a raj-cél egyenes után kb. 1 km-nél jobbra fordultunk, ahol volt némi emelkedő - természetesen a támadások itt történtek, mert az emelkedő után forduláskor hátszeles résznél mindenki hasonló tempóban haladt, itt nem lehetett közeliteni a 8 szökevényre, akik a második körben a dombon léptek el egy BMC versenyző kezdeményezéséből. Jómagam semmi mást nem csináltam, csak „ráhangoló” versenyként mentem végig, a mezőnyben utazva, nagyon óvatosan, nehogy bukásba kerüljek és kinyiljon a frissen összevarrt fejem – nagyon jól éreztem magam, összeszedett voltam és stresszmentes, annak ellenére, hogy pár kör után hatalmas ugrabugra volt a mezőnyben, a kanyarok utáni kigyorsitások, amelyeket nem igazán kedvelek, okoztak némi nehézséget, de összességében nem volt nagyon megterhelő – pszichikailag viszont annál inkább: 3 hatalmas bukásnak voltam a szemtanúja, mindhárom esetben előttem történt, szerencsére mindegyiket sikerült kikerülni, a harmadik az utolsó körben történt a szembeszeles résznél.

A mezőnyben nem volt semmiféle olyan összhang, ami segitette volna a szökevények megfogását, így ők hazaértek. Jonathan Cantwell a a Fly V Australia-Virgin Blue versenyzője nyerte a második szakaszt, Landis „haverom” pedig 4. lett. A GC első helyére Chad Beyer (BMC racing team) került.

A hangulat remek volt, arcoskodás semmi, Floyd Landis pedig remek példája annak, hogy egy igazán komoly sportoló szerényen és barátságosan viselkedik akkor is, ha a rajt előtt egy hozzám hasonló jött-ment zavarja. Nagyon szimpatikus volt és kedves, pedig mindannyian tudjuk, milyen palmarés van a zsebében: nyert Párizs-Nizzát, ő nyerte az első Tour of Californiát, a 2006-os produkciója a Touron pedig 11:1-es tesztoszteron-epitesztoszteron ratio-val is maradandóan kiemelkedő teljesitmény volt.

A Rock Racing azonnal hellyel kinált, bejöttek a fotóra pózolni és ahogy a fotón is látszik, nagyon laza arcok voltak.

Valakinek megirtam ezt a sztorit angolul, úgyhogy ha már elkészült egyszer akkor berakom ide:

"You wouldn't believe this: I arrived to California just 2 days ago, 5 weeks of training and racing. The day before the trip I did a short training session and on the way home on a downhill, a car almost killed me..Seriously, it was THAT close.

I manouvered out so we did not collide but I took a spill at quite high speed... Some 6 people came to help me, and even though I could stand up my head was bleeding..Ambulance took me in, they stiched my head, had a lot of xray, ultrasound, etc..The worst in all that the damn bastard who drove the Audi A6, ran away.Fortunately, there were about 6 witnesses, car was identified the same day, guess what, it belongs to the Tesco supermarket chain..

I got home at 6 pm, had to pack my stuff, I went to bed 1 AM, got up 5:20 AM, off to airport, took the first flight to Frankfurt, then the second one to Dallas.. I landed in Dallas after ca. 13 hours already, then everything that could go wrong, went wrong: I went thru immigration control pretty easy, picking up my bag, but the one with all my clothes did not come..The belt was empty, I wasted at least 30 mins there, then I reported lost bagggage.. Off to customs control, I had to go out a check in for the Dallas-LA flight..I got the worst customs officer, he sent me off to secondary inspection, where only officers worked, very slow, and 4 person waited infront of me in line.. Thanks God a nicer old fellow officer took his spot and I got him, while the other one who sent me here was searching every bag and every item with the poor guys who had to get into his hands, my guy just opened my a bike bag a little, blinked in, asked a few questions then let me go..

Obviously, after I this I missed the connecting flight. They rescheduled me for another one later, they changed boarding gates twice, I started to get quite mad and tired, this was somewhere 17 hours into the trip already, out of the 18 hours planned.. Guess what, our plane did not arrive on time from San Diego, so add up another 40 minutes to turn around the plane - I have finally left damned Dallas Ft Worth (which is indeed a good looking airport, unlike all american airports) after having spent 5+ hours there. Plane was full, seats were tight, still, I was so dead, I slept in for almost the entire flight that took 3 hours. Around 9:30 local time we landed in LAX (add 8 hours to that,back home it's next morning already, so I was already over 24 hrs travelling). Picked up my bike bag, met my friend Mark who was waiting for me and then off to American Sucker Airlines to report the missing bag.. "Brain surgeon" black woman with approx IQ 50 assisted me to file my claim, she filled in almost any data wrong, correcting each one at a time, then walking to the printer to bring me the new print - she had the street name, number, etc. wrong even if I told her 5 times. "Is Budapest a country?" she asked, when I told her my home address.. At this point we had to laugh to make her feel somewhat embarrassed, because she was not nice, there were about 10 other people raging about missing bags, a younger dude with a souther accent told us meanwhile, how he got 5 missing bags in just 2 months, all on American Airlines flights.. Obviously I asked about reimboursement or something,because any normal airline would pay a fee for each day without bags..guess what, the answer was "you are only eligible to that after 36 hours of bag delay.." Filed that claim, off to highway, arrived in Costa Mesa, got in bed at half past 11 local time.. It was a nightmare trip."

Just one day after all this, I am happy to be on my bike, riding easily along the Pacific Coast in sunny 20 celsius...WEEKEND IS RACE TIME!

Az élet kemény - de hogyan tehetjük még keményebbé - avagy: az akaraterő új definíciója)

Figyelem: tájékoztatom a kedves olvasót, hogy az alábbi irományban némi nemű önfényezés előfordulhat! Aki erre nem kíváncsi, lapozzon tovább!

"Életnehezítő sample workout"

Tegnap este mulatni mentünk. Indításként meglátogattuk az újdonsült kurvabarlangot, a Minit. Ott volt mindenki, aki számít: a "Gyagyás", kettéálló szemekkel, nagyon vicces profillal, kibuggyanú derékhurkákkal a bárszéken ülve pöszén beszélgetett hatalmas fejű férfiakkal - ugyanis minél nagyobb menő valaki, annál nagyobb a feje - csak ún. 'roid-fejre vagy a HGH okozta akromegáliára tudok gondolni. Ott volt a skandináv szárcsa, a Stallone szemöldökű Angelina Jolie és a szépséges majmocska "mitcsináltam-én-rosszul-hogy-még-csak-itt-tartok,mikor a schoberték már ilyen gazdagok" Regina is. Tulajdonképpen ez mind abszolút nem lényeges, viszont a futószalagon érkező kis mogyorós-wasabis adagok csipegetése annál inkább, mert valószínüleg ez lehetett felelős azért, hogy másnap délre, amikor felkeltem, megfájdult az amúgy fos jobb vesém, szerencsére nem annyira, hogy magzatpozícióban kellett feküdnöm 3 napig (ez is előfordul sajnos kb 2 évente ill. ha vagyok olyan barom, hogy sok alkoholt fogyasztok), de ahhoz eléggé, hogy rossz közérzettel és enyhe hányingerrel ébredjek.

Mivel a "Flórián tér" a bulizás miatt számomra kimaradt (110 km csoportos Esztergom kör), viszont edzenem kellett, sőt kemény edzés volt a tervben, nagyon nagy erőt kellett vennem magamon, hogy egyáltalán elinduljak. Bevettem egy No-Spat, amiről nemrég tudtam meg, hogy ilyen jellegű görcsökön segít. Így is lett, jobban lettem tőle. Megettem egy fél adag spagettit és mivel már 1 óra elmúlt, teli hassal elindultam edzeni. 5 perc után már mint a barom. úgy mentem a rakparton, 1 óra 10 perc után pedig már 100 TSS-nél tartottam - mert ugye december óta végre egy objektív kvantatív eszközzel (watt mérő) tudom felmérni, hogy egy adott edzés milyen terhelést jelent, nem csak a hogy éreztem magam és mennyivel mentem milyen pulzuson stb. típusú légies adatok maradnak meg. Röviden és tömören, ma végig úgy mentem, mint az állat, tempo-sst és küszöb között, összehasonlítás képpen, a tegnapi szintén nem gyenge közös edzés ugyanannyi "stressz pontot" hozott mint a mai EGYEDÜL fél órával kevesebb idő alatt! Tegnap 221 Watt NP, ma 241 W.

A csúnya dolog a sztoriban az, hogy Dobogókőnél eleredt az eső, végig vert hazaáig, hideg vízben tocsogott a lábam, majdnem megvertem egy kommunista vén faszt, aki a piros ladájával kijött elém kecskebaszó kalapban és még neki állt feljebb. Remegősen, átfagyva tértem haza, egy relaxkristályos forrú fürdő után azonban minden helyreállt.

Tanulság: a kerékpározás amúgy is életnehezítő faktor, azonban a kemény edzés okozta édes gyötrelmek remekül elvonják a figyelmet pl. a felsőtesben előfordulő fájdalmakról.