A minap újra eszembe jutott egy csodálatos chanson, ami minden kétség nélkül a valaha írodott legszebb, legérzelemtelibb dalszerzemény - s mint minden ilyen, igen szomorú is egyben. Érdekes, hogy nem a francia éveim alatt ismertem meg ezt a számot, bár a Lili faterja hallgatott néha Jacques Brel-t, de akkor borzasztónak találtam - igaz, ez a dal is sokkal jobban tetszik Maysa Matarazzo előadásában (amit belinkeltem), ezt az Almodóvar filmzene CD-ről ismertem meg és azonnal beleszerettem. Megszereztem egy olyan 4 cd-s gyűjteményt, amin kb. 32 feldolgozása volt a dalnak, ugyanis bár itthon totál ismeretlen ez a mű, a világon óriási karriert futott be, még Ray Charles-tól Sting-ig egy rakás énekes előadta., azonban ez a verzió verhetetlen. Mégha ezt ugyan egy nő is énekli, ez a dal egy férfitől egy nőnek szól, a belinkelt videoban le van fordítva a csodálatos eredeti francia dalszöveg angolra.
Az egyik kedvencem a szövegből:
"On a vu souvent
Rejaillir le feu
De l'ancien volcan
Qu'on croyait trop vieux
Il est paraît-il
Des terres brûlées
Donnant plus de blé
Qu'un meilleur avril
Et quand vient le soir
Pour qu'un ciel flamboie
Le rouge et le noir
Ne s'épousent-ils pas
Ne me quitte pas"
Az egyik kedvencem a szövegből:
"On a vu souvent
Rejaillir le feu
De l'ancien volcan
Qu'on croyait trop vieux
Il est paraît-il
Des terres brûlées
Donnant plus de blé
Qu'un meilleur avril
Et quand vient le soir
Pour qu'un ciel flamboie
Le rouge et le noir
Ne s'épousent-ils pas
Ne me quitte pas"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése