Kritérium Országos Bajnokság, Mosonmagyaróvár

Végre egy verseny, ahova összeszedetten, nyugodtan és egészen frissen érkeztem. Az amerikai kritérium-gyorstalpaló ellenére ezt a versenyszámot még mindig nem szerettem meg igazán, ez főleg abból adódik, hogy az eleje nagyon szarul esik, mivel nem melegítek be rendesen általában, illetve nem vagyok egy sprinter, a hajránál a verekedés nem az erősségem. Ezúttal azonban egy kölcsön görgő segítéségével (köszönet Dancs Mártonnak, remélem meggyógyultál) sikerült remekül bemelegítenem, így ez volt talán életem első olyan kritériuma, ami nem fájt, sőt, remekül éreztem magam, még a féltáv környékén bekövetkezett hatalmas zakózásom sem foglalkoztatott túlzottan. A célegyenes előtti kanyarban, hajrákörön, belső íven kanyarodtam, jó nagy lendülettel, kezdett éppen elragadni a hév, hogy erre most rámegyek és ahogy a belső ívről indulva ki akartam hozni a kanyar végét, az túl meredekre sikerült és az enyhén kavicsos útszélen egy hatalmasat takartam, minimum 40 km/h körüli sebességgel. Érdekes módon az esés mozdulatsorát befejezve már újra a bicajon ültem, begurultam a célba, a bíró lecsekkolt, majd ahogy jött a mezőny, vissza is álltam. Innentől adrenalinból igazán jól haladt a bicaj. Eredeti tervem az volt, hogy megnézem, mik a lehetőségek az első hajráknál - ezek sorsa a kanyarnál szinte eldőlt, max. ötödikként fordulva van esély - ha semmi, akkor a végén esetleg elpattintok. A végén, amikor tele voltam még energiával, a Zoli elgurult a mezőnytől kb. 30 méterre, nem valami gyorsan, de ő azon kevesek közé tartozik, akire nem akartam menni, pontszám tekintetében úgyis mindegy lett volna. Relatív jó helyen csak a véghajránál voltam, mert azt hittem az is ér pontot, ugyanis Amerikában azt külön értékelik - ez alapján kerültem az 5. helyre.
Szezon vége felé ismét rájövök, hogy sokkal kevesebbet kell edzeni és akkor is min. ugyanúgy, de lehet, hogy még jobban halad a kerékpár...