A tegnapi nap és az azt követő utazás semmiképpen nem sorolható a felhőtlen nyaralás kategóriába, a Valdes-félszigeti szivás és az azt követő 20 órás utazás után, az eseményekről El Calafate-be való érkezésünk után irok bővebben. Jelenleg Rio Gallegos pályaudvarán ülünk egy csehóban és várjuk a 18 órakor induló buszunkat, ami este 10-re juttat minket El Calafate-be, a szállást ebben a pillanatban foglaljuk a neten a bárpultnál ülve...Puerto Madryn-ba érkezve tehát kisétáltunk az Atlanti part mellett futó Avenida Roca-ra, ahol az összes bérautós cég sorakozott. Hamar kiderült, hogy autó szinte egyiknél sincs, végül a félgyanús Patogonia rent a car névre hallgató cég 3 ajtós Corsa-ját vettük ki, 400 km-es napi limittel, ami állapotát tekintve úgy nézett ki, mint a fémező cigók piros ezerkettes zsigulijai, amiket megdobálnak kőzettel, amikor menekülnek a kertedből egy I-gerenda kifémezése után - hamarosan meg is értettük, hogyan nézhet ki igy egy autó, amiben elvileg 14000 kili van, és 8 helyen van betörve a szélvédője.. 100 km-t tettünk meg a semmiben, mire beléptünk a Valdes-félsziget nemzeti parkba, innen kb. 30 kilire megkezdődtek a "camino de ripio"-k, ezek a remek úttalan utak, kaviccsal felszórt földút, max 50 km/h engedélyezve. Legurultunk Puerto Piramides-be, ahol az ominózus bálnanézés lehetséges, mert erre a Jezabeus nagyon be volt zsongva, ugyanis ide járnak pujázni a bálnák északról és élnek szabadon. Itt már minden ár turistáknak van megszabva, 45 peso a belépő a parkba, 120 peso a bálnanézés kishajóval. Természetesen a bálnanézés idevonzotta a klasszikus majom turistákat, akik ide-oda rohangáltak a hajó egyik oldaláról a másikra, hogy gagyi képeket készithessenek. A fények jó bénák voltak ezen a napon, ettől függetlenül sikerült pár képet lőnöm a bálnáról, ahogy kidugta a fejét 2 méterre tőlünk, illetve klasszikus farokkidugós is sikerült, de sajnos egyik sem lesz képeslap kaliber, ahhoz ennél sokkal giccsesebb felhők kellettek volna.
A problémák csak ezután kezdődtek. Kivettünk egy autót igen drágán azért, hogy bejárjuk ezt az elvileg csodálatos félszigetet, ahol a bálnától a tengeri elefánton keresztül a magellán pingvinig minden látható, sőt a lámák is előtted mászkálnak az úton - a valóság egy ronda, kopár terület volt, ami ugyan érdekes, mert más, mint amit megszoktunk, de a béna fények és a rettenetes Dakar rallyzás a Corsa-val alaposan tönkretették a programot. A bálnanézést bejefejezve "menjünk még el a Punta Delgada-ig, csak 35 kilire van" következett. Újabb idegörlő vezetés a kavicsban, 40 perc után se akart jönni az a tetves Soványpont, pedig már ekkor is 80-90-nnel lökettem. Kezdtek pattanásig feszülni az idegeim, ráadásul kiderült, hogy esetleges benzinciki van. A helyzet üvöltözést szült, eközben megérkeztünk a magellán-pingvin-néző helyhez, ahol kajábálás közepette lőttünk pár képet, aztán gyorsan mentünk tovább.Nagy nehezen végre elértük azt az utat, amin már "csak" 75 km-t kellett megtenni, hogy kijussunk a félszigetről, ahonnan már csak kb. 100 visszajutni Puerto Madryn-ig. Jómagam a benzin miatt még nem aggódtam egészen addig, mivel a Jezabeus el nem kezdte, hogy gond lehet, mert csak azt láttam, hogy alig vagyunk fél tank alatt. Az idegeimen azért táncoltak, mert rohadtul elegem volt már a semmiben a köves úton vezetni, ahol mostantól már a maximum vezethető sebességgel, 110-zel haladtunk - ennek a borzasztóságát szavakkal nem igazán tudom leirni (majd a videofilm elmeséli) de kb. úgy kell elképzelni, minta egy kavicsokkal telerakott mosógépben ültünk volna, ami ezerrel forog. Azt hittem darabokra szakad ez a fos kis autó, néha akkora kövek pattantak fel hátul a sárvédőre, illetve néha a keréknyomok közti sáv felért az alvázig és akkor belesöpörtünk egy kicsit, ez kissé megdobta az autót, ezeket kontrollálni plusz feszültség volt. Nagyot fújtam, amikor kiértünk az aszfaltozott részre, de a megkönnyebbülés nem tartott sokáig, mert a kemény külpölés következtében erősen beszaladtunk a piros zónába. Emlékeztünk, hogy Puerto Madryn-ig nem volt kút, csak a nagy semmi, tehát jó 100 kili, a piros zóna alja felé közelitve. A park dijbeszedő kapujához érve már villogásra váltott a sárga benzinkút-ikon, ilyet még nem igazán láttam, ez már erősen ciki volt. Megkérdeztem a kapunál, tudnak-e segiteni, de csak gázolajuk volt, azt tanácsolták, hivjam fel a kölcsönzőt...vagy vágjak neki, talán elérek a kútig.. A buszunk indulásáig eközben már csak T-2 óra volt, hatalmas bukta volt a levegőben, de természetesen eszembe nem jutott, hogy tényleg megszivjuk. Visszaültem a kocsiba, 90 körül mentünk, a lehető legalacsonyabb fordulaton, ahol lehet, vitorlázva. Egyikünk sem szólt egy szót sem. Egy csodás pillanatban feltünt jobbra egy kis szerviz szerü pajta, ami körül arcok mozgolódtak. Mivel nem volt más választásunk, befordultunk, mint az állat. Először egy szigorú tekintetü, barázdált arcú öreg jött elő overállban, elmondtam röviden, hogy nafta kéne, majd jött egy másik arc, akinek szintén vázoltam a szitut. Ugyan azzal inditott, hogy kevés van, de van, mégis ebben a pillanatban megmenekültünk - kb. 2 litert belecsurgattunk a kocsiba egy kannából, ezzel vigan eljutottunk a kútig. Fél órával buszindulás előtt egy Carrefour-ba beugrással együtt megérkeztünk a buszpályaudvarra - a sietség felesleges volt, ugyanis 1 órás késéssel indultunk meg a húgyszagú, bepállott Andesmar busz fedélzetén Rio Gallegos felé és ebben a pillanatban megondtam a Jezabeusnak, hogy ez lesz az eddigi legkeservesebb utunk.
A problémák csak ezután kezdődtek. Kivettünk egy autót igen drágán azért, hogy bejárjuk ezt az elvileg csodálatos félszigetet, ahol a bálnától a tengeri elefánton keresztül a magellán pingvinig minden látható, sőt a lámák is előtted mászkálnak az úton - a valóság egy ronda, kopár terület volt, ami ugyan érdekes, mert más, mint amit megszoktunk, de a béna fények és a rettenetes Dakar rallyzás a Corsa-val alaposan tönkretették a programot. A bálnanézést bejefejezve "menjünk még el a Punta Delgada-ig, csak 35 kilire van" következett. Újabb idegörlő vezetés a kavicsban, 40 perc után se akart jönni az a tetves Soványpont, pedig már ekkor is 80-90-nnel lökettem. Kezdtek pattanásig feszülni az idegeim, ráadásul kiderült, hogy esetleges benzinciki van. A helyzet üvöltözést szült, eközben megérkeztünk a magellán-pingvin-néző helyhez, ahol kajábálás közepette lőttünk pár képet, aztán gyorsan mentünk tovább.Nagy nehezen végre elértük azt az utat, amin már "csak" 75 km-t kellett megtenni, hogy kijussunk a félszigetről, ahonnan már csak kb. 100 visszajutni Puerto Madryn-ig. Jómagam a benzin miatt még nem aggódtam egészen addig, mivel a Jezabeus el nem kezdte, hogy gond lehet, mert csak azt láttam, hogy alig vagyunk fél tank alatt. Az idegeimen azért táncoltak, mert rohadtul elegem volt már a semmiben a köves úton vezetni, ahol mostantól már a maximum vezethető sebességgel, 110-zel haladtunk - ennek a borzasztóságát szavakkal nem igazán tudom leirni (majd a videofilm elmeséli) de kb. úgy kell elképzelni, minta egy kavicsokkal telerakott mosógépben ültünk volna, ami ezerrel forog. Azt hittem darabokra szakad ez a fos kis autó, néha akkora kövek pattantak fel hátul a sárvédőre, illetve néha a keréknyomok közti sáv felért az alvázig és akkor belesöpörtünk egy kicsit, ez kissé megdobta az autót, ezeket kontrollálni plusz feszültség volt. Nagyot fújtam, amikor kiértünk az aszfaltozott részre, de a megkönnyebbülés nem tartott sokáig, mert a kemény külpölés következtében erősen beszaladtunk a piros zónába. Emlékeztünk, hogy Puerto Madryn-ig nem volt kút, csak a nagy semmi, tehát jó 100 kili, a piros zóna alja felé közelitve. A park dijbeszedő kapujához érve már villogásra váltott a sárga benzinkút-ikon, ilyet még nem igazán láttam, ez már erősen ciki volt. Megkérdeztem a kapunál, tudnak-e segiteni, de csak gázolajuk volt, azt tanácsolták, hivjam fel a kölcsönzőt...vagy vágjak neki, talán elérek a kútig.. A buszunk indulásáig eközben már csak T-2 óra volt, hatalmas bukta volt a levegőben, de természetesen eszembe nem jutott, hogy tényleg megszivjuk. Visszaültem a kocsiba, 90 körül mentünk, a lehető legalacsonyabb fordulaton, ahol lehet, vitorlázva. Egyikünk sem szólt egy szót sem. Egy csodás pillanatban feltünt jobbra egy kis szerviz szerü pajta, ami körül arcok mozgolódtak. Mivel nem volt más választásunk, befordultunk, mint az állat. Először egy szigorú tekintetü, barázdált arcú öreg jött elő overállban, elmondtam röviden, hogy nafta kéne, majd jött egy másik arc, akinek szintén vázoltam a szitut. Ugyan azzal inditott, hogy kevés van, de van, mégis ebben a pillanatban megmenekültünk - kb. 2 litert belecsurgattunk a kocsiba egy kannából, ezzel vigan eljutottunk a kútig. Fél órával buszindulás előtt egy Carrefour-ba beugrással együtt megérkeztünk a buszpályaudvarra - a sietség felesleges volt, ugyanis 1 órás késéssel indultunk meg a húgyszagú, bepállott Andesmar busz fedélzetén Rio Gallegos felé és ebben a pillanatban megondtam a Jezabeusnak, hogy ez lesz az eddigi legkeservesebb utunk.
update: szállás már van
VálaszTörlés